Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
A munkabérből történő végrehajtások behajtásának témájában jártas jogi szakértő elmondta: a végrehajtások sok esetben ténylegesen veszélyeztetik az érintett családok megélhetését. A követelések eredeti összege gyakran többszörösére növekszik, mire az adós egyáltalán értesül a tartozásáról, ráadásul gyakori probléma, hogy a végrehajtók "jelzés nélkül vonnak" - fogalmazott Péczely Terézia.
A jogász szerint a szociális ellátórendszernek meg kellene jelennie a végrehajtási folyamatban, mert szükséges vizsgálni, hogy az adós milyen mértékig tud helyt állni a visszafizetésben, mekkora részletekben tud törleszteni.
Rámutatott: létezik olyan társadalmi csoport, amelynek tagjai az adósságaik miatt kifejezetten kerülik a bejelentett munkahelyek világát, és áttérnek a fekete gazdaságba. "Akinek adóssága van, azért álljon helyt, és fizesse meg!" – szögezte le Péczely Terézia, hozzátéve: ezzel együtt jogos követelés esetén is súlyos egzisztenciális problémát okozhat, ha a munkavállaló bérének egyharmadát, felét levonják.
A jogász tájékoztatása szerint gyakori probléma a rendszerben, hogy a végrehajtó nem, vagy nem időben küld jelzést a munkáltatónak a fizetésletiltás feloldásáról, így előfordul, hogy tévedésből a tartozás megfizetése után is levonnak az adós fizetéséből.
Kitért arra is, hogy a családgondozói hálózatnak fokozottan figyelnie kell az elvált szülők gyermekeinek érdekeire, vagyis arra, hogy a gyermektartás díját mindig megkapják az érintett felek, mielőtt a fizetésekből levonnák a végrehajtás összegét.
Braun Balázs végrehajtási szakjogász ugyancsak az elégtelen kommunikáció okozta hibákra hívta fel a figyelmet. Azt mondta, alapvető eljárási hiányosság, hogy a végrehajtási eljárásokban nincsen személyes kapcsolat, sem pedig edukáció a végrehajtó felől az adós felé.
Braun Balázs beszélt arról is, hogy alacsony tőketartozás esetén az eljárás felmerülő költségei aránytalanul magasak. A különböző eljárási díjak, például közjegyzői vagy földhivatali költségek egy néhány tízezer forintos parkolási bírság esetén elérhetik akár az eredeti tartozás mértékét is – mutatott rá, jelezve: a jelenlegi eljárási díjak egy része szükségtelen, azokat el lehetne törölni.
A jogász fontosnak nevezte, hogy a végrehajtók már az eljárás kezdeti szakaszában személyesen vegyék fel a kapcsolatot az adósokkal, és részletesen tájékoztassák őket az eljárással kapcsolatos valamennyi tudnivalóról.
A szakbizottság elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében hatvanöt embert, köztük korábbi miniszterek és államtitkárok sorát hallgatják meg a végrehajtási visszaélések felszámolása érdekében.
Toroczkai László (Mi Hazánk), a bizottság elnöke közölte: lesz, akit szóbeli, míg másokat írásbeli nyilatkozattételre köteleznek.
Az elnök a beidézendők között említette mások mellett Bárándy Péter, Dávid Ibolya, Draskovics Tibor, Navracsics Tibor, Petrétei József, Trócsányi László, Tuzson Bence és Varga Judit korábbi igazságügy-minisztereket, Rogán Antalt, a korábbi Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökét és Völner Pált, az igazságügyi tárca korábbi parlamenti államtitkárát.
Kérdezni fogja a bizottság mások mellett Czine Ágnes alkotmánybírót, Rogán Barbarát, Rogán Antal feleségét, Nagy Ádámot, a volt miniszter kabinetfőnökét, Martonovics Bernadett kormánytisztviselőt, Rehák Róbert vállalkozót, Schadl-Baranyai Helga végrehajtót is.
Nyilatkozattételre kötelezik továbbá Bogdán Tibor korábbi közigazgatási államtitkárt, Répássy Róbert volt államtitkárt, Jenei Orsolya és Czepek Gábor korábbi helyettes államtitkárokat, Szabó Imre volt miniszteri biztost, valamint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, illetve későbbi Kar több elnökét, hivatalvezetőjét, végrehajtóját.
Nacsa Lőrinc (KDNP) javasolta, hogy vegyék be a meghallgatandók körébe Görög Márta jelenlegi igazságügy-minisztert és Bódis Pétert, a szaktárca parlamenti államtitkárát. Ezt leszavazták a képviselők. Kiss Máté Zsolt (Tisza) a felvetésre úgy reagált: a bizottság elsődleges feladata a múlt feltárása, a visszaélésekkel kapcsolatos politikai felelősség megjelölése, így a hivatalban lévő miniszter bevonása nem indokolt.
(MTI)
