Ugrás a cikkhez
Reklám

Mintegy 30 vadászrepülőgépet küldött a dél-koreai légierő a két Koreát elválasztó határhoz csütörtökön, miután Szöul több észak-koreai katonai repülőgépet észlelt a térségben.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága azt közölte, összesen 12 észak-koreai katonai repülőgép - négy bombázó és nyolc harci repülőgép - repült be a határsávba, ahol gyaníthatóan lőgyakorlatot tartottak.

Az incidenst néhány órával azt követően jelentették, hogy Észak-Korea, két nappal legutóbbi kísérlete után, két újabb rakétát indított reggel a Japán-tenger irányába. A vezérkari főnökök egyesített bizottsága megállapította, hogy a rakétákat Phenjan térségéből bocsátották fel, hozzátéve, hogy vélhetően ballisztikus rakétákról van szó.

Az ENSZ határozatai megtiltják Észak-Koreának, hogy bármilyen hatótávolságú ballisztikus rakétákat teszteljen, amelyek közül néhány nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas.

Phenjan kedden is indított egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát. Ilyen eset utoljára öt évvel ezelőtt, 2017-ben történt.

Észak-Korea idén már mintegy 40 rakétakísérletet hajtott végre.

A műveletek miatt Szöul, Tokió és Washington a közelmúltban fokozta a közös hadgyakorlatokat, és szeptember 30-án öt év óta először tartottak háromoldalú tengeralattjáró-elhárító gyakorlatot a Koreai-félszigetnél.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából