Kaotikus jelenetek zavarták meg a Connecticut állambeli Bridgeportban rendezett diplomaosztó ünnepséget május 21-én, amikor két család tagjai tömegverekedésbe keveredtek a Gateway Community College ceremóniáján. Az incidens a Hartford HealthCare Amphitheater nézőterén történt, a rendőrségnek be kellett avatkoznia a dulakodók szétválasztására. A hatóságok három embert letartóztattak, az oklevelek átadását ideiglenesen felfüggesztették.
A New York Post beszámolója szerint - melyet az Index szemlézett - a konfliktus szóváltással és pofonokkal indult, majd gyorsan tömegverekedéssé fajult. Szemtanúk szerint a résztvevők székeket és más tárgyakat is egymáshoz vágtak a nézőtéren. „Mindenki úgy viselkedett, mint egy állat. Székeket és egyéb tárgyakat dobáltak egymásra” – mondta egy résztvevő.
Az intézmény közleményében azt írta, hogy a diplomaosztón a nézőtéren tört ki a verekedés, az eseményt rövid időre megszakították, amíg a rendőrség helyreállította a rendet. Az egyik jelen lévő szülő azonban bírálta a biztonsági személyzet reakcióját, szerinte túl lassan avatkoztak közbe. „Tényleg megdöbbentem és felháborodtam a reagálás hiánya miatt, amikor erőszakos helyzet alakult ki” – fogalmazott.
A Hartford HealthCare Amphitheater szóvivője, Andy Nunn azt állította, hogy az eseményen megfelelő számú biztonsági ember teljesített szolgálatot. Elmondása szerint a helyszínen jelen voltak az aréna biztonsági munkatársai, a CT State College rendőrei, biztonsági szolgálatok, valamint a bridgeport-i rendőrség egységei is.
A bridgeporti rendőrséget helyi idő szerint este 6 óra 15 perc körül riasztották a helyszínre. A hatóságok közlése szerint egyelőre nem ismert, pontosan mi váltotta ki a konfliktust. Az incidensről készült videók elterjedtek a közösségi médiában.
Az ügyben letartóztatták a 28 éves, New Havenből származó Tyvona Bradley-t, a New York állambeli Takira Simmonst és Erika Price-t. Bradley-t és Price-t közbiztonsági tiszt elleni támadással és rendzavarással vádolják, Simmons ellen csak rendzavarás miatt indult eljárás.
BRAWL at CT State Gateway graduation Thursday night in #Bridgeport
— Justin DeVellis (@DevellisJustin) May 23, 2026
Police say three people were arrested, two were charged with assault of a public safety officer. No word on why it started 🤯 pic.twitter.com/UdXA3XoZgC