Az alábbi videó tanúsága szerint Schummer Orsolya, a Tisza országgyűlési frakcióvezető-helyettese megnyomta a mellette ülő Csézy Erzsébet szavazógombját is egy kétharmados szavazásnál, amivel jogászaink álláspontja szerint bűncselekményt követett el, így le kell mondjon mandátumáról - írja Facebook-oldalán Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese. Alább a folytatás.

Emlékeztetünk arra a 2007-ben történt esetre, amikor ugyanezért Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő vállalta a felelősséget, és lemondott mandátumáról. Az Országgyűlés méltóságának megőrzése és a legfőbb népképviseleti szervbe vetett választói bizalom megtartása érdekében ugyanezt várjuk el a Tisza Párt képviselőjétől is.

Ez a konkrét eset még súlyosabb is, hiszen a másik képviselő jelenlétében szavazott helyette a frakcióvezető-helyettes úgy, hogy ezt ő is észlelte, és azt eltűrte, ami vele kapcsolatban is felvet kérdéseket... Ráadásul a Tisza frakciója megosztott volt ennél a kétharmados szavazásnál, amikor Magyar Péter bekiabálása miatt változtatta meg a kormánypárt az előző napi álláspontját, így még az is elképzelhető, hogy Schummer felülbírálta a képviselőtársa által leadott szavazatot, ám ez egyértelműen nem vehető ki a videófelvételen.



Schummer Orsolya balról a harmadik (fotó: Bujdosó Andrea / Facebook)