Aleksander Miszalski, a fő lengyel kormánykoalíciós párt jelöltjeként két évvel ezelőtt megválasztott krakkói polgármester leváltásáról döntöttek vasárnap a lakosok a helyi népszavazáson – derül ki az urnazárás után közzétett exit poll eredményekből.

Az OGB közvéleménykutató által a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió számára a szavazófülkéket elhagyók körében készített felmérés szerint Miszalski távozását a szavazók 97,8 százaléka támogatta, 2,2 százalék pedig ellenezte. A polgármester leváltásához a leadott voksok 50 százalékát meghaladó többségre volt szükség.

A helyi népszavazáson az erre jogosult krakkói lakosok 33,4 százaléka vett részt, érvényességéhez pedig legalább 27 százalékos részvétel (a 2024-es polgármester-választáson voksolók legalább háromötöde) volt szükséges.

A népszavazáson a Polgári Koalíció (KO) többségű városi közgyűlés leváltásáról is döntöttek, ezt a lépést a voksolók 96 százaléka támogatta az exit poll szerint.

Aleksander Miszalski, a fő kormánykoalíciós erő, a Polgári Koalíció politikusa 2024 májusa óta irányította a dél-lengyelországi vajdasági várost. Lengyelországban ötéves a helyhatósági hivatali ciklus.

Krakkói aktivisták idén januárban indítottak el aláírásgyűjtést a népszavazási kezdeményezéshez, amelyet márciusig közel 134 ezer helyi lakos támogatott.

A lakosok a többi között a választási ígéretek be nem tartását, a város eladósodását vetették Miszalski szemére, valamint azt is, hogy Krakkóban rosszul állították be az év elején érvénybe lépett alacsony kibocsátású autós övezet szabályait.

A vasárnapi népszavazást élénk, az egész ország közvéleményét foglalkoztató kampány előzte meg. Miszalski ennek során politikája módosítását ígérte, és arra kérte a krakkóiakat, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson.

A voksolás hivatalos eredményét hétfőn teszik közzé. Az exit poll eredmény megerősítése esetén új polgármester-választást szerveznek Krakkóban, az ő megbízatása viszont csak a lengyelországi helyhatósági ciklus végéig, 2029-ig szól majd.

(MTI)