A mai Magyar Nemzetben egy figyelemre méltó cikk jelent meg a cigányok rabszolgatartásáról. Miközben van benne pár (másik “kedvenc” kisebbségünket érintő) polkorrekt (általunk alább kommentált) megfogalmazás, összességében kitűnő alkotásról van szó.

Többek között elmondja, az orkok csicskatartásában jó nagy adag nemcigány-ellenes bosszú is megfigyelhető. Ez az, amit – különösen a szükségtelen, indokolatlan brutalitás kapcsán – mi is már sokszor megfogalmaztunk. Nagyon szépen kiosztja a balliberális megmondóembereket is, különösen Szuhay Pétert, akinek a fajvédő hazugságait sorra megcáfolja.

Az eredeti cikk (mivel hivatalosan online még nem érhető el, beszkenneltük; ez azt jelenti, hogy, mint mindig, az anyag nálunk olvasható legelőször az interneten):

Csicska a hátsó udvarban

Baloldali politikusok és teoretikusok gyakran vetik össze a magyarországi cigányokat- - a két világháború közötti kelet-európai zsidók mellett - a szociálisan marginalizálódott amerikai feketékkel. Utóbbiak között, mint ismeretes, jóval több a bűnelkövetű és deviáns, illetve a bűncselekmény áldozata, mint a többséghez tartozók, a fehérek között. (A zsidóságra ennek épp az ellenkezője érvényes. (Kuruc.info: izéééé… a fehérgalléros, különösen gazdasági bűncselekmények, milliós/milliárdos sikkasztások stb. [nálunk: döntő] többségét azért ők követik el...)) Az Egyesült Államokban kibontakozott polgárjogi mozgalom, majd a megszerveződő, szövetségi szinten intézményesülő esélyegyenlőségi politika, illetve a pozitív diszkrimináció igénye folyamatosan viszszatér nálunk. Holott az amerikai feketéket és a magyarországi cigányokat nehéz „közös nevezőre" hozni. Ezért a felzárkóztatásukra, integrálásukra használt eszközök és módszerek sem lehetnek azonosak. Elég, ha arra utalok, hogy a magyarországi cigányságot soha nem sújtotta intézményes diszkrimináció (még átmenetileg sem, mint a zsidókat a két világháború között), vagyis nem volt mit eltörölni. A romák „felzárkóztatása" nem jogi vagy erkölcsi, hanem szociális kérdésként jelenik meg a közvélemény előtt. (Kuruc.info: ezen bekezdéssel kapcsolatban ajánljuk még az ITT található, a “Macánk, jó fajvédő módjára összemossa az amerikai feketéket a cigányokkal” kezdetű kommentárunkat.)

Minden olyan jelenség, amely arra utal, hogy a cigányság (illetve bizonyos hagyományőrző vagy elmaradott) csoportjai sajátos, egyedi módon viselkednek, a többség-kisebbség viszonyt egyoldalúan, az elfogadott társadalmi értékrendtől eltérően, a kettős morál alapján értelmezik, s nem magyarázható meg sem a zsidó, sem pedig az afroamerikai paradigmával, érthető figyelmet kelt, azonnal politikai viták kereszttüzébe kerül. A médiában szereplő hírek sok tekintetben cáfolják azt a „politikailag korrekt" képet, amely a cigányságról kialakult, és a cigányság unikális, egyetlen más európai kisebbséghez sem hasonlítható jellegére utalnak.

Legutóbb Békés megyében, Szarvason és környékén szabadított ki a rendőrség huszonhat „csicskát" - alantas munkák végzésére kényszerített „gádzsó" hajléktalant - cigány családok rabságából. Ez az eset távolról sem volt egyedi, sok hasonlóról számolt be a média már a kilencvenes években, ilyen ügyekben a bíróságok is számos ítéletet hoztak. Miért tartanak csicskákat a jobb módú, elsősorban ló- és autókereskedéssel, piacozással foglalkozó oláhcigányok? Hiszen az elesett, többnyire nincstelen és alkoholista embereknek munkaerőként alig veszik hasznát, vagyis racionális szempontból a csicskatartás értelmetlen és felesleges, ráadásul ebben a formában egyértelműen törvénybe ütközik. Elképzelhető-e egy jobb módú amerikai fekete családról, hogy fehér „rabszolgákat" tart, ráadásul úgy, hogy erről szinte mindenki tud azon a környéken, ahol élnek? Ugyebár ez abszurdum. Hasonlóképp a kelet-európai falvakban élő zsidók sem vetemedtek soha ilyesmire, nemcsak vallási, de praktikus okokból sem. (A zsidó háztartásokban mindig voltak nem zsidó cselédek, ha más nem, akadt egy sábeszgoj, aki szombaton meggyújtotta a tüzet. De a zsidók hagyományosan megbecsülték az alkalmazottaikat, akik legtöbbször ragaszkodtak hozzájuk. (Kuruc.info: rendben, lehet, hogy nem verték őket vasra [szemben a cigányokkal], de, finoman szólva, nem fizették meg őket rendesen. Lásd pl. a két világháború közötti történelmet, a “Jaj de jó a habos sütemény” által is mutatott cseléd-szegénységet stb.)) És természetesen arra sem volt még példa, hogy egy magyar (gádzsó) családnál tartottak volna csicskát: ez „cigány specialitás", és az etnikumon belül is a lovári nyelvet beszélő oláhcigányokra jellemző. (Tekintsünk most itt el attól, hogy nincs pontos kritériuma annak, ki számít cigánynak, ami nálunk már a hetvenes évek óta ellehetetleníti a társadalomtudományi kutatásokat.)

