Az előző rész itt található: A Harmadik Birodalom elfelejtett csodafegyverei és igáslovai (IV. rész)
A német tankok elfeledett és talán egyik legfontosabb technikai fölénye: a füst nélküli lőpor
A német hadvezetés a háború előtt nem a nyers erőben, hanem elsősorban újszerű taktikákban, addig nem alkalmazott felszerelésben és a korábbinál jóval hatékonyabb technológiákban kereste a fölényt, mint a zuhanóbombázókban, a rádiók tömeges alkalmazásában vagy akár a hordozható géppuskákban. Viszont a német páncélosok fölényének van egy gyakorlatilag teljesen elfelejtett fejezete: ez a füst nélküli lőpor alkalmazása.
Egy szövetséges harckocsi, ha tüzet nyitott, hiába volt álcázott a pozíciója, a lőporfüst másodperceken belül kilométerekről elárulta a pozícióját. Ezzel szemben ha egy német tank nyitott álcázott pozícióból tüzet, akkor a lövésének gyakorlatilag nem volt füstje, így akár több lövést is leadhatott, mire felfedezték, már csak azért is, mivel a füst nélküli német lőpornak nem csak a füstje volt minimális, hanem a láng által keltett villanás is.
Királytigrisek lőgyakorlaton: látszik, hogy alig van lőporfüst
Egy amerikai M10-es páncélvadász sorozatban lő. A szovjet és szövetséges tankoknál a lövés nemcsak elárulta a tank pozícióját (mind a villanással, mind a füsttel), de egy ideig még a tank személyzetét is akadályozta a füst a célra látásban
A jelenség amúgy megtalálható a háborús dokumentumokban, de jelenetőségéhez képest egy nagyon ismeretlen terület, pedig a leírások alapján ez a fajta technikai fölény legalább olyan mértékben járulhatott hozzá a német tankoknak a háború késői szakaszában elért sikereihez a védekező harcokban, mint a pontos ágyúk vagy az erős páncélzat. Sokak szerint ez volt a német tankok legtisztább technikai fölénye.
Ebben a videóban bemutatják a hagyományos és a füst nélküli lőpor közötti különbséget:
Karl Gerat: a valaha létezett legnagyobb szárazföldi önjáró harceszközök
Hitler hatalomra kerülése után a franciák elkezdték építeni a Maginot vonalat, ezért Hitler olyan tüzérségi eszközöket akart, amikkel a vonalon rést lehetett ütni. Így a vasúti ágyúk mellett megszülettek a világ valaha létezett legnagyobb lánctalpas harcjárművei, a Karl-Gerat önjáró mozsarak.
A Karlok súlya a Királytigrisek súlyát is közel kétszeresen meghaladta, így csak nagyon korlátozott mozgásra voltak képesek, általában az őket szállító vasúti járműtől tettek meg néhány kilométert a tüzelési pozícióig. Nem is mobilitásukról híresek, hanem a tűzerejükről: a korai változatok 600, a későiek 540mm-es kaliberű mozsárral voltak felszerelve, amik az alkalmazott lövedéktől függően 2,5-4 méter betont is átütöttek.
A Karlok első híresebb alkalmazása a szevasztopoli erőd ostromakor volt, amikor is az erőd bunkerrendszereit semmisítették meg velük. A leghíresebb bevetésük a varsói gettófelkelés leverése volt, amikor az utcai harcok veszteségeinek csökkentésére a Karlok egy-egy lövéssel gyakorlatilag összedönthettek egy kisebb környéket, így az ellenállás gócpontjait veszteségek nélkül tudták a német alakulatok megsemmisíteni.
Az alábbi képek érzékeltetik a Karlok nagyságát:
A Karlok olyan hatalmas eszközök voltak, hogy külön vasúti kocsikat kellett kifejleszteni a szállításukra
A Karl alacsony sebessége miatt a lőszer szállítására Panzer 4-es tankokat alakítottak át, mivel a lövedékeket súlyok miatt máshogy nem lehetett szállítani. Fent Karl-Gerat üteg a lőszerszállító tankokkal együtt.
A K3 nehéztüzérségi ágyú
A német nehéztüzérségi fegyverek közül a vasúti ágyúk váltak igazán híressé, pedig volt egy technikailag jóval fejlettebb eszköz: a K3-as nehéztüzérségi ágyú.
A K3-as ágyúk jellegzetessége az volt, hogy rendelkeztek a kisebb vasúti ágyúk hatósugarával, viszont közúton is szállíthatók voltak, emellett alig 90 percig tartott a helyszínen az összeszerelésük, így a gyors áttelepítéssel és a vasúttól független mozgással sokkal jobban ki tudták használni az ágyúban rejlő lehetőségeket, mivel a vasúti ágyúk előkészítése akár napokig is eltarthatott, és mozgásuk teljesen a vasúthoz volt kötve.
K3-as ágyú: a 240mm-es kaliberű lövedéket az ágyú több mint 37 kilométerre el tudta lőni, így a közúti hordozhatóságához képest a hatósugara hatalmas volt
Tüzérségi tűz éjjel
A nehéztüzérségi ágyúk lövése olyan hatalmas lánggal jár, hogy az megvilágítja a felhők alját, amit akár 50 kilométerről is látni lehet, így a pozíciójuk akár néhány száz méteres pontossággal meghatározható. A K3-as ágyúk hatósugarát és mobilitását kihasználva gyorsan a lőtávukba kerülhettek az ellenséges nehéztüzérségi egységek, anélkül, hogy válaszcsapástól kellett volna tartaniuk, mivel a szövetségesek közúton szállítható lövegeinek hatósugara nem volt nagyobb 22 kilométernél a K3-as 37 kilométerével szemben. Így néhány lövéssel elhallgattattak egy egész üteget, majd továbbálltak. A szövetséges választ az is nehezítette, hogy a német lövegeknek olyan lőporjuk volt, ami minimalizálta a villanást, így nehezen tudták bemérni a helyzetüket. A K3-as ágyúk legfőbb alkalmazása az ilyen ellentüzérségi tevékenység volt.
(Kuruc.info - olvasónktól)