Az élet legfennségesebb pillanatai közé tartozik a megvilágosulás, az a momentum, amikor találkozunk a megkérdőjelezhetetlen igazsággal, mely átjárja teljes énünket. E pillanat ritka és nem mindenkinek adatik meg, gyakrabban fordul elő, hogy kiderül valamiről, amiben szentül hittünk, hogy hazugság. Kevésbé felemelő, de igen fontos része az életünknek, különösen, ha magunk jövünk rá a megtévesztésre. Ezt a hasznos folyamatot örökíti meg az alábbi beszámoló, mely azt dokumentálja, hogyan ébred rá egy jóhiszemű humanista (aki amilyen gyakran csak tudott, elborzadt a zsidóirtás belesulykolt történetétől) arra, hogy a holokauszt csupán kamukauszt.
Régóta gondolkodom arról, hogy milyen oknál fogva tagadják néhányan a holokauszt számbeli nagyságát. Néhány beteges lelkületű ember szerecsenmosdatásának tartottam az egész szánalmasnak tűnő dolgot.
Aztán amikor az Árpád-sávos zászlónk és a többi magyar, valamint keresztény jelképünk gátlástalan sárbatiprása elkezdődött, több zsidó politikus és közéleti személyiség irracionális kijelentéseket tett.
Úgy gondoltam, legjobb, ha személyesen meglátogatom azoknak a borzalmaknak a helyét, ahol kegyetlenül elpusztítottak hatmillió zsidó embert.
Azt már eddig is tudtam, hogy hatágú Dávid-csillagot kellett hordania annak a hatmillió zsidó áldozatnak, - köztük a hatszázezer magyar embernek, akik hóhérait Nürnbergben a hatszázas számú bírósági teremben ítéltek halálra.
Auschwitzban megláthattam a filmekből ismert építményeket
Ezekről mutatnék néhány fotót.
Aztán meglepődve láttam a barakkok berendezési tárgyait, egy-egy szoba berendezését.
Az idegenvezetők tanácsait figyelmen kívül hagyva ezután elkezdtem felfedezni a láger teljes területét - a rám jellemző szkeptikus, makacs ösztönével. Nem a könyvtár volt a meglepő, hanem az, hogy a barakkok mellett találtam egy úszómedencét. Ez nem tűzoltást szolgáló tározó volt. A vízbe való ereszkedést szolgáló létrák, ugrókockák, trambulin helye volt látható mindez a barakkoktól pár lépésre. (Vajon melyik orosz lágerben volt úszómedence? - a szerk.)
A Világ Holokausztnapján sokat emlegetett hatmilliós áldozat emlékét keresve II. János Pál pápa által felavatott emléktáblára bukkantam. Ennek tartalmán felettébb elgondolkodtam. Főleg az áldozatok számát illetően lepődtem meg.
A jól kitáblázott lágerben a gázkamrát nehezen sikerült megtalálnunk.Valahogy mindig rossz helyre irányítottak. De kitartásunkat végül siker koronázta. A gázkamra és a krematórium egy épületben található. A hátunkon a hideg futkározott, amikor a több millió zsidó ember brutális megsemmisítésének helyszíne felé közeledtünk.
Eszünkbe jutott a szelekció, melynek során szinte mindenkit a gázkamrákba hajtottak, főleg nőket és gyerekeket. Borzasztó érzés volt a hely felé közeledni, amelytől az anyák a szoknyájuk alá rejtve próbálták a gyermekeiket megóvni. A dermesztő helyiség, ahol szorosan összepréselődve legelőször a gyengék haltak keserves kínhalált, majd legvégül a legerősebbek - a cyklon-B-től.
A krematórium nyolc kazánból állt, közvetlenül nyílik a gázkamrába. Az épület felé közeledvén, a főbejárati ajtót meglátva elkomorodtam.
A gázkamra ajtaját meglátva és a kivégző helyiségbe lépve megdöbbentem.
A képekhez kommentárt fűzni nem kívánok. Egy dolgot mondhatok. Auschwitzból hazautazva és a holokauszt színhelyét végigzarándokolva egy világ omlott össze bennem.
Dr. Nagy Levente
Kunhegyes
(Nemzeti Hírháló)