Mi Hazánk Mozgalom a megalakulása óta azt az álláspontot képviseli, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választások listavezetőinek, valamint a miniszterelnök-jelölteknek a kampányidőszakban kötelezővé kell tenni a vitát. Az EP-listavezetőknek most is kötelességük bárhol, bármikor egységesen vállalni a vitát. Nem lehet egy-egy médium iránti szimpátia alapján válogatni, ahogy a média képviselői sem válogathatnak, az ő kötelességük pedig az, hogy minden listát állító párt listavezetője számára egyszerre biztosítsák a vita lehetőségét. Ezzel tartozunk a magyaroknak, a választópolgároknak - írja X-oldalán Toroczkai László.

Én ezért minden meghívásnak eleget teszek, ahol ezt biztosítják, így ott leszek május 17-én a Partizán YouTube-csatorna által szervezett vitán is. Egyetértek azzal, hogy a köztelevíziónak is kutya kötelessége ugyanezt a lehetőséget biztosítani minden EP-listavezető számára. Mi magunk is tiltakozni fogunk az Országgyűlésben is, ha ezt az adófizetők pénzéből működő köztelevízió nem teszi meg. Ugyanakkor a Magyar Péter által a MTVA székházához szervezett tüntetéshez nem csatlakozunk, mert a David Pressmannel vacsorázó Nagy Ervin, a Tisza Párt EP-listájának második helyén található londoni Meta-jogtanácsos és társaik alapján joggal feltételezhetjük, hogy egy újabb Majdan téri fordulathoz asszisztálnánk - zárja bejegyzését a Mi Hazánk elnöke.

 

Az EP-listavezetők vitájáról

A Mi Hazánk Mozgalom a megalakulása óta azt az álláspontot képviseli, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választások listavezetőinek, valamint a miniszterelnök-jelölteknek a kampányidőszakban kötelezővé kell tenni a vitát. Az…

— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) May 10, 2024