Több mint 20, az Egyesült Államokból kitoloncolt ember érkezett a Közép-afrikai Köztársaságba pénteken, köztük egy iráni emberi jogi aktivista is, akinek ügyvédje felhívta a figyelmet, hogy védencére üldöztetés vár hazájában.

"Az embereket kiemelik az Egyesült Államokból és otthagyják őket egy országban, ahol semmiféle legális státuszuk, semmilyen kapcsolatok és támogatói hálózatuk sincs. Tartunk tőle, hogy végül kénytelenek lesznek visszatérni abba az országba, ahonnan elmenekültek" - figyelmeztetett Emily Trostle, aki hangsúlyozta azt is, hogy védence és két másik, az Egyesült Államokban lévő iráni nő korábban jogi védelmet kapott az amerikai hatóságoktól az Iránban rá váró üldöztetések miatt.

Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő a sajtónak azt mondta, mintegy 20-an érkeztek pénteken az afrikai országba.

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) bejelentette, hogy - a helyi hatóságok kérésére - humanitárius segítséget nyújt az érkezőknek. Az Egyesült Államok az év elején 85 millió dolláros támogatást nyújtott a szervezetnek a Közép-afrikai Köztársaságban végzett tevékenységeihez, amelyek célja a "migránsoknak nyújtott segítség" és a "közösségek stabilizálásának elősegítése".

Emberi jogi aktivisták szerint Donald Trump amerikai elnök kormánya az illegális bevándorlás elleni széles körű fellépés részeként megkötött, gyakran titkos megállapodások alapján több ezer embert deportált közel két tucat olyan országba, amely nem az ő hazájuk.

Bevándorlási ügyekkel foglalkozó jogi szakértők azt vetik a Trump-kormány szemére, hogy a harmadik országokba történő deportálásokat gyakorlatilag jogi kiskapuként használja arra, hogy a menedékkérőket közvetett módon visszakényszerítse szülőhazájukba.

Bevándorlásellenes politikája keretében Trump továbbá újabbakkal bővítette a kitoloncolandók kategóriáit: ezek között vannak azok is, akik jogi védelem alatt állnak az Egyesült Államokban a származási országukba történtő visszatoloncolás ellen.

(MTI)