Donald Trump arra biztatta az ukrajnai elnököt, hogy utazzon Moszkvába, hogy a háború lezárásáról tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal – írja a Bloomberg. Az amerikai elnök felvetését Volodimir Zelenszkijt elutasította. Később, mikor újságírók megkérdezték tőle, mikor menne az orosz fővárosba, egy káromkodás kíséretében azt mondta: „Egy rakétán.” Trump hivatala nem reagált az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Trump és Zelenszkij találkozója ezen kívül nagyrészt pozitív volt. Az amerikai elnök ugyanakkor még nem döntötte el, hogy a télen biztosít-e további légvédelmi eszközöket Ukrajnának. Ennek oka, hogy maga az amerikai hadsereg is ellátási nehézségekkel szembesül az iráni háború miatt. Ukrajna viszont engedélyt kapott, hogy Patriot elfogórakétákat gyártáson.
A héten az ENSZ-csúcs miatt tartózkodnak New Yorkban. Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter képviselte, akivel az elmúlt napokban Trump és Zelenszkij is tárgyalt külön-külön. Az USA arra ösztönözte mindkét felet, hogy kössenek fegyverszünetet az energiaipari létesítményekre vonatkozóan – a javaslatot egyikük sem fogadta el.
Zelenszkij pénteken azt mondta, az Ukrajnával és Oroszországgal folytatott technikai béketárgyalások valószínűleg az Egyesült Arab Emírségekben fognak zajlani, bár az Egyesült Államok mint közvetítő még nem tett javaslatot a dátumra.
(Telex nyomán)