Felemelik az ukrán katonák zsoldját: a hátországban szolgálatot teljesítőknek legalább 30 ezer hrivnya (280 ezer forint), míg a front első vonalában harcoló közlegények számára átlagosan 300 ezer hrivnya (2,8 millió forint) jár majd - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegramon közzétett videóüzenetében.

Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajnának vannak erőforrásai a katonai bérek emelésére. Hozzátette, hogy minél több harci feladatot hajt végre egy katona, annál magasabb lesz a juttatása.

"Új, érezhetően kedvezőbb szerződések lesznek a közkatonák számára. Az első vonalban szolgálók átlagosan 300 ezer hrivnyát kapnak majd. Minden az ukrán gyalogságon, az ukrán közlegényeken nyugszik. A szerződéseket úgy dolgozzák ki, hogy egyértelmű legyen a szolgálati idő - 10, 14 vagy 24 hónap -, valamint a konkrét feltételek, a mozgósítás alóli halasztási jogosultság pontos szabályai. Garantált időtartamok és valós halasztási lehetőségek lesznek. Emellett emelik az ukrán egységparancsnokok juttatásait is, ami pozitív ösztönzőt jelenthet a hadseregben felhalmozott vezetői tapasztalat megőrzésére. A kormány jóváhagyja a konkrét mechanizmust, és az első új pótlékokat már júniusban el kell kezdenie folyósítani" - tájékoztatott Zelenszkij.

Az elnök egyúttal köszönetet mondott minden külföldi önkéntesnek, akik Ukrajnában a szabadságért harcolnak. "Utasítást adtam arra, hogy jelentősen bővítsék a külföldi önkéntesek ukrán hadseregbe történő bevonásának lehetőségeit, és ezzel kapcsolatban több toborzási mechanizmus is megjelenik majd" - közölte.

Az államfő beszélt a katonák áthelyezésének további egyszerűsítéséről, a hadseregen belüli előrelépési lehetőségek bővítéséről, valamint további pozitív ösztönzőkről is, amelyek a védelemhez való csatlakozást segítik.

"Arra számítok, hogy a most bevezetett változtatások minden eleme már ezen a nyáron bizonyítani fogja hatékonyságát" - tette hozzá.

Az ukrán parlament szerdán második olvasatban és véglegesen elfogadta a 2026-os állami költségvetés módosításait, amelyek elsősorban a biztonsági és védelmi szektor kiadásainak növelését szolgálják - idézte fel az Ukrinform hírügynökség.

(MTI)