Ugrás a cikkhez
Reklám

Virággal köszöntötte a szocionista EP-képviselő, Gurmai Zita, az Európai Szocialista Párt nőszervezetének az elnöke a román Szociáldemokrata Párt kongresszusán Ion Iliescu korábbi román államfőt, aki a véres marosvásárhelyi események egyik felbujtója. Az esemény helye az a kongresszusi palota volt, ahol Ceausescu tartotta a kommunista párt kongresszusait.




Az egyébként öntudatos feminista matróna a virágot térdre ereszkedve adta át: mivel Gurmai az emelvényen volt, és az egykori vörös vezető a nézőtérről közeledett. A közönség nevetett.

Ugyanazon a kongresszuson tapssal köszöntötte a jogerősen elítélt és feltételesen szabadlábra helyezett köztörvényes bűnözőt, Adrian Nastasét. Iliescu szerint az említett köztörvényes bűnöző "egy erkölcsi támpont" számukra.

A hölgy sajnos angolul sem tud, mert azt mondta: "This flower is the founding president", ami annyit tesz, hogy "ez a virág az alapító elnök".

Szégyen, hogy ilyenek képviselik a magyar és európai nőket.

M. P.

Ui.: Gurmainak nem ez az első szánalmas akciója Romániában. Korábban melltartóra vetkőzött egy romániai szocialista kampányrendezvényen.



Friss hírek az elmúlt 24 órából