Ugrás a cikkhez
Reklám

Jogsértő lenne a halálbüntetés Törökországban. A török büntető törvénykönyv és az alkotmány is tiltja, és bár ezeket módosíthatná a parlament, ez ellentétes lenne a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával, amely egy fel nem mondható szerződés, és Törökország csatlakozott hozzá a kétezres évek közepén - mondta el Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Tóth Norbert elmondta: a török büntető törvénykönyv és az alkotmány is tiltja a halálbüntetést. Bár ezeket módosíthatná a parlament, ez ellentétes lenne a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával, amely egy fel nem mondható szerződés, és Törökország csatlakozott hozzá a kétezres évek közepén.



Ankara, 2016. július 22. A török elnöki sajtóiroda által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfő (j) köszönti támogatóit a pénteki imádság után Ankarában 2016. július 22-én. Július 15-én éjjel a török hadsereg egy része kísérletet tett a kormány megdöntésére, ám a katonai puccskísérlet kudarcot vallott. Több mint kétszázan meghaltak, és ezerötszázan megsérültek (MTI/EPA/Török elnöki sajtóiroda)

Másrészt, a visszamenő hatályú törvényhozás szintén jogellenes, így még ha a törökök be is vezetnék a halálbüntetést, akkor sem szabhatnának ki ilyen ítéletet a puccskísérlet résztvevőire.

Tóth Norbert arról is beszélt, hogy a Recep Tayyip Erdogan államfő által elrendelt és a parlamentben csütörtökön megszavazott három hónapos rendkívüli állapot jogi értelemben inkább szükségállapot, amelyben átmenetileg fel lehet függeszteni bizonyos kötelezettségek végrehajtását.

A szabadságjogok csorbításának azonban mind a török alkotmányban, mind a nemzetközi jogban vannak korlátai, vagyis a rendkívüli állapot bevezetése nem jelenti azt, hogy Erdogan bármit megtehet – hangsúlyozta.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Erdogan három hónapos rendkívüli állapotot rendelt el, jóváhagyná a halálbüntetést is

- Halálbüntetés mellett nincs uniós tagság, üzente az EU - be is húzta a féket Törökország, mely csalódna Amerikában, ha bizonyítékokat követelne

- Rejtély, miért nem lőtték le Erdogan gépét - már több mint 100 tábornokot vettek őrizetbe, 8 ezer rendőrt rúgtak ki





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából