"Beleverem a faszomat a polgármesterbe!" – szól egy decens, ötvenes, szőke asszony a főtéren. Az indulat oka az, hogy a városvezető „mindig a cigányokat védi”. Riport Hajdúhadházáról.




Városszél, Homok utca. Kátyús földút, csupasz udvarok, gaz se nő, vakolatlan vagy rikítóra mázolt lakok. Sok puja, kíváncsi asszonyok, bizalmatlan férfiak. Isten városa.

„Miért pont ide jöttek a gárdisták? Na, mé’?” – kérdi egy húsz körüli srác, mintha nem tudná a választ. „Betörők meggyilkoltak egy idős asszonyt. Ezért választották Hajdúhadházát”- válaszolja a Figyelőnet riportere. „Ja, hát az nem volt igazi gyilkosság. Bement pár gyerek az udvarába, a férfi meghallotta, kijött, pofán verték, aztán kijött a nő is, és ő is kapott. Mondom, nem volt gyilkosság.” Mosolyog. Támasztja tovább a kerítést. Néz.

A minapi újsághír így fest: „Péntek délután temetik azt az idős hajdúhadházi asszonyt, akit még január tizenhatodikáról tizenhetedikére virradó éjszaka támadtak meg saját udvarán. A 81 éves asszonyt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol később belehalt sérüléseibe. A támadók az áldozat 60 éves fiát is bántották, ő is súlyos sérüléseket szenvedett.”

Pár sarokkal odébb, a gettón túl másként szól a történet. Farmeres férfi meséli. „A fiával élt a néni. Betonkerítést épített, arra szögesdrótot húzott, mégis bejártak hozzá. Egyik nap hallják, hogy valaki matat a kertben. Kinézett a Józsi, rögtön leütötték. Ment utána az anyja, őt is. Aztán otthagyták mindkettőt a mínuszban vérbe fagyva az udvaron. Öten voltak, tizenhat-tizennyolc éves suhancok, cigányok. Fogtak két tyúkot, elfutottak, de az egyikük utóbb még visszament, és összepakolta magának, ami a kezébe fért. Átlépdelt az ájult testek felett, eszébe nem jutott mentőt hívni. A mama három hónapig agonizált a kórházban, csoda, hogy a Józsi felépült.”

A sztori végére itt is összesereglenek páran, mind „fehérek”. Egy asszony az utcai „nyomós kútra” mutat. „Idejárnak vízért és fürödni is a cigányok, a szaros pelenkát meg bedobják szembe az árokba, megnézhetik. Olyan az, mint egy naptár. Segélyosztásnál energiaitalos dobozzal van teli, aztán ahogy fogy a pénz, sörösüveggel. Csak a Libero állandó. De a felnőttek is ideszarnak. Közel a kocsma, indulnak haza részegen, eddig bírja a belük. Mit csinálhatok? Dobok fél lapát földet a piszkukra. A kerítés melletti virágot is kihugyozták. Szólni nem lehet nekik, mert földig leverik az embert. Ha szembejönnek a járdán, kimegyünk a sárba.”

„Majd’ mindegyik házba betörtek már, viszik, amit érnek – így a farmeres. – A múltkor hallom, hogy matat valaki a szomszéd ház padlásán. Beszóltam a kapitányságra, azt mondták, nem érnek rá. Aztán egy fél óra múlva, amikor elindultak a tolvajok, valami vasat szedtek össze, dobálták ki a kerítésen, és tolták el biciklire pakolva, telefonáltam a rendőröknek, hogy most már ne jöjjenek. Egyik haverom itt dolgozik az őrsön, kérdeztem, miért nem csinál valamit. Azt felelte: az én fiam is ezen az utcán jár az iskolába, hülye lennék kötözködni velük. Nekem három nagy kutyám van, havi harmincezer a táp, de így sem érzem biztonságban a családomat. Annak idején az apámék elkaptak a fészerünkben egy cigánygyereket, rátették a tuskóra a kezét, nagyapám meg emelte a baltát, hogy lecsapja. Aztán persze elengedték, de megfenyegették, ha még egyszer átugrik a kerítésen, lesújt a bárd. Egy óra sem telt el, és téglával valaki bedobta az ablakot, még a karnis is leszakadt. Na, megérte?”

 


Három kutya van a szomszédban is, „bullmastiff, az kemény, bár időnként megmérgezik őket”. A vaskerítést rácsavarozott farostlemezt teszi átláthatatlanná, rajta szögesdrót rozsdáll, afölött szalagfűrész fehérre kent, csorbult szalagja fut. „Felváltva alszunk az urammal – így az asszony. - Ő amúgy is koránfekvő, fél nyolckor már ágyban van, éjfélig pihen, addig én eltévézek, aztán cserélünk, és hajnal négykor megint. Ha nagy ritkán elmegyünk itthonról pár órára, felkapcsoljuk a villanyt és a rádiót.”

