Hosszan tartó súlyos betegség után, egy héttel 72. születésnapját követően, február 12-én 21.33 órakor elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes kenus – erősítette meg a Nemzeti Sport megkeresésére Wichmann Balázs, a kenuslegenda fia.

Wichmann Tamás először 2019 szeptemberében nyilatkozott arról, hogy már két éve rákkal harcol. Azóta többször is megrázó vallomást tett súlyos betegségéről. Január közepén a Blikknek azt mondta, gyógyulásának esélye nulla. A hónap végén a Nemzeti Sportnak is nyilatkozott, akkor azt kívánta magának, hogy láthassa a tokiói olimpiai döntőket.

Wichmann Tamás 1948. február 4-én született Budapesten, 1962-től 1966-ig az MHS, 1966-tól 1971-ig az Egyetértés, 1971-től 1975-ig a VM Egyetértés, majd 1975 és 1983 között az MTK-VM sportolója volt. Az első világbajnoki győzelmét 1970-ben, Koppenhágában aratta 10 000 méteren, s ezt még további nyolc követte. Négy olimpián szerepelt, ezeken két ezüst- és egy bronzérem volt a mérlege. 1978-ban megkapta az UNESCO fair play-díját, 1979-ben az év sportolójának választották Magyarországon. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2010-ben MOB-díjjal, 2013-ban Pro Urbe Erzsébetváros díjjal, 2017-ben Prima Díjjal tüntették ki.A január 16-i Év Sportolója gálán a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is életműdíjjal tüntette ki.

A magyar sporttörténet egyik legnagyobb alakját családja, három fia és unokahúga körében érte a halál a Szent László Kórházban.

„A legalattomosabb kór vitte el, de küzdött az utolsó pillanatig – mondta megrendülten fia, Wichmann Balázs a Nemzeti Sportnak. – A Szent László Kórházban ápolták gyakorlatilag december 27. óta, innen vittem fellépésekre, a meghívásoknak eleget téve, de az utóbbi egy hétben rohamosan romlott az állapota. Nagyon sokat szenvedett. Az utóbbi három napban pedig teljesen leépült fizikailag, mentálisan, csak a szíve vitte előre, meg a makacssága – ahogy a sportpályafutása során mindig is. Két napja virrasztottunk az ágya mellett, de szerdán késő este fél tíz után örökre lezárta a szemét.”

(Magyar Nemzet)