A cigányok hagyományosan azt válaszolják, amikor megkérdezik tőlük, miért tartanak csicskákat, „mert nekik jó így". A legutóbbi, Békés megyei botrány kitörése után nyilatkozta Dégi János, az Országos Cigány Önkormányzat tagja: „Ha az úgynevezett csicskákat nem tartanák el, hajléktalanok lennének." Az önkormányzatok nem tudnának mit kezdeni az így rájuk zúduló szociális gondokkal. Mint hangsúlyozta, ő ugyan elítél minden törvénytelenséget, ám az éremnek két oldala van. Elmesélt egy esetet, amelyben tartó és tartott is szerepelt, akiket személyesen ismert. Mint mondta, az a csicska örült, hogy kap enni és inni, és valakinek a családjához közel lehet, mert különben mehetne a szállóra vagy az utcára (Magyar Nemzet, 2009. szeptember 22.). (Kuruc.info: a teljes, hivatkozott cikk ITT. Megjegyezzük, ugyanezt a nótát fújja a cigányfajvédő, balliberális sajtó is. Lásd pl. EZT a felháborító Népszabadság-cikket nem mástól, mint a mi drága jó Tóth Ákosunktól, az egyik legnagyobb szennytől.) 

Szuhay Péter jeles néprajzkutató már a kilencvenes években foglalkozott a csacskatartással, amiről akkoriban én is írtam. Szuhay tanulmánya Csövesek - csicskák - Az ároktői romák esete a miskolci hajléktalanokkal címmel jelent meg a Régió című folyóirat 1997. évi 3-4. számában. Szuhay Kőszegi Edittel együtt Csövesek - csicskák címmel dokumentumfilmet is készített a témáról, amelyet a 27. magyar filmszemlén is vetítettek 1996-ban. A Régióban részletesen leírja, szerinte mi a céljuk a cigányoknak a csicskatartással. „Feltevésem szerint normális esetben a csicskát tartó romákat az intézmény működtetése során három elv vezérli: 1. a csicska alkalmazásával elégtétélt vegyenek a gádzsókon; 2. emberiméltóság-érzésüket fokozzák azáltal, hogy nem kell alantasnak és tisztátalannak tartott munkát elvégezniük; (Kuruc.info: emberi méltóság? Bűnözőcigányoknál? Hogy nézhet egyáltalán tükörbe egy ilyen bűnöző, milyen koszlott “kultúra”, “erkölcsiség” kell az ilyenhez? Igen, már megint a cigányfajvédők kedvenc “érvéről” van szó – hányszor, de hányszor hallottuk már ugyanezt a monoki, a cigó megmondóemberek által csak “nácikártyának” nevezett kezdeményezés kapcsán…) 3. racionális gazdasági akciót hajtsanak végre a célból, hogy a csicska juttatásaiból (nyugdíj, munkanélküli-járulék, szociális segély stb.) részesüljenek. Ennek fejében arra törekszenek, hogy családi melegséget, befogadó közösséget, ételt és italt nyújtsanak a csicskásnak. A csicskás értékelésében szintén a pozitív győzelmi elemek dominálnak. Úgy élik meg ugyanis, hogy 1. tudásuk és munkabírásuk nélkül a cigányok semmire sem mennének, ezáltal méltóságérzetük kiteljesedhet; 2. családi melegséghez, szolidáris közösséghez jutnak; 3. az életükből hiányzó dolgokat a romák segítségével megszerezhetik."

