Pöttyös lámpahordó-kabócát azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a károsító komoly növényegészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a gyümölcs- és erdészeti fákra - közölte a hatóság csütörtökön.



Kifejlett pöttyös lámpahordó-kabóca preparátum

A tájékoztatás szerint a rovar jelenlétét először igazolták Magyarországon és az Európai Unióban. A közelmúltban Moldovában is azonosították.

Egy Bács-Kiskun megyei lakos nyáron jelezte a Nébihnek, hogy ingatlanán egy számára ismeretlen rovart észlelt. A bejelentéshez csatolt fényképek alapján felmerült az Ázsiából származó, idegenhonos kártevő gyanúja. A laboratóriumi vizsgálatok igazolták a károsító jelenlétét, így a hatóság megkezdte a szükséges karanténintézkedések végrehajtását - ismertették.



Pöttyös lámpahordó-kabóca imágó

A rovar több mint 100 növényfajon képes táplálkozni, és gyorsan terjed. A közvetlen kártétel is jelentős lehet, nagy egyedszám esetén a folyamatos szívogatással jelentősen legyengítik a növényt. Ennél is nagyobb kárt okozhat azonban a másodlagos, közvetett hatás, mert a szúrási sebek és váladék a kórokozók és más kártevők megjelenését is elősegítik. Észak-Amerikában helyenként a szőlőtermés 90 százalékának elvesztését is okozták a kabócák.



Pöttyös lámpahordó-kabóca imágók

A szőlőültetvények mellett a rovar egyik legfontosabb tápnövénye a Magyarországon is elterjedt bálványfa, de jelentős gazdasági károkat okozhat gyümölcsfákban, valamint erdészeti és díszfákban is. A nőstények a tojáscsomókat szinte bármilyen sima felületre lerakják, ezért a rovar kezeletlen faanyagokon, illetve kamionokon, szállítókonténereken és vasúti kocsikon is könnyen terjedhet.



Pöttyös lámpahordó-kabóca nimfák

Mivel a faj jelenlegi igazolt előfordulása az első az Európai Unió területén, a megtelepedés és elterjedés megakadályozásában a hatósági intézkedések mellett kiemelten fontos a lakosság szerepe és a korai bejelentés - hívta fel a figyelmet a Nébih.

A pöttyös lámpahordó-kabóca fiatal nimfái jellegzetes, fekete-fehér, később vörös-fekete-fehér mintázatukról ismerhetők fel. A kifejlett kabócák elülső szárnyai szürkék, fekete foltokkal, hátulsó szárnyaikon pedig piros színezet látható.



Pöttyös lámpahordó-kabóca tojáscsomói

Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal kéri, hogy a rovar észlelése esetén haladéktalanul tegyenek bejelentést a hatóságnak, a bejelentéshez csatoljanak fényképet, valamint adják meg a pontos helyszínt is.

(MTI)