Amerikai és kínai tisztviselők azon dolgoznak, hogy elősegítsék a két ország közötti kiegyensúlyozottabb kereskedelmi kapcsolatokat, ideértve az Egyesült Államok mezőgazdasági termelői és állattenyésztői számára az új piaci hozzáférést is - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Hszi Csin-ping kínai államfővel tartott megbeszélésének kezdetén, csütörtökön Washingtonban.

Mint mondta, kínai hivatali partnerével egyebek között biztonsági, technológiai, valamint a mesterséges intelligencia fejlesztését övező kérdéseket kíván megvitatni. "A döntések, amelyeket ma hozunk ezekben az ágazatokban, a békét és jólétet segíthetik elő az eljövendő évtizedekben" - húzta alá az amerikai elnök.

Hszi kijelentette, hogy Kínát és az Egyesült Államokat mélyen összeszövődő érdekek fűzik össze, és hatalmas lehetőségek vannak az együttműködésre a két ország között. A Fehér Házban tartott üdvözlő ceremónián úgy fogalmazott, kész együtt dolgozni Trumppal azon, hogy "a kínai-amerikai kapcsolatok hatalmas hajóját biztos útvonalon a jövőbe vezessék".

A kínai elnök azt mondta: azért látogatott az Egyesült Államokba, hogy ápolja a baráti kapcsolatokat, bővítse az együttműködést, és elősegítse mindkét ország népének jólétét. "A kínai-amerikai együttműködés talán nem old meg minden problémát a világon, de együttműködésünk nélkül a világ számos problémáját nehéz lenne megoldani" - hívta fel a figyelmet.

A kínai elnök beszélt arról is, hogy két pandát adnak át az atlantai állatkertnek.

Mint mondta, Peking azt tervezi, hogy az elkövetkező 5 évben 100 ezer amerikai fiatalt hívnak meg Kínába csereprogramok és tanulmányutak keretében. Felszólította a két ország illetékes hatóságait, hogy növeljék a közvetlen repülőjáratok számát.

Hszi hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti versenynek "egészségesnek kell lennie, és kordában is kell tartani".

Kijelentette, hogy Peking kész együttműködését fokozni Washingtonnal a kábítószer-bűnözés elleni harcban is. Szerinte a két ország hadseregének is erősítenie kellene a koordinációt.

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerdán a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy az Egyesült Államok és Kína január 10-ig, további két hónappal meghosszabbítja a november 10-én lejáró kereskedelmi tűzszünetet, amely felfüggesztette a kölcsönös vámok 100 százalékot is meghaladó mértékű emelésével járó kereskedelmi háborút.

Trump csütörtök reggel a Truth Social közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a kínai vezetővel megvitatja a "szuperintelligencia", vagyis a mesterséges intelligencia kérdését, de továbbra is kevés érdeklődést mutatott az új szabályozások bevezetésére, annak ellenére, hogy az iparági vezetők attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia idővel fenyegetést jelenthet az emberekre.

Csütörtöki nyilatkozatában Hszi kijelentette, hogy mindkét országnak "megvan a képessége és a felelőssége, hogy a mesterséges intelligenciát a jó célok érdekében fejlessze és irányítsa, valamint biztosítsa, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése mindig emberi ellenőrzés alatt maradjon".

A kínai elnök háromnapos állami látogatáson tartózkodik Washingtonban Trump meghívására.

(MTI)