Választásokat tartanak Venezuelában a teljes demokráciába való átmenet részeként - jelentette ki Delcy Rodríguez ügyvezető venezuelai elnök az ENSZ Közgyűlésének szerdai ülésén. Rodríguez nem közölt időpontot a voksolásra, és azt mondta, hogy "a megfelelő időzítésről a venezuelai nép dönt".

Rodríguez szerint a kormány megkezdte a párbeszédet az ellenzék egyes csoportjaival annak érdekében, hogy valamennyi politikai erő számára egyenlő feltételeket biztosítsanak. Közölte azt is, hogy az állami intézményeket felkészítik egy befogadó és átlátható választási folyamatra, valamint igazságügyi reformot is végrehajtanak.

Az ügyvezető elnök szerint Venezuela demokratikus átalakulási folyamatot kezdett, amelynek rendezettnek, intézményesnek és ellenőrizhetőnek kell lennie. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a demokráciát nem önmagában a választások megléte, hanem az azokhoz vezető politikai verseny minősége alapján kell megítélni. A választásnak szerinte megoldást kell kínálnia, nem pedig újabb feloldhatatlan konfliktusokat teremtenie.

Rodríguez kedden először találkozott személyesen Donald Trump amerikai elnökkel az ENSZ Közgyűlése alkalmából New Yorkban. Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint Trump a politikai változás és a szabad, tisztességes választások szükségességét hangsúlyozta. Rubio szerint a venezuelai átalakulási folyamatnak végül egy szabad és tisztességes választással kell lezárulnia.

Rodríguez egyúttal megköszönte Trumpnak és kormányának, hogy készek újraindítani a diplomáciai kapcsolatokat és az együttműködést Venezuelával. A két ország együttműködésének területei között az energiaügyet, a biztonságot, a nemzetközi bűnözés elleni fellépést és a gazdasági kapcsolatokat említette.

(MTI)