Diagnosztizálták a negyedik koronavírusos fertőzöttet Magyarországon – jelentették be a koronavirus.gov.hu oldalon csütörtökön késő este.
A beteg a már ugyancsak koronavírussal diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője. Mindketten már a Szent László Kórházban vannak.
A közlés szerint a barátnőnek a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában hitelesített laborvizsgálata pozitív lett. Emiatt „haladéktalanul megkezdődött a járványügyi vizsgálat és a kontaktkutatás” is – áll a honlapon.
Az új fertőzött pontos állapotáról és az esethez kapcsolódó egyéb járványügyi intézkedésekről később adnak tájékoztatást.
Debreceni férfi volt a harmadik fertőzött
Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus tesztje is pozitív lett csütörtökön.
A férfi rendszeresen ingázik az olasz nagyváros és Debrecen között. Február 29-én, szombaton hajnalban szállt le repülővel a hajdúsági megyeszékhelyen, a reptéri testhőmérséklet-ellenőrzéskor még nem volt láza.
Később belázasodott, és a mentő a Kenézy Gyula Kórházba szállította, ahol elkülönítették, és mintát vettek tőle. Azóta bebizonyosodott, hogy megfertőződött az új koronavírussal. Pénteken bővebb tájékoztatást adnak az állapotáról.
Az operatív törzs oldalának adatai szerint korábban 24-en voltak elkülönítve a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályán. Mostanra ez a szám is emelkedett, már 40-en vannak karanténban a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályán.
Eddig összesen 230 mintát vizsgáltak meg a szakemberek.
Csütörtökön egy 15 fős japán turistacsoportot szállítottak be a Szent László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával.
Két külföldi diák fertőződött meg először
Szerdán jelentették be az első magyarországi koronavírus-fertőzötteket, két itt tanuló iráni diákot. Enyhe tüneteik vannak, lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel az M1-en.
Frissítés: Budapesten fertőződött meg az első délvidéki beteg
Szerbiában, pontosabban a Délvidéken is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét.
Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján közölte, hogy
a 43 éves férfi Budapesten a nővérénél járt, akinek már voltak vírusos tünetei, hazatérte után pedig saját magán is tapasztalta a fertőzés jeleit.
A csütörtök esti vizsgálatok péntek reggel erősítették meg, hogy a férfi az új típusú koronavírussal fertőződött meg, ezért a szabadkai kórházban különítették el.
A következő lépésként visszakövetik, kik kerültek kapcsolatba a szabadkai férfival, hogy őket is kivizsgálhassák.
Az egészségügyi tárca vezetője hozzátette, nincs ok pánikra, számítani lehetett arra, hogy miután a szomszédos országokban megjelent a vírus, Szerbiába is eljut.
Az Egészségügyi Világszervezet belgrádi irodájának a vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, a megelőzési intézkedéseket fokozták, az alapos kézmosás mellett elővigyázatosságból ajánlatos kerülni a kézfogást, az ölelkezést, valamint a szerbekre is jellemző üdvözlő puszikat.
2. frissítés: Magyarországon négy külföldi állampolgárt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel
/Bővített hír./
Magyarországon eddig négy külföldi állampolgárt diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, egyedi esetekről van szó, a cél a csoportos megbetegedések kialakulásának megakadályozása - jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs vezetője.
Lakatos Tibor elmondta: három iráni állampolgár és egy brit férfi van a fertőzöttek között; előbbiek Budapesten, a Szent László kórházban, a negyedik fertőzött a debreceni Kenézy Gyula kórházban van. Ismertette: valamennyi környező országban megjelent a koronavírus, Ausztriában 43, Horvátországban 11, Romániában 6 fertőzött van, Csehországban 12, Szlovákiában és Lengyelországban 1-1 ember fertőződött meg.
Magyarországon további 39 ember van karanténban
Magyarországon további 39 ember van karanténban és 263 vizsgálatot végzett el a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A repülőtereken folyamatos szűréseket végeznek főként az Olaszországból, Németországból, Franciaországból és közvetett járattal Iránból érkező utasokon. Eddig 6273 szűrés történt meg a budapesti és a debreceni repülőtéren, valamint 419 ellenőrzést hajtottak végre közúti határátkelőhelyeken.
A bevándorlás járványügyi kockázata miatt a most működő két tranzitzónába a befogadást határozatlan időre felfüggesztették. A Törökország felől Nyugat-Európa felé megindult jelentős számú migráns miatt szeptember 7-éig meghosszabbította a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Határozatlan időre felfüggesztette irániak számára a vízumkiadást a kormány, és arról is döntött, hogy a jövőben az operatív törzs engedélye kell a koronavírus elleni védekezésre alkalmas védőeszközök külföldre szállításához.
Lakatos Tibor szerint a Semmelweis Egyetemre járó iráni hallgató az intézmény vezetőinek többszöri figyelmeztetése ellenére sem kerülte a közösségi rendezvényeket, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium ismételten ajánlást tett a felsőoktatási intézményeknek, hogy tájékoztassák a diákokat a kockázatokról, és kérjék meg őket a szükséges óvintézkedések betartására.
Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy egyre több esetet vizsgálnak meg munkatársaik, hangsúlyozva, hogy a betegek úgynevezett kontaktpontjait is felkutatják.
Harmincöt embernél tart még járványügyi vizsgálat
Az első betegről, a Semmelweis Egyetem hallgatójáról azt mondta: február 22-én érkezett Magyarországra, előtte a barátnőjével csaknem egy hónapot töltött Iránban. Velük kapcsolatban csoporttársak, egy születésnapi összejövetel résztvevői, a teheráni járaton utazók, a diákkal együtt német nyelviskolába járók érintettsége merült fel, és a lappangási időre is tekintettel 35 embernél tart még járványügyi vizsgálat.
A másik iráni diák, a Szent István Egyetem hallgatója február 28-án érkezett Magyarországra, ő betartotta az egyetem kérését és nem ment be az intézménybe, ezért szoros kontaktnak csak a felesége tekinthető, akinek azonban negatív lett a tesztje.
A harmadik beteg egy brit férfi, aki Debrecenben él és gyakran járt Milánóba. Az ő esetében a feleséget és az anyóst nevezte meg kontaktszemélyként a tisztifőorvos.
A negyedik betegre, az első iráni diák barátnőjére éppen a kontaktkutatás során találtak rá; neki is pozitív lett a tesztje.
Arra a kérdésre, hogy Szerbiában (pontosabban Szabadkán, vagyis a Délvidéken - a szerk.) egy olyan férfi betegedett meg, aki előzőleg Budapesten járt a testvérénél, Müller Cecília azt mondta, hogy az első információk szerint 14 napnál régebben, vagyis a lappangási időn túl járt Magyarországon.
Egy holland állampolgárt keresnek
A XVIII. kerületi esetről - a szakrendelőben egy háziorvos koronaveszély gyanúját állapította meg egy holland állampolgárnál, ő azonban elhagyta a helyszínt - azt mondta: a járványügyi szakemberek keresik, ha kell, rendőri erőkkel.
Arra kérdésre, hogy mi alapján döntenek intézkedésekről, azt mondta: feltétel, hogy időben és térben is szoros kontaktusban legyen valaki a fertőzöttel, vagyis akkor vizsgálják meg, ha hosszabb időt, közeli távolságban, egy légtérben töltött vele.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta: az egyik iráni egyetemista enyhe tüneteket mutat, a másik sokat köhögött, de már jól van. A barátnője azonban várhatóan még sokáig kórházban marad. A debreceni kórházban ápolt férfinek csütörtökön vesekárosodásra utaló tünetei voltak, ezért infúziós kezelést kapott, de pénteken már javuló tendenciát mutatott ő is.
Arról is beszélt, hogy a kórházban megjelent egy orvosnő, aki korábban az egyik diákot kezelte, mivel néhány nappal ezelőtt belázasodott, de az első vizsgálatok szerint nem fertőződött meg.