Szuhay gondolatmenetével részben egyet lehet érteni, bár a magam részéről elsősorban azt a motívumot emelem ki, hogy a csicskák tartásával a romák „elégtételt vesznek a gádzsókon", ami a legkevésbé sem tekinthető „racionális gazdasági akciónak". Minden más tényezőt, vagyis hogy ezek az oláhcigány famíliák „melegséget, befogadó közösséget" nyújtanának a hajléktalanszállókról és egyéb helyekről toborzott szerencsétlen, jórészt munkaképtelen, elzüllött embereknek, ugyanakkor racionális gazdasági akciót hajtanak végre, fikciónak tartok. Mint ahogy az sem fogadható el, hogy a csicskák „méltóságérzete kiteljesedhet" a munkájuk révén. Az összes, időközben napvilágra került információ arra utal, hogy valóban állati körülmények között tartják a csicskákat, akiket a cigányok, hogy el ne szökjenek, szigorúan felügyelnek és fenyítenek, gyakran láncra is vernek. (Kuruc.info: lásd pl. EZT egy konkrét esetért) Annak illusztrálására azonban, hogy egy felkészült, a cigányságot hosszabb ideje kutató néprajzos mennyire elfogult lehet - pozitívan - (Kuruc.info: azaz elvakultan cigányfajvédő), csak hogy ellensúlyozza a cigányság és a csicskatartás intézményének negatív megítélését, elegendő idézni a tanulmányából, amelynek kulcsszava: „kulturálisempátia-hiány". Annyit érdemes előrebocsátani: az ároktői csicskatartók, Rajfai Ferenc és nyolc társa ügyében a tiszaújvárosi bíróság 1996. február ötödikén súlyos ítéleteket hozott (kilenc, hat, öt év börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat) a miskolci hajléktalanok erőszakos fogva tartása miatt.

A Régió 1997. évi 3-4. számában megjelent tanulmány bevezetője utal a megközelítés jellegére. „Az alábbi írásban arra teszek kísérletet, hogy leírjam, milyen kulturális különbségek akadályozták a valódi párbeszéd kialakulását ebben a hétköznapi jogérzékkel rendelkező emberek számára is vérlázítóan magas büntetési tételeket tartalmazó perben, s ennek következtében a részigazságokból miért nem bogozható ki a teljes igazság, s végeredményben hogyan diadalmaskodik a meg nem értés a jogalkalmazásban (Kuruc.info: elmész a búsba, Szuhay, elegünk van abból, hogy ezt az ember alatti “kultúrát” meg kell értenünk. Ha bűnözik, akkor lesitteljük, és nem hagyjuk futni csak azért, mert szegínkét “senki sem érti meg”, világos? Tudtommal ezekre a mocskokra is vonatkoznak a magyar törvények, vagy mégsem?), és nyeri el méltatlan büntetését egy más kulturális minták szerint működő társadalmi csoport, s ebben hogyan jelennek meg a kölcsönösen érzékelhető etnikus lenyomatok." A bíróság mellett a média is alaposan megkapja a magáét, Szuhay sorra elmarasztalja a miskolci hajléktalanszállóról csicskákat „szerző" „ároktői kompánia" történetét tárgyaló újságcikkeket is.

Ezerkilencszázkilencvenhatban nem helyeztem tágabb összefüggésbe a csicskaparadoxont, amivel most megpróbálkozom. Visszatérek arra a gondolatra, amelyet Szuhay is felvet, anélkül hogy mélyebben kibontaná. Eszerint a jobb módú oláhcigányok (hangsúlyozni kell, hogy ez a gyakorlat csak rájuk jellemző) „csicska alkalmazásával elégtételt vesznek a gádzsókon". Személyes benyomásaim és a felderített esetekről szóló hírek is arra utalnak, hogy a csicskák között „túl vannak reprezentálva", sőt az is lehet, hogy többségben vannak az, elzüllött egykori katonák és rendőrök. (Legalábbis a csicskák nagyobb része volt rendőrnek, biztonsági őrnek, illetve katonának mondja magát, hogy kedvükben járjon „gazdáinak". A valóságot nem lehet felderíteni, illetve senki sem veszi a fáradságot, hogy utánajárjon a csicskák állításainak.) Ők egykor azt az államhatalmat testesítették meg a cigányok számára, amelyet hagyományosan ellenségesnek tartanak (Kuruc.info: vö. a cigányok “törvénytisztelete” és hasonlók. Ha valaki elfelejtette volna, ITT van erről egy jó kis háttéranyag), és ahol lehet, szembeszegülnek vele ugyanúgy, ahogy minden más kötöttséggel. Még egyszer hangsúlyozni kell: ezek a szerencsétlenek, az oláhcigányok gádzsó áldozatai csak valaha, akár több évtizede voltak fegyveres testületek tagjai. Akkor, amikor csicska válik belőlük, már tönkrement, alkoholista, akaratgyenge, elszegényedett, hajléktalan páriák, akik kihullottak a családjukból, és a szociális rendszer segítségére sem számíthatnak. (Az újkígyósi csicskát a hírek szerint egyenesen a lánya „adta el" a cigányoknak, akik láncra verve tartották, és csak három év múlva sikerült megszöknie.)

