Cipruson a kormányzó jobbközép Demokratikus Tömörülés (DISY) aratott győzelmet a voksok 85 százalékos összesítése alapján a vasárnap tartott parlamenti választáson - derült ki a nicosiai belügyminisztérium adataiból.

A tájékoztatás szerint a DISY a voksok 27 százalékát, míg a második helyen végzett baloldali Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) a voksok 23,8 százalékát tudhatja magáénak. Harmadik legnagyobb erőként a nacionalista Nemzeti Népfront (ELAM) a szavazatok 11 százalékát szerezte meg. A politikai középen elhelyezkedő Demokrata Párt (DIKO) 10 százalékot szerzett. További két párt, köztük az első alkalommal induló, populista YouTuber vezette Mozgalom a közvetlen demokráciáért is bejut a parlamentbe.

A választói részvétel 66,6 százalék volt.

A hivatalos végeredményt a parlamenti mandátumok felosztásával várhatóan hétfőn teszik közzé - közölte a RIK ciprusi közszolgálati rádió.

Ciprus görögök lakta részén az összes jelentősebb párt alapvetően Európa-pártinak számít.

A belügyi tárca szerint összesen 17 párt és néhány független jelölt versengett a mintegy 569 ezer szavazásra jogosult voksaiért. A parlamenti bejutási küszöb 3,6 százalék.

A voksolásnak - amelyet abban a félévben tartottak, amelyben Ciprus tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét - nincsen közvetlen kihatása a kormányra, mert az országban a hatalmat a közvetlen és titkos szavazással öt évre választott, egyszer újraválasztható államfő gyakorolja, aki egyben kormányfő is. Az államfői tisztséget 2023. február 28. óta Nikosz Hrisztodulidesz tölti be. A parlamentnek egyfajta ellenőrző szerepe van, és a választás fontos hangulatmérőnek számít a 2028-as elnökválasztás szempontjából.

A mostani kampány középpontjában egyebek között a közel-keleti konfliktus árakra és a szigetország legfontosabb bevételi forrásának számító turizmusra gyakorolt hatása állt, de olyan témák is szerepet játszottak, mint a migráció, korrupció és protekcionizmus, valamint a szigetnek az északi rész 1974-es megszállása óta tartó megosztottsága.

(MTI)