Ugrás a cikkhez
Reklám

Valószínűleg népszavazáson kéri majd ki az emberek véleményét a török kormány a halálbüntetés visszaállításáról - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeintung című lapnak adott interjúban.

A vasárnap megjelenő interjúban, amelyből pénteken részleteket ismertettek, a külügyminiszter hozzátette: Twitter-üzenetek és sms-ek ezreit kapják naponta a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusai, melyben a választók világossá teszik, hogy ha a párt nem állítja vissza a halálbüntetést, akkor többet nem fognak rá szavazni.

Korábban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette Ankarát: ha visszaállítja a halálbüntetést, azzal a csatlakozási kérelmét ítéli halálra. Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára pedig emlékeztetett, hogy az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartása felett őrködő, 49 országot tömörítő páneurópai szervezet tagjai nem alkalmazhatják a halálbüntetést, és az ezt rögzítő egyezményekhez Törökország is csatlakozott.

Recep Tayyip Erdogan török elnök viszont korábban közölte: a török nép a halálbüntetés visszaállítását követeli, és egy demokratikus jogállamban a politikusok kötelessége hallgatni a választókra.

“Az EU-nak nincs joga, hogy kioktasson minket ezen a téren” – hangsúlyozta az interjúban Cavusoglu.

A népszavazás kiírásához 330 képviselő támogatása szükséges az 550 fős ankarai parlamentben. Az AKP-nek viszont csak 317 mandátuma van, de a jobboldali Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) már bejelentette: kész támogatni a halálbüntetés visszaállítását.

A népszavazáson ehhez már csak egyszerű többségre lenne szükség. Erdogan korábban azt is világossá tette: hozzájárulását adja a halálbüntetés ismételt bevezetésére, ha a parlament erről határoz.

(MTI)

Előzmények:

- Erdogan: az emberek halálbüntetést akarnak

- Nem könnyen megvalósítható Erdogan legújabb nagyotmondása

- Erdogan hívei kivégeznék a puccsistákat

- Halálbüntetés mellett nincs uniós tagság, üzente az EU - be is húzta a féket Törökország, mely csalódna Amerikában, ha bizonyítékokat követelne

- Erdogan nagy kegyesen meglebegtette hívei előtt a halálbüntetés visszaállítását

Kapcsolódó:

- Szakértők: az államcsínyek alapszabályait is figyelmen kívül hagyták - nem Erdogan volt, de...

- Rejtély, miért nem lőtték le Erdogan gépét - már több mint 100 tábornokot vettek őrizetbe, 8 ezer rendőrt rúgtak ki





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából