Egész Svédország ezen a híren háborog mostanában: három hónapos börtönbüntetést kapott egy pár a gyerekük életének veszélyeztetése miatt.



Illusztráció - a kép Szíriában készült, a "lázadók" által utalt Hamuria városban 2017-ben. A cikkben szereplő idiótáknak nem kellett háború a hasonló állapot eléréséhez... (fotó: Getty)

A szigorú vegán elvek szerint élő pár (sőt, a bíróságon arról is beszéltek, hogy a végső céljuk a kizárólag levegővel való táplálkozás) az anyatejen kívül csak krumplival, rizzsel és gyümölcsökkel táplálta a gyerekét, aki másfél éves korában végül olyas súlyos állapotban került kórházba a hosszú éhezés után, hogy éppen csak meg tudták menteni az életét az orvosok. Akik egyébként akkor látták először a gyereket, a szülei ugyanis be sem jelentették a születését a hatóságoknak, nem hogy orvosi vizsgálatot, védőnői ellátást vagy oltásokat kapott volna.

Ezt azzal indokolták, hogy ők nem is svédek, hanem a "világmindenség állampolgárai". Az ügyészség 3 év börtönt kért a szülőkre, ehhez képest egész olcsón megúszták - írja az Index.

Az eredeti cikkben az is szerepel, hogy az apát továbbá kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, valamint ittas vezetés miatt is elítélték.