Az Országgyűlés mai ülésén Volner János a kormány középosztály ellenes intézkedéseit és a hétvégén kiszivárgott Lázár-beszédét bírálta.

 

A Parlament mai ülésén Volner János frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásban felidézte a kormány választási ígéreteire, amely a süllyedő középosztály érdekeit szem előtt tartva elítélte a megszorítások politikáját. A jobbikos képviselő emlékeztetett: a Fidesz-KDNP kormányban nemcsak, hogy nem vonta vissza Gyurcsány Ferenc megszorító csomagjait, de ezt tovább tetézte egy 250 milliárd forintos költségvetési zárolással, majd egy évi 900 milliárdos elvonást jelentő Széll Kálmán Tervnek nevezett megszorítással.

Volner János az APEH jövedelmi statisztikáira hivatkozva megállapította: a kormány adópolitikája mindössze a munkavállalók 15%-át érinti kedvezően, így a megszorítások leginkább az országot a vállán hordó középosztályt sújtják, kijelenthető tehát, hogy a Fidesz a gazdagok pártja, a kormány pedig a gazdagok kormánya. A politikus bírálta a Fidesz nemzeti mázon átütő arrogáns és pökhendi magatartását, amely Kubatov Gábor pártigazgató nyuggerezésétől ível Lázár János hétvégén kiszivárgott beszédéig.

A jobbikos képviselő szerint ma Magyarországon nyolcmillió embernek nem az jelenti a legnagyobb problémát, hogy hova tegyék megtakarításaikat, hanem hogy hogyan ne veszítsék el otthonaikat és hogyan küzdjenek meg a sárga csekkek rémeivel. Volner szerint Lázár kijelentései már csak azért is rendkívül szerencsétlenek, mivel a fideszes politikus 18,2 millió forinttal az Országgyűlés költségtérítési rekorder volt, az általa vezetett hódmezővásárhelyi önkormányzat első helyen van az egy főre jutó eladósodottságban, és akinek a közelmúltig 450 lóerős közpénzen bérelt luxusautóra volt szüksége, hogy megközelítse az Országgyűlést.

Válaszában Navracsics Tibor miniszter kijelentette: Volner János árnyékra vetődött, illetve frakciót tévesztett, mivel a szegények nevében az ebből üzletet csináló szocialista politikusok szoktak visszaélni. Navracsics szerint a felolvasott mondatok nem a szegényekre vonatkoztak,  Hódmezővásárhely pedig deszegregációs programjaival a szegénység felszámolásának mintavárosa.

A vitában Lázár János is szót kért. "Azok közé tartozom a Fidesz-frakció minden tagjával együtt, aki vállalja a szavaiért a felelősséget. Nem azok közé tartozom, akik a parlamentet és a városházát célnak tekintik, nem eszköznek, azért hogy pénzt keressenek. A tetteim megmérésében a városházán elért eredményeim minősítik" – mondta Lázár János.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a bírálói közül a „Jobbik álláspontját a tettei bizonyítja a szegények és az elesettek felé” – itt a Gyöngyöspatán történtekre utalt Lázár, az MSZP tetteit az elmúlt nyolc évben folytatott politikája mutatja. A képviselő szerint a szavait „félreértelmezők” őt magát személyében támadják, szavait azzal zárta, hogy akinek baja van vele, azok „ne bújjanak a szegények háta mögé”, hanem őt hívják ki vitára.

Lázár János saját magáról alkotott véleményének némileg ellentmond a Hódmezővásárhely élén folyatott tevékenysége, annak is fontos momentuma, amikor is a város egyik ingatlanát internetes hirdetésekért cserébe adta el. Az iskolát így bagóért megkapó cég mellesleg erotikus oldalakat működtet. Részletek hamarosan a Kuruc.infón.

(MTI, Barikád nyomán)