Ugrás a cikkhez
Reklám

Már indult fogyasztóvédelmi eljárás a novemberi ellenőrzések alapján a webáruházak megtévesztő hirdetései miatt, emellett az árképzésnél is előfordultak hiányosságok – mondta a Magyar Nemzetnek Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az elmúlt hétvégén lezajlott black friday akciós kampány tapasztalatairól.

A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint a black friday az iparági becslések szerint idén minden korábbinál forgalmasabb volt, a felmérések pedig előzetesen több mint 1,2 millió magyar internetező köréből várták az aktivitást.

Cseresnyés Péter elmondta, hogy a vásárlók részéről a legtöbb panasz amiatt a jellemző gyakorlat miatt érkezett, hogy a készleten lévőnek jelzett termék valójában nem vagy csak sokkal később volt elérhető egyes internetes kereskedőknél. A fogyasztók főként azt sérelmezték, hogy az internetes áruházak emiatt gyakran nem tudják betartani az előzetesen ígért szállítási időt, és különösen nehezükre esik ez az olyan forgalmas, kiemelt időszakban, mint a black friday.



Egy klasszikus diósgyőri drapéria (forrás: Válogatott blog)

Az ellenőrzések során tetten ért cégek fogyasztóvédelmi eljárásra számíthatnak – közölte az államtitkár. Hangsúlyozta: az elmúlt három évben a szaktárca irányításával több mint 2300 webáruházat ellenőriztek a hazai piacon, ezer próbavásárlást hajtottak végre, így jelentősen sikerült visszaszorítani az ismételt jogsértések arányát.

Az ellenőrök az idei fekete péntek kampányban leginkább a becsalogató hirdetések, az árképzés, a szállítás és a termékek rendelkezésre állása kapcsán találtak visszás helyzeteket. A hirdetéseknél például előfordult, hogy a weboldalon lévő banner ingyenes házhoz szállítással kecsegtetett, azonban kattintás után kiderült a próbavásárlást végző szakemberek számára, hogy a térítésmentes lehetőséget csak 25 ezer forintos vásárlás fölött biztosítják.

Ez megtévesztő reklámnak minősül, a kereskedő fogyasztóvédelmi hatósági eljárásra számíthat – mondta Cseresnyés Péter.

Az árképzés kapcsán már szinte megszokott jelenség, hogy a cégek a kereskedelmi forgalomban megszokott átlagárat tüntetik fel kimagaslóan kedvezményes vételárként.

Érdemes ár-összehasonlító oldalakon utánanézni a termék tényleges árának, mielőtt bedőlünk az efféle trükköknek – jegyezte meg Cseresnyés.

Az államtitkár tanácsa szerint a legfontosabb a körültekintés. Célszerű például a vásárlási folyamatot képernyőfotóval lementeni, hasznos lehet a termék kicsomagolását videóra venni. Felhívta a figyelmet: internetes rendelésnél a vevőknek érdemes előzetesen ellenőrizniük a webáruház elérhetőségeit, ha kizárólag egyoldalú kommunikációra alkalmas e-mail-címet vagy űrlapot találnak, inkább nézzenek másik kereskedő után.

A fizetési lehetőségeknél pedig minden esetben javasolt az utánvétet választani, hogy a már megkapott termék birtokában, állapotának ismeretében költsünk rá. Fontos észben tartanunk azt is, hogy az online vásárolt termékekre 14 napos elállás vonatkozik, addig indoklás nélkül visszaküldhetjük az árucikket, és még a szállítási költséget sem kell megtérítenünk a vállalkozó számára – olvasható a napilapban.

(MTI)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából