Volt egy téma, amelyet az Orbán-kormány következetesen vitt éveken keresztül. Ezzel kezdte Magyar Péter a szombat reggeli sajtótájékoztatóját, rögtön leleplezve, hogy ez az illegális migráció elleni küzdelem volt. Elnézést is kért a lehetetlen időpontért, de elmondása szerint úgy gondolta, jobb, ha még a Fidesz-kongresszus előtt nyilvánosságra hozza az információit.



Magyar Péter miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnökségen 2026. június 13-án. Jobbról Köböl Anita kormányszóvivő (fotó: Purger Tamás / MTI)

Mint mondta, 2024-ben történt a fordulópont, akkor az Európai Unió kétszázmillió euróra büntette az országot. Szerinte miközben folyamatosan tagadták, hogy ezt az ítéletet végrehajtanák, eközben 2024 nyarán folyamatosan zajlott a kormányzaton belüli egyeztetés arról, hogyan tegyék ezt meg mégis. Sok mindent mérlegeltek szerinte, például a tranzitzóna újabb megnyitását. Ezután bejátszott egy rövid összeállítást, melyben fideszes és KDNP-s politikusok beszéltek arról, hogy itt nem lesznek ún. migránsgettók, Vitnyéden nem lesz migránstábor.

Mostanra valahol egymillió euró körül jár az a kártérítés, amit azért kell fizetni, mert az Orbán-kormány korábban nem tudott megfelelő jogszabályt alkotni. Magyar Péter szerint viszont lehetséges ilyet hozni, például Lengyelországban sikerült.

Vitnyéd-Csermajoron a kárpátaljai menedékes családokat (értsd: kárpátaljai cigányokat, akik mocskot hagytak maguk után - a szerk.) fogadták be két éve. Készült a kormány részére a 2024 júniusi ítélet után összefoglaló, amelyben a vonatkozó miniszter tájékoztatja az Orbán-kormányt az EU döntéséről. Ezután azon kezdtek gondolkozni, hogyan lehetne végrehajtani az ítéletet. Szó esik sok helyen a migrációs paktumról, annak végrehajtásáról is, de arról Magyar Péter már jövő héten tervez beszámolni, hogyan tervezte ezt a Fidesz.



Migránstábor konfliktusélezésre a helyiek kárára (fotó: Nyugat.hu)

A kormányfő idézett a 2024. július 7-ei kormányülésről, melyen elhangzott az is: „szükséges a konfliktust a migráció szintjén tartani, és az nem emelhető át szuverenitásvédelmi dimenzióba.” Munkacsoport is létrejött az ítélet elemzésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az igazságügyi miniszter, az európai uniós ügyekért felelős miniszter és a belügyminiszter részvételével. Július 25-én újabb kormányülést tartottak, amelynek összefoglalójában részletezték, hogyan hajtanák végre az ítéletet. Arra jutottak például, hogy „a menedékkérőket a menekültügyi eljárás időtartamára a magyar-osztrák határ közvetlen közelében, nyílt táborban (vagy olyan zárt táborban, amelyet bizonyos időszakokban lehetséges elhagyni) szükséges elhelyezni. Ezeket feltöltik a kormány.hu/igazságtétel oldalra is, a kegyelmi dossziéval együtt.

A következő az augusztus 21-ei kormányülés volt, ezelőtt pihentek Magyar Péter szerint a fideszes vezetők, miközben ők a kórházakat járták. A 2024. augusztus 21-ei kormányülésen a dokumentum szerint eközben „a kormány megállapította, hogy 2026-ra szükséges a migrációval kapcsolatos politikai konfliktust élezni. (...) A Kormány felhatalmazta a belügyminisztert a vitnyédi ingatlan kapcsán olyan beruházások megvalósítására, amelyek célja annak alkalmassá tétele menekültek fogadására.” Magyar megjegyezte, ez nem a Fidesz elnökségének eltitkolt jegyzőkönyve, hanem a kormányülés hivatalos emlékeztetője.

Augusztus 30-ára Pintér Sándor hívott össze egyeztetést. Áttekintette Vitnyéd-Csermajor helyzetét, szerinte megfelelő munkaszervezéssel három hónap alatt is el lehet végezni a teljes felújítást. De úgy látta, ezt megelőzően is alkalmasnak kell lennie az ingatlannak migránsok elhelyezésére. Eközben ekkorra már megkezdték a kárpátaljai menedékesek kiszorítását Vitnyédről. A helyi portás szerint azt közölték a kárpátaljaiakkal, hogy vagy önként, haladéktalanul elhagyják az ingatlant, vagy átzsuppolják őket Ukrajnába.

Ebben az időszakban a csermajori terület a győri Széchenyi Egyetem kekvájának tulajdonában állt. A terv az volt, hogy átadják a területet az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak. Az augusztus 30-ai belügyminisztériumi ülésen elhangzott az is: „az egyik épületben közel 100 fő Ukrajnából érkezett menedékes tartózkodik, akik ezidáig többszöri felszólításra sem hagyták el az ingatlant. A helyzet megoldása érdekében [a jelentéstevő] egyeztetést kezdeményez Vecsei Miklós miniszterelnöki biztossal és Pál Norbert kormánybiztossal.” A kárpátaljaiak között negyvenkét gyermek is volt. Vecsei egyben a Máltai Szeretetszolgálat alelnökeként szolgált, pozíciójából ezen a héten távozott. Ötmilliárd forint közpénzt szánt az Orbán-kormány az általuk letagadott migránstábor felépítésére.



A "kárpátaljai magyarok" mocska (fotó: Beliczay László / Magyar Hang)

Szeptemberben aztán megkezdődött az akkori kormány tagadása, ekkor kezdtek kiszivárogni a hírek arról, mit terveznek Vitnyéden. A kormány azt kezdte kommunikálni, hogy ott diákok nyári táboroztatására készülő ingatlant fejlesztenek. Arra már nem volt válasz, hogy akkor miért van szükség három méteres drótkerítésre és rendőri védelemre. Az osztrákok ekkor már a határ lezárásával fenyegetőztek, félve attól, hogy a migránsok majd a határon is átjutnak. A kormány viszont tagadta, hogy egyáltalán migránstábort építenének.

Magyar Péter szerint ezek miatt a Fidesz tisztújító kongresszusa okafogyottá vált, és Orbán Viktor, Tuzson Bence, Gulyás Gergely, Szijjártó Péter és Rétvári Bence belehazudtak minden magyar ember szemébe. Hétfőn az Országgyűlésben is felteszik a kérdéseket, és remélik, tudnak valamilyen magyarázattal szolgálni.

A HVG azt kérdezte, a kormány élezni vagy enyhíteni akarta-e a konfliktust Vitnyéden. Magyar Péter szerint vannak jelek arra, hogy élezni próbálták. Egyben nem érti, mit gondoltak, és miért nem kommunikáltak az egészről. Azt gondolták, hogy Ausztriának nem fog feltűnni, ha ott nyílt tábort állítanak fel? Hozzátette, amint a Tisza-kormány megoldásra jut, akár összeolvasztva több ország gyakorlatát, akkor azt a nyilvánosság elé tárja, akár társadalmi egyeztetést is kezdeményez arról. Azon vannak, hogy ez a lehető leggyorsabban megtörténjen.



A "kárpátaljai magyarok" (fotó: CSKA)

A Telex kérdésére kifejtette: ötmilliárd lett volna ugyan a teljes költségvetés, de az nem valósult meg, és az elvégzett munkára végül egymilliárd ment el. A számlák viszont eltűntek. A birtokátadás nem történt meg, de a költségeket a Széchenyi Egyetemnek számlázták ki. Az oktatási intézmény pedig egyedi döntéssel kapott pénzt erre.

A Magyar Hang munkatárs arról érdeklődött, van-e a kormánynak tudomása arról, mi történt az említett száz kárpátaljai menekülttel. Kitoloncolták végül őket? Magyar Péter azt mondta, nincs erről tudomásuk, de meg fogják kérdezni a Máltai Szeretetszolgálatot. 

Magyar Péter pénteken jelentette be, hogy másnap „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról” készül sajtótájékoztatót tartani. Nem is leplezte, hogy ezt a Fidesz szombati, tisztújító kongresszusára időzíti: „Az általunk megismert információk alapján a holnapi Fidesz tisztújító kongresszus okafogyottá válik. Azok az emberek, akik az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverésében részt vettek, nem képviselhetik a magyarokat a jövőben.”

Frissítés: Mi Hazánk: mindenki ellen ugyanazzal az elszántsággal lépünk fel, ha migránsbetelepítésről van szó

Bárki legyen kormányon, ha migránsok betelepítésére készül, ugyanazzal az elszántsággal lépünk fel ellene, mint tettük Vitnyéden - reagált szombat délelőtt Facebook-bejegyzésben a Magyar Péter miniszterelnök reggeli sajtótájékoztatóján elhangzottakra Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

A politikus kiemelte, hogy a nyilvánosságra került információk alátámasztják, amire 2024-ben pártja felhívta a figyelmet: a Fidesz kormány migránstábort tervezett Vitnyédre.

Hozzátette: amikor ez kiderült, kizárólag a Mi Hazánk és a nemzeti szervezetek tájékoztatták az embereket, és tüntetést is szerveztek a létesítmény megépítése ellen, a fellépés pedig eredményes volt, hiszen a migránstábor nem épült meg.

2. frissítés: Közzétették az döntések idővonalát

Magyar Péter miniszterelnök szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az Orbán-kormány a migráció ügyében éveken át mást mondott, mint amit valójában tett, és egy vitnyédi "menekülttábor" előkészítésén dolgozott. A tervek szerint az osztrák határ közelében hoztak volna létre tábort, többmilliárdos költséggel, gyorsított átalakítással. A projektet el is kezdték megvalósítani, a helyszínen élő kárpátaljai menekülteket kiköltöztették. Magyar úgy látja, hogy a Fidesz ezzel egy kulcsfontosságú, kampányalapú témában tévesztette meg a választókat, az ügy súlya a kegyelmi botrányhoz mérhető. A kormányfő jelezte: a felelősök nevét nyilvánosságra hozzák.

A kormány honlapjára ki is tették a táborral kapcsolatos döntések idővonalát. Eszerint: 2024. június 13-án született döntés az Európai Bíróságon Magyarország ellen, amelyben kötelezték Magyarországot, hogy fizessen 200 millió euró átalányösszeget, és a késedelem minden egyes napjára 1 millió euró összegű kényszerítő bírságot amiatt, hogy nem teljesítette a bíróság egyik ítéletét.

Július 7-én kormányülésen tárgyalták a döntés miatt tervezett válaszlépéseket. Egy munkacsoportot hoztak létre Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása mellett. A testület tagja volt Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Bóka János, aki az európai ügyekért felelős miniszter volt.

Július 25-én újra foglalkozott a kérdéssel a kormány. Itt arról volt szó, hogy a kiskorú menekültek és az egyéb sérülékeny csoportba tartozók esetében rendes menekültügyi eljárás indul, őket nem tranzitzónába, hanem fő szabályként nyílt befogadó állomásra küldik. Az Orbán-kormány szerint „a menedékkérőket a magyar-oszttrák határ közvetlen közelében, nyílt táborban (vagy olyan zárt táborban, amelyet bizonyos időszakokban lehetséges elhagyni) szükséges elhelyezni”.

Az augusztus 21-i kormányülésről készült dokumentumban az állt, hogy „2026-ra szükséges a migrációval kapcsolatos politikai konfliktust kiélezni”. Ugyanakkor

a kormány felhatalmazta a belügyminisztert a vitnyédi ingatlan kapcsán olyan beruházások megvalósítására, amelyek célja annak alkalmassá tétele menekültek fogadására.

Augusztus 30-án a témában belügyminisztériumi egyeztetés zajlott. Eszerint Pintér Sándor legfeljebb három hónapot látott indokoltnak arra, hogy a vitnyédi menekülttábor felújítása befejeződjön, de jelezte azt is, hogy ezt megelőzően is alkalmassá kell tenni az ingatlant menekültek fogadására. Rendelkezett konténerek és sátrak helyszínre telepítéséről, fertőtlenítésről, továbbá orvosi, felcseri és rendőri konténerek telepítését is utasításba adta. A munkákra több kivitelezőt kért, hogy párhuzamosan épülhessenek a tábor részei.

Az irat szerint a helyszínen Ukrajnából érkezett száz fő menedékes tartózkodott, akik nem voltak hajlandók elmenni, ügyükben egyeztetést kezdeményeztek Vécsei Miklós miniszterelnöki biztossal és Pál Norbert kormánybiztossal.

Szeptember 11-én már részletes költségvetési tervek voltak az intézmény megindítására, amelynek összegét közel hárommilliárd forintra kalkulálták, és jogszabályi tervezetek kapcsán elvi döntéseket hoztak. A kormány döntött arról is, hogy ha a Brüsszelbe küldött migránsokat visszaküldik Magyarországra, őket is nyílt befogadóállomásokba küldik.

Miközben ezeket a döntéseket meghozták, és épült a menekülttábor Vitnyéden, mások mellett Menczer Tamás és Gyopáros Alpár is azt állította, hogy nem terveznek menekülttábort Vitnyéden. Gulyás Gergely pedig arról beszélt, hogy diákok nyári táboroztatása lesz ott.

Magyar Péter az ügyről egy videót is kitett, amelyben úgy fogalmazott, hogy „Orbánék minden magyart át akartak verni. Belehazudtak a saját szavazóik szemébe is”.

(Magyar Hang - MTI - 24 nyomán)

Előzmény: Magyar szerint titkos kormányhatározat is bizonyítja, hogy Orbánék migránstábort akartak építeni Vitnyéden

A "szatellitpárt" már akkor foglalkozott a migránstábor ügyével, amikor Magyar Péter még nem:

Toroczkai a kormánynak: egy hónapon át hazudtak az egész országnak Vitnyédről

Dokumentumok szerint 5 milliárdot szántak volna a vitnyédi menekülttáborra

Toroczkai Vitnyéden: "itt bizony migránstábort akar a kormány építeni"

Toroczkai: ne ködösítsen tovább a kormány a vitnyédi migránstábor körül!

Így verte át Magyarországot migránstábor-ügyben a Fidesz

Bunker: bárhol építene migránstábort a kormány, a nemzeti szervezetek ott lesznek

Kapcsolódó: A NER által elképzelt vitnyédi "gyermektábor"