Ugrás a cikkhez
Reklám

Megkeződött Tunéziában a parlamenti választások második fordulója vasárnap, elemzők szerint ez alkalommal sem lehet magas részvételre számítani.

Az urnák helyi idő szerint reggel 7 óra óta várják a mintegy 7,8 millió szavazásra jogosult állampolgárt.

A 161 tagú alsóház helyeiért 262 jelölt indul.

A súlyos gazdasági nehézségekkel és belpolitikai válsággal küzdő észak-afrikai országban a legutóbbi voksolást mindazonáltal érdektelenség jellemezte. A legtöbb párt - köztük a Kaisz Szaíd elnök gyakori bírálójának számító, mérsékelt iszlamista Ennahda - bojkottálta a választásokat, mivel elutasították a voksolás alkotmányos alapjait és bírálták a választási törvényt.

A decemberben megrendezett első fordulón a regisztrált szavazók csupán 11 százaléka vett részt, és elemzők nem számítanak magasabb számokra a második fordulónál sem.

Az elnök márciusban oszlatta fel a parlamentet, tavaly nyáron pedig több alkotmányjogi reformmal bővítette az államfő hatáskörét. Leváltotta a miniszterelnököt, majd a végrehajtó hatalmat megragadva rendeleti kormányzást vezetett be.

A módosítások nyomán az új törvényhozásnak szinte semmilyen jogköre nem lesz, amely lehetővé tenné az elnök feletti ellenőrzést.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából