Idén volt 100 esztendeje, hogy a Nemzeti Hadsereg, élén Horthy Miklóssal bevonult a „vörös rongyokba öltözött” Budapestre, ezzel a mozzanattal pedig kronológiai szempontból pontot tehetünk az első világháborút követő zűrzavaros időszak végére, hogy hamarosan hivatalosan is átadja a helyét a Horthy-korszaknak nevezett negyedévszázadnak. Horthy Miklós személye jobb- és baloldalt egyaránt megmozgatott, így joggal érezhetjük, hogy novemberben kiemelt szerepe volt az egykori kormányzónak. A Mi Hazánk Mozgalom kiválóan tematizálta a Budapestre való bevonulás emlékét nagyszabású felvonulásukkal, s természetesen Budapest söpredéke sem volt rest kinyilvánítani véleményét egy tüntetés formájában.

Gömbös Gyula, a "szegedi gondolat" atyja
Mint ilyen, a fővárosba való bevonulás természetesen nem egy önálló mozzanat, amely hirtelen elgondolásból történt és csak „lógott a levegőben”, hanem hosszas előkészületeket igényelt. Sokan és sokféleképpen igyekeztek politikai és katonai ellenállást is szervezni a Károlyi-kormány, később pedig a Tanácsköztársaság ellen, s amely végül valóban érvényre is jutott, az Szegedről indult, innen ered a „szegedi gondolat” elnevezés is. Sokan és sokféle világnézettel működtek Szegeden, sokakban pedig csak egy közös pont volt: a vörösök iránti ellenszenv és az anarchikus állapotokat felváltó rend akarása. S, hogy ma „szegedi gondolat” néven egy nacionalista, fajvédő gondolatkört és programot érthetünk, az elsősorban nem Horthy Miklósnak, hanem Gömbös Gyulának köszönhető. Mivel a téma nem is lehetne aktuálisabb, nézzük meg közelebbről, hogyan is dolgozott Gömbös Gyula Szeged városában. „Idegenvezetőnk” pedig nem más, mint maga Marschalkó Lajos, aki szintén sokat foglalkozott a fajvédő vezér személyével.

„Ébredj magyar géniusz, rázd le magadról szellemek idézte rabláncodat. Zúzd össze lelketlen vezetőidet és imádkozz a keresztények istenéhez!” – írta Gömbös Gyula a Tanácsköztársaság idején. Gömbös Bécsből került Szegedre, s rögtön hozzá is fogott az ellenállás megszervezéséhez. A későbbi miniszterelnököt ekkori munkatársai céltudatos, eltökélt, egyenes jellemnek ábrázolják, aki fáradhatatlanul szervezkedett Szegeden. „A zsidókkal, szabadkőművesekkel le kell számolni és ezzel a titkos, de nagy világhatalommal meg kell küzdenünk, ha mint nemzeti állam fenn akarunk maradni. Mindenekelőtt és mindenekfölött pedig meg kell szervezni a fegyveres erőt!” – vallja Gömbös, amely gondolathoz hű volt egész hátralévő élete során. Az ABC, vagyis az Antibolsevista Comité nevű szervezet (ahol maga Gömbös is tag volt) intézőbizottságában például neki köszönhetően nem kap helyet egyetlen egy antibolsevista zsidó sem. 1919 májusában, miután a szegedi bolsevista helyőrséget lefegyverzik Gömbös haditerve szerint, már le is teszik az esküt az első katonák az új hadseregre. Az eskü szövegét is Gömbös írta, mely antibolsevista és nacionalista gondolatokat tartalmazott.

Az Aradon működő ellenforradalmi kormány a Szegeden történtek hírére áttelepül a városba június 2-án. A kormánytagok között van a zsidó származású igazságügy-miniszter, Pálmai Lajos is, akivel Gömbös Gyula nem volt hajlandó együtt dolgozni. De miért? A fajvédő vezér, ahogy azt később írja, itt ismerkedik meg frontvonalból a zsidóság mentalitásával, politikai erejével, komoly lobbitevékenységével. Noha a kommunisták között voltak felülreprezentálva, Gömbös teljes joggal nem bízott egy olyan emberben, aki noha ellenforradalminak titulálta magát, hosszútávon akadályozója lett volna annak a nemzeti kibontakozásnak, amelyet Gömbös feltett szándéka volt érvényre juttatni.

Mikor június 5-én maga Horthy Miklós is Szegedre érkezett, Gömbös minden erejét latba vetve tevékenykedett a későbbi kormányzó mellett, mint honvédelmi államtitkár. Kiválóan látta, hogy ahhoz, hogy bármit elérjen a „szegedi gondolat”, ahhoz bizony hadseregre van szükség (ez napjainkban sincs másképp), így Horthy oldalán lelkes toborzásba is kezdett. Horthy személyéről és Szegedre való érkezéséről így írt Gömbös: „Nemsokára megérkezett Szegedre Horthy, a jelenlegi kormányzó úr őfőméltósága, akit eddig csak hírből ismertem. Feledhetetlen lesz előttem első találkozásunk, de különösen a tépelődés, amellyel a kormányzó vállalta a hadügyminiszterséget. Azt mondotta: „Nem hallgathatom a fű növését Kenderesen, midőn Szegeden a magyar Géniusz bontja ki szárnyait egy második honfoglalásra…” A kormányzó úr lett a hadügyminiszter. Nagy volt az öröm. Új erőt merítettünk egyéniségéből.”

Gömbös, mindamellett, hogy szemtől-szemben megismerkedett az októbristákkal, a kommunistákkal és a zsidó politikai befolyással, itt értette meg azt is, hogy amit a régi konzervatív „csáklyások” akarnak, az sem az ő útja. Úgy látta, hogy Magyarország megújhodása nem abból áll, hogy mindent vissza kívánunk hozni a régi rendszerből, mert az a „másik honfoglalás” egyik legnagyobb kerékkötője lesz. Ha éppen nem a baloldallal, akkor ezekkel a „csáklyásokkal” vívott véget nem érő politikai csatákat. Nemzetünk és sorsunk tragédiája azonban, hogy az átmeneti sikerek ellenére végül ezek az ódon reakciósok befolyásolták rossz irányba a kormányzót, Gömbös Gyula pedig idejekorán elhunyt tragikus körülmények között.

Gömbös július 28-án távozott Szegedről, ekkor a Nemzeti Hadsereg már több ezer főt számlált, így munkájának gyümölcse pár hónap alatt beérett. De a későbbi miniszterelnök politikai harcai csak most kezdődtek. Harcok a sosem szunnyadó baloldallal, a szabadkőműves és zsidó lobbival, valamint a „szegedi gondolat” szabotőreivel, a megújhodás kerékkötőivel, a Bethlen-féle „csáklyásokkal”.

Mit jelent ma, 2019-ben számunka Gömbös Gyula szegedi munkássága, és mit üzen az utókornak a „szegedi gondolat”? Árulkodó jelenség, hogy kerek 100 évvel a tárgyalt események után sem született meg az a nacionalista, keresztény ország, amelyről Gömbös mindig is álmodott. Gömböst legyűrte a vesebetegség, az országot pedig a vörös áradat, elsöpörve mindent, ami magasabb rendű és nemesebb, mint a materialista bolsevizmus. A politikai helyzet, a gazdasági kérdéseket is beleértve, természetesen sokat változott 100 esztendő alatt. De azok a pontok, amelyek vezércsillagként irányították Gömbös munkásságát, még ma is ugyanolyan aktuálisak, azzal a különbséggel, hogy a nemzeti erők sokkal lehetetlenebb helyzetben vannak, mint akkor. A „belső ellenforradalomtól”, amelyet Gömbös „nemzeti újjáépítésnek” hívott, nagyon-nagyon messze kerültünk, gondoljunk csak a kulturális elnyomásra, a magyarországi sajtó állapotára (beleértve sok "jobboldali" orgánumot is), vagy akár gazdasági kiszolgáltatottságunkra. A fajvédő vezér emlékét nekünk kell ápolni, munkáját az utókornak kell befejezni, mi pedig erős akarattal készen állunk erre!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info