Az apró fürdőszobaablakok mindenütt rácsozva. „Ott szokták betolni a kisgyereket, az meg kinyitja belülről az ajtót. Vettem egy gázpisztolyt, ha rám törnek, beléjük eresztem a tárat. Nem félnek ezek semmitől, de én sem. Meg nekem amúgy is mindegy, éltem már több mint hatvan évet, dolgoztam annyit, mint egy állat, ha agyonvernek is, viszek magammal párat a túlvilágra.”

Második snitt

Főtér. Frissen felújított városháza ablakai néznek takaros parkra. Fák, cserjék, csiripelés. Overallos cigány közmunkások gereblyézik a Wass Albert-idézetes kopjafa körül a földet. Amott rendőrfurgon parkol, szélvédő mögül intenek át az egyenruhások a mellettük elguruló opeles kollégáknak, emitt két gyalogposztos sétál. És mindenfelé fekete egyenruhás gárdisták, pontosabban a Szebb Jövőért Polgárőrség tagjai. Szólóban, kettesével, hármasával, négyesével – az egyik a boltból jön ki, a másik eszmecserél, a harmadik siet valahová. Hátország a negyvenes évekből.

Kerékpáros néni suhan el a gárdisták között, könnyű kis villanymotor segíti a bringát, kamurendszámtábla lóg a hátulján: Alfa Centauri. A sarkon két roma férfi ácsorog, a hollószín idegeneket méregetik, egyeztetnek, telefonoznak. Egyikükön csőrös, krokodilbőrmintás lakkcipő; arról panaszkodik, hogy a gárdisták „betávcsöveztek” a házába. Panaszt is tett, de a rendőrség a füle botját sem mozgatja. „Azt mondták, távcsövezzek be én is hozzájuk.”

Egy cigány lép az újságírók közé. „Lendvai Bátor Zsolt vagyok, a Nemzetközi Keresztény Roma Missziós Egyháztól.” És már nyilatkozik is, mintha dézsából öntenék. „Itt, kérem, drasztikus fellépéssel vannak, holott semmi kompetenciájuk nincs erőszakos viselkedésű magatartást folytatni, pedig nekünk semmi szükségünk nincs arra, hogy sehonnan jött bitang emberek oldják meg a közbiztonság statisztikáját, és azt is el kell mondanom, hogy engem és a családomat tegnap a vasútállomásnál mindenféle faszszopó cigányoknak lehordtak…” 





Egy jól megtermett, barett sapkás polgárőr lép egy idős asszonyhoz. „Józsi mamája! Alá ne írja!” – kiált neki oda a missziós Lendvai. És nyomban az is kiderül, hogy mit ne írjon alá a Józsi mamája.

A hajdúdorogi aktivista civilben ápoló, most belosztályon van, de dolgozott pszichiátrián, detoxban, jár be börtönbe, rabokat ellátni, „úgyhogy látom, mi folyik ebben az országban, elégedetlen vagyok a közbiztonság hiányával”. Nem a romákkal van baja, nem rasszista, azért jött, hogy nyugalomban élhessenek a hajdúhadháziak. Valamint: „Le akarjuk mondatni a posztjára alkalmatlan belügyminisztert, Pintér Sándort. Országossá kívánjuk tenni a Szebb Jövőért Polgárőrség járőrszolgálatát, hogy nyugodtan fejthessük ki az állampolgári jóérzésből adódó áldásos tevékenységünket. Természetesen tisztességes romákat is várunk sorainkba.”

Nem árulja el a nevét, fél, „hátrányos megkülönböztetés” érné a kórházban, „meg hát a munkahely az munkahely, ott semmi keresnivalója a politikának, ott nem vitatkozni kell, hanem gyógyítani, magyart is, cigányt is”.

Áldozatot is vállal, elcserélt pár műszakot „mondvacsinált indokokkal” a kórházban, hogy itt tölthesse a hetet. Kedd reggel kilencre jött, egész nap járőrözött, éjjel aludt két-három órát, aztán szerda hajnalban megint ki az utcára, estig trapp, majd hazabuszozott, éjszakai műszakot nyomott a belen, csütörtök napközben odahaza tevékenykedett, este ismét irány Hajdúhadház, de lekéste az utolsó buszt, így húsz kilométert gyalogolt a sötétben, hogy az éjféli eligazításra megérkezzen, s felvehesse a szolgálatot. Azóta is talpon, most aláírást gyűjt.

Pintér Sándor és Orbán Viktor pedig nem a bűnözők ellen lép fel, hanem a polgárőröket vegzálja.

(Figyelőnet nyomán Kuruc.info)

Kapcsolódó: - Zsidókat dobáltak az olaszliszkai cigányok, majd agyon akarták őket ütni

- Bemutatjuk az egyik hajdúhadházi cigány szarkeverőt, Lendvait

Mielőtt hozzászólna ehhez a cikkhez alul, feltétlenül olvassa el ezt: Kommentálhatók a Kuruc.info cikkei - lesznek, akiket letiltunk (moderálási alapelvek, feltételek). Ha nem nézi meg a linket, megeshet, hogy örökre letiltja valamelyik moderátorunk, és nem fog tudni többé hozzászólni.