Újabb felvidéki magyartól vették el az állampolgárságot a tót hatóságok, ezúttal egy majdnem 100 éves nénitől.




A rimaszombati Tamás Aladárné 2011-ben tett magyar állampolgársági esküt, és pénteken kapta meg az értesítést, hogy adja le a szlovák papírjait. Tamás Aladárné 1912-ben született (tehát még magyar állampolgárként, túlélte a bécsi döntés utáni ismételt országvesztést is), idén áprilisban, korára való tekintettel, gyorsított eljárásban kapta vissza a magyar állampolgárságot.

A nyugdíjas tanítónő ezt levélben jelentette be az illetékes szlovák hatóságnak, mert tudott róla, hogy abban az esetben, ha eltitkolja, a Fico-kormány idején hozott szlovák állampolgársági törvény értelmében 3000 eurós büntetést kaphat. A szlovák alkotmányra hivatkozva Tamás Aladárné ugyanakkor nyilatkozott arról is, hogy nem akarja elveszteni szlovák állampolgárságát sem. Ennek ellenére megkapta meg az értesítést, hogy hétfőn le kell adnia szlovák állampolgárságát igazoló okmányait.

November 18-án Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozótól vonta meg szlovák állampolgárságát a szlovák belügyminisztérium, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Az Egy Jobb Komáromért polgári társulás aktivistája a Bumm.sk hírportálon közölte egy nappal később: megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, és ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált.

(MTI nyomán)