A civilek elleni orosz terror nem az erő, hanem a kétségbeesés jele - foglalt állást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap arra reagálva, hogy Oroszország Oresnyik típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával támadta meg az ukrán Kijevi megye déli területén található Bila Cerkva városát vasárnap éjszaka.

Ursula von der Leyen a közöségi oldalán azt írta: Oroszország támadása Ukrajna ellen jól mutatja a Kreml brutalitását és az emberi élet, valamint a béketárgyalások semmibevételét.

"Határozottan Ukrajna mellett állunk, és további támogatást nyújtunk légvédelmi rendszereinek megerősítéséhez" - tette hozzá üzenetében az európai uniós végrehajtó testület elnöke.

Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő X-bejegyzésében azt írta: Oroszország, azért terrorizálja szándékos csapásokkal Ukrajnát a városközpontok elleni támadásaival, mert "zsákutcába jutott a csatatéren".

A borzalmas terrorcselekmények célja a lehető legtöbb civil megölése - hangoztatta Kallas, majd hozzátette: az, hogy Moszkva Oresnyik típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat használ, politikai ijesztgetésnek és felelőtlen nukleáris fenyegetésnek számít.

A jövő héten az EU-tagországok külügyminiszterei megvitatják, hogyan lehetne fokozni a nemzetközi nyomást Oroszországra - hívta fel a figyelmet bejegyzésében az uniós diplomácia vezetője.

(MTI nyomán)