Ismertette: csütörtökön egy budapesti szállodából 14 fiatal japán turistáról és egy tanárról jelezték, hogy több közülük lázasak. Őket kórházba vitték, reggelre már csak egyikük volt lázas, általánosságban jól vannak, tesztjeik eredménye délután várható.
Megnyugtatás céljából nem végeznek koronavírus-tesztet
Hangsúlyozta: sokan jelentkeznek a kórházban koronavírus-tesztre, ugyanakkor kérésre, megnyugtatás céljából ilyet nem végeznek el.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára bejelentette: a kormány tájékoztató kisfilmeket jelentet meg a televízióban, az interneten, valamint hasonló tartalmakat jelentet meg a rádióban és újságok hirdetésként. Ezek a megelőzésre fókuszálnak, arra igyekszenek felhívni a figyelmet, hogy miként lehet csökkenteni a fertőzés veszélyét. Kitérnek arra is, hogy panaszok esetén telefonon kell jelentkezni a háziorvosnál. Hozzátette: arra kérik az intézményvezetőket, az önkormányzatokat és a munkáltatókat, hogy ők is hívják fel a figyelmet a megelőzésre.
3. frissítés: A holland egyszerűen meglépett a karanténból
Önkényesen elhagyta a Zsebők Zoltán Szakrendelőben elkülönített karantént az a beteg, akit koronavírus-gyanúval diagnosztizáltak péntek délelőtt. A kerületünkben élő holland állampolgárságú férfi fejfájással, magas lázzal, köhögéssel jelentkezett a háziorvosánál.
Elmondta, van egy szintén holland ismerőse, akinél nagy valószínűséggel koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak. Mivel felmerült esetében is a koronavírus fertőzés, ezért elkülönítették és kivizsgálásra a Dél-Pesti Centrumkórházba szállították volna. Ám a beteg nem várta meg a mentőt, önkényesen elhagyta a rendelőintézet területét.
A rendelőintézet az esetet jelentette a rendőrségnek és az operatív törzsnek, akik intézkedéseket tettek a beteg felkutatására. Információnk szerint ez délután 2 óráig nem sikerült. Mint a videóban elhangzik, a férfinak van egy kisfia is, akit szintén vizsgálnak - írja a 18.kerulet.ittlakunk.hu
4. frissítés: Megkerült a holland
Karanténba került a Szent László kórházban az a holland férfi, aki reggel jelentkezett egy XVIII. kerületi szakrendelőben. Akkor fejfájásra panaszkodott, és elmondta az orvosnak, hogy van egy holland ismerőse, akinél minden bizonnyal koronavírus fertőzést állapítottak meg.
A kezelőorvosa tájékoztatta, hogy karanténba kell vonulnia, a férfi erre elhagyta a rendelőt.
Az ATV Híradója számolt be róla, hogy a férfi délután önként jelentkezett a koronavírus-járvány itthoni kezelésére felállított operatív törzsnél. Gondoskodtak a karanténba helyezéséről.
A férfi vizsgálata folyamatban van.
Korábban Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere a hvg.hu-nak azt mondta, hogy a férfi gyerekének is magas láza van. Azt nem árulta el, melyik óvodába, illetve melyik csoportba jár a gyerek, akit ma reggel a nagymamája vitt be. A csoport teljes létszáma 27 fő, egyelőre nem tudni, ma mennyien voltak bent. Az ilyenkor előírtaknak megfelelően fertőtlenítették az óvodát.
Szaniszló Sándor a lapnak elmondta, másfél órával az után, hogy a férfi elhagyta a rendelőt, megjelent a Szent László Kórházban, ahová vitte a gyerekét és a nagymamát is. A polgármester belső orvosi információira hivatkozva azt mondta, a férfi ott már azt állította, nem találkozott senkivel, aki koronavírusos, így vizsgálat nélkül kiengedték.
(MTI - Híradó - 18.kerület.ittlakunk.hu nyomán)

