Felfoghatatlannak nevezte a kereskedelmi hajók ellen a Fekete-tengeren elkövetett ukrán és orosz támadásokat Recep Tayyip Erdogan török elnök Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnökkel tárgyalva az ENSZ-közgyűlés ülésszaka alkalmával megtartott találkozójukon, és követelte, hogy azonnal állítsák le ezeket.

A török államfő hivatala csütörtökön közölte: "a találkozón Erdogan elnök kijelentette, hogy Törökország kész minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy az orosz-ukrán háború tartós békével érjen véget, ennek érdekében folytatja erőfeszítéseit a közvetlen tárgyalások újjáélesztésére".

"Elnökünk kijelentette, hogy lépéseket kell tenni a fekete-tengeri hajózás biztonsága érdekében, a kereskedelmi hajók elleni támadások felfoghatatlanok. Elvárjuk a felektől, hogy felelősségteljesen cselekedjenek" - tették hozzá a közleményben.

Ankara közölte, hogy javaslatokat küldött Moszkvába és Kijevbe a támadások leállítása érdekében, amelyek közül több török tulajdonban lévő hajót ért és török állampolgárok életét követelte. Hangsúlyozta, hogy megoldást kell találni a gabonaszállítmányok biztonságának szavatolására. Nem beszélve arról, hogy e támadások hatására az egekbe szöktek a gabonaárak.

Korábban Zelenszkij az ENSZ-közgyűlés ülésszaka keretében megrendezett, Krími Platformnak elnevezett csúcstalálkozón kijelentette, hogy Kijev készen áll az egyiptomi, az indiai vagy a török javaslatra épülő tengeri fegyverszünetre.

Törökország és az ENSZ 2022 júliusában közvetített az úgynevezett fekete-tengeri gabonakezdeményezés ügyében, amely arról szólt, hogy a háború alatt is biztosítani lehessen az ukrán gabona biztonságos exportját, de Oroszország a következő évben kilépett a megállapodásból azzal az indokkal, hogy saját élelmiszer- és műtrágyaexportja komoly akadályokba ütközött.

(MTI nyomán)