Szimbolikus, archaikus »cigány bosszúról" van szó, amelyet józan ésszel nehéz felfogni: ezeknek az embereknek a legalantasabb munkák végzésével, testi fenyítésekkel terrorizálva, állati sorban kell „vezekelniük" azért, amit egykor a többségi társadalom a cigányok ellen elkövetett. (Pontosabban mindazért, amit a cigányok bűnnek, sértésnek tartottak.) Ez és csakis ez a motívum magyarázza a csicskatartást: az a tény, hogy kis összegű nyugdíjaikat, járadékaikat, segélyeiket a ,gazdáik" elveszik, s legföljebb annyit juttatnak nekik belőle, amenynyi néhány pakli cigarettára, egy kis borra elég, az adott viszonyok között magától értetődő. „Racionális anyagi indokok" nem magyarázzák a „tartás" gyakorlatát, hiszen a csicskák után felvehető összeg olyan szerény lehet, hogy a nekik adott silány táplálék költségeit sem fedezi. (Kuruc.info: ezzel legalább is vitatkoznánk. Lásd pl. az ITT elmondottakat: “A nyugdíjamat is elvették, belőlem gazdagodtak meg azok a cigányok. Ezek után nem tudom, hogy mi lesz velem.”)

Ismerős a nomád népek történetéből a „szimbolikus bosszú". Elég, ha itt egyetlen epizódra utalunk, arra, amit a nagy közép-ázsai hadvezér és nomád birodalomalapító, Timurlenk tett legyőzött ellenfelével, I. Bajnzid szultánnal, miután 1402. július 20-án megsemmisítő vereséget mért rá az ankarai csatában. Bajazid fogságba esett, és élete hátralevő részében vasketrecben raboskodott. De amikor felszállt a lovára, Timur előhozatta foglyát, arra kényszerítette, hogy négykézláb álljon, zsámolyul „használta". Ezt a mindenáron elégtételre törekvő, a megbocsátást elutasító, a sérelmeket halálig őrző nomád mentalitást a cigányok egy része, úgy tűnik, megőrizte annak ellenére, hogy Magyarországon a két világháború között vándoroltak utoljára karavánok, és már akkor is csak kis számban. (Romániában még napjainkban is vannak vándorló cigány törzsek.)

Felmerül még egy lehetséges magyarázat is a „nomád bosszún" kívül. A csicskákat tartó oláhcigányok Romániából vándoroltak be Magyarországra a XIX. században, márpedig Ó-Romániában (a Regátban) a földesurak tartottak cigány rabszolgákat állati körülmények között. Nem lehet azt sem kizárni, hogy az oláhcigányok kollektív emlékezete megőrizte ezt, s az utóbbi évtizedekben a legnyomorultabb gádzsóknak adják vissza az akkor elszenvedett megaláztatást.

A csicskatartás intézményét természetesen sokféle szempontból meg lehet közelíteni. Fel lehet tenni a kérdést, amelyet persze soha nem lehet megválaszolni objektíven, valamennyi okot pontosan feltárva: milyen utat kell végigjárnia egy embernek a mai magyar faluban, illetve vidéki városban ahhoz, hogy elveszítse mindenét, családját, vagyonát, jövedelmét, önbecsülését, s a hajléktalanszálló helyett elfogadja a csicskasorsot? Mi készteti ezeket az embereket, hogy miután elszöktek, vagy kiszabadították őket, újra és újra visszatérjenek a „gazdáikhoz"? A témának szentelt egyik cikkben olvasható: „Egy év alatt csak a gyulai hajléktalanszállóra befut tizenöt-húsz olyan ember, aki modern kori rabszolga, vagyis csicska volt. A testileg és gyakran szellemileg is leépült, magányos embereknek szinte a nullával egyenlő az esélyük arra, hogy kitörjenek a szolgaságból."

Ismétlem: Szuhay, más cigányságkutatókhoz hasonlóan, alaposan ismeri tárgyát, de a megközelítése túlzottan idealista, pozitívan elfogult a romák iránt. Nem akar tudomást venni a valóban lehangoló, sok tekintetben irracionális valóságról attól tartva, hogy ez rossz fényt vet az amúgy is élesen támadott kisebbségre, megcáfolja a cigányokról alkotott „politikailag korrekt" képet. Ez a szemlélet jellemző a baloldali lapokban megjelent publicisztikákra is. Pedig szembe kell nézni azzal, hogy a csicskák gazdáik személyében nem kapnak „új családot", viszont eszközöl szolgálnak a szimbolikus bosszúhoz, amely meglehetősen elterjedt lehet az oláhcigányok körében. Márpedig ha ez így van, mindenképpen érdemes felülvizsgálni, illetve korrigálni a cigányság egészéről kialakult képünket is.

(Pelle János)