Erős robbanás rázta meg Athén turistanegyedét pénteken, egy épület részben összedőlt, sérültről is tudni. Helyi sajtóforrások szerint feltehetően gázszivárgás történt.

A tűzoltóság közlése szerint a robbanás egy régi, kétszintes épületben történt az Akropolisz lábánál lévő Plaka óvárosi negyedben. A ház részben összeomlott, a szétrepülő törmelékektől egy járókelő megsérült, a szomszédos épületből pedig két nőt kellett kimenteni. A környéken ablakok törtek be, és autók rongálódtak meg. A hatalmas robbanást szerte az óvárosban hallani lehetett, és látható volt egy nagy füstfelhő.

A rendőrség a Hadrianus-kapunál fekvő területet lezárta, a tűzoltóság pedig átkutatja a romokat.

A robbanás okáról egyelőre nem tettek közzé hivatalos bejelentést, a helyi sajtó azonban gázszivárgást gyanít az eset mögött.

Az érintett történelmi óvárosban napközben turisták tízezrei sétálnak, a robbanás azonban még kora reggel történt, amikor néptelenek voltak az utcák.

(MTI)