Egy harmadik embert is őrizetbe vettek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Polgárdiban vasárnap holtan talált idős nő meggyilkolásának ügyében - közölték a police.hu-n.

Hétfőn a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy rokonai találtak rá egy meggyilkolt idős asszonyra Polgárdiban, a rendőrség két embert őrizetbe vett.

Kiss Zoltán Edward elmondta, vasárnap délután egy óra előtt érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy polgárdi otthonában rokonai holtan találtak egy idős nőt. A 68 éves asszony gyilkosság áldozata lett. A szóvivő hozzátette, a bejelentést követő 24 órán belül két embert őrizetbe vettek.

A police.hu-n most azt közölték, hogy a nyomozás során egy 22 éves nőt és egy 41 éves férfit vasárnap elfogtak és bűnügyi őrizetbe vettek a rendőrök, majd hétfő este egy 39 éves férfit fogtak el otthonában. Mindhárom embert emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

(MTI)