Orosz rakétacsapás érte a Naftohaz gázipari cég termelési létesítményeit a közép-ukrajnai Poltava megyében, a szakemberek a régió gázellátásának helyreállításán dolgoznak - közölte a vállalat sajtószolgálata és az ukrán légierő. Ugyancsak ukrán közlés szerint az ukrán erők támadást intéztek az oroszországi szaratovi kőolaj-finomító ellen.

Az ukrán légierő parancsnoksága hivatalos Telegram-csatornáján azt jelentette, hogy az orosz erők kombinált támadást hajtottak végre 19 cirkáló-, ballisztikus és irányított rakétával a Poltava megyében található gázkitermelő létesítmények ellen.

A közlés szerint 124 drónt is bevetett az orosz hadsereg. A légvédelem ezek közül 57-nek a lelövését erősítette meg, emellett 64 megtévesztő, úgynevezett imitátor drón "negatív következmények nélkül"eltűnt a radarokról.

A támadás következtében Poltava, Csernyihiv, Harkiv és Cserkaszi régióban károk keletkeztek - áll a légierő hivatalos jelentésében.

Az ukrán hadsereg vezérkara bejelentette azt is, hogy keddre virradó éjjel a pilóta nélküli ukrán rendszerek egységei, a hírszerzési főosztály, a különleges műveleti erők, együttműködve a védelmi erők más alakulataival közösen csapást mértek Oroszországban a szaratovi olajfinomítóra, amely komplex kőolaj-feldolgozást végez. A közlemény szerint a létesítményben tűz ütött ki.

(MTI)