Belehalt a szíriai főváros, Damaszkusz elleni hétfői izraeli légitámadásban szerzett sérüléseibe az iráni Forradalmi Gárda egyik szíriai tanácsadója - jelentették csütörtökön iráni hírügynökségek.
A Tasnim hírügynökség Mádzsid Diváni néven azonosította a katonai tanácsadót, további részleteket azonban nem közölt.
A hivatkozott hétfői légicsapás feltehetően ugyanaz a Damaszkusz ellen végrehajtott izraeli támadás volt, amelyben a SANA szíriai állami hírügynökség keddi közlése szerint három civil életét vesztette, további kilenc pedig megsebesült.
A korábbi jelentés kitért arra is, hogy az éjszaka folyamán - a robbanásokat követően - a szíriai légvédelem egymás után három alkalommal fogott el "ellenséges célpontokat" a Damaszkusz környékének légterében, csütörtökön pedig a fővárostól nyugatra fekvő régió felett történt további "elfogásárokról" számolt be.
(MTI)
Korábban írtuk: Oroszok által használt légibázisra csaptak le a "stabilitás bajnokai" Szíriában - a légvédelem nem sokat ért