A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három miniszterrel venne részt a Siegfried Muresan miniszterelnök-jelölt által javasolt bukaresti kormányban, amely a jövő héten járul bizalmi szavazásra a parlament elé - közölte a szövetség pénteken, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülését követően.
A SZÁT meghozta a formális döntést arról, hogy az RMDSZ részt vesz az eddigi koalíciós partnereivel - a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel (USR) - közösen alakítandó új kormányban, és megszavazza a kabinet beiktatását.
"Romániának teljes jogkörrel rendelkező, működőképes kormányra van szüksége, amely képes döntéseket hozni, elfogadni a következő időszak költségvetését, és végrehajtani az ország előtt álló legfontosabb feladatokat. A felelős politika ebben a helyzetben azt jelenti, hogy minden parlamenti párt világosan vállalja a saját döntését" - indokolta döntését a szövetség.
A SZÁT közleménye leszögezte: az RMDSZ támogatja Siegfried Muresan (PNL) miniszterelnök-jelöltet, a koalíciós partnerekkel közösen kialakított programot, és vállalja a rá eső kormányzati munkát.
A fejlesztési minisztérium élére az RMDSZ a tárcát eddig is vezető Cseke Attilát, a kulturális minisztérium élére Ötvös Koppány Bulcsú kulturális államtitkárt javasolta. A mezőgazdasági minisztérium élére a tárcát jelenleg ügyvivőként irányító Tánczos Barnát javasolták, aki továbbra is miniszterelnök-helyettesként venne részt az új kormány munkájában.
Muresan azt követően teszi közzé a miniszterjelöltek teljes névsorát, hogy a kabinetben részt vevő másik két párt is jóváhagyja javaslatait. A kormánynévsort ezt követően a kormányprogrammal együtt a parlament elé terjesztik. A miniszterelnök pénteken megerősítette, hogy a leendő kabinetnek három miniszterelnök-helyettese lesz - a három kormánypárt részéről egy-egy -, és mindhárman minisztériumot is irányítanak majd.
Muresan pénteken Nicusor Dan államfőnek is bemutatta kormányprogramját.
Romániát május óta ügyvivő kormány vezeti, miután a tavaly júniusban alakult Európa-barát nagykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta a bizalmat a szerinte együttműködésre képtelen Ilie Bolojan (PNL) miniszterelnöktől. Miután a koalícióból történt kilépésével a PSD nem tudta Bolojant lemondásra kényszeríteni, szélsőjobboldali segítséggel megbuktatta az immár hárompárti (PNL-USR-RMDSZ) kormányt.
Nicusor Dan államfő Siegfried Muresan előtt másik két miniszterelnök-jelöltnek adott kormányalakítási megbízást, de egyiküknek sem sikerült megszereznie a beiktatásához szükséges parlamenti többséget. A PSD több ízben jelezte: Siegfried Muresan néppárti EP-képviselő kabinetjének sem hajlandó bizalmat szavazni, mivel nem járulhat hozzá Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök "elhibázott gazdaságpolitikájának" folytatásához.
Ha a bukaresti törvényhozás a következő miniszterelnök-jelölt kormányának beiktatását is elutasítja, az államfő feloszlathatja a parlamentet és előrehozott választásokat írhat ki.
(MTI)