Ugrás a cikkhez
A Legfelsőbb Bírósághoz fordult Kupper András, a fővárosi Fidesz–MKDSZ frakcióvezetője a szerinte jogsértően működő, Liberálisok Háza elnevezésű SZDSZ-kampányközpont ügyében. A közintézmény területén lévő építményről egy feltehetően hamis információ alapján hozott döntést az Országos Választási Bizottság. Félrevezethette az Országos Választási Bizottságot (OVB) az SZDSZ képviselője, aki március 2-át jelölte meg a Főpolgármesteri Hivatal területén található szabad demokrata kampányközpont nyitási idejének. A Liberálisok Háza elnevezésű, a választások első fordulójáig álló építmény az SZDSZ internetes honlapja szerint is március 3-tól működik a közintézmény területén néhány hónapja kialakított Városháza parkban. A választási bizottságtól Kupper András, a fővárosi Fidesz– MKDSZ frakcióvezetője beadványban kérte, hogy tiltsa el a kisebbik kormánypártot, illetve az önkormányzatot a további törvénysértésektől. A Főpolgármesteri Hivatal ugyanis a többi párt előzetes tájékoztatása és pályáztatás nélkül, ingyenesen az SZDSZ kampányközpontjának használatába adta az önkormányzati tulajdonú ingatlanrészt.(mno)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
21:55 Küszöbön áll a zsidó és a szír terroristák összeborulása - "csak" a Golánról kellene lemondani cserébe21:38 Adócsalásért egy év börtönt kapott Ancelotti Spanyolországban21:27 A zsidóbérenc Trump-kormány már ENSZ-jelentéstevőt is szankcionál, amiért fel mer szólalni Izrael népirtása ellen21:20 Akit Mózes kevert bajba, avagy a szegedi melegcsúcs20:53 A bíróság elrendelte a volt dél-koreai elnök letartóztatását20:10 "Egyetlen légvédelem sincs felkészülve erre" - orosz szuperfegyvert találtak az ukránok20:03 Váratlanul lemondott a tavaly 76 százalékkal megválasztott kiskunfélegyházi polgármester19:58 Dobrev az Orbánék által biztosított buzivonulással dicsekedett Strassburgban 19:47 Az emberi jogi bíróság elutasította Marine Le Pen kérelmét, amelyben a politikus a rá kiszabott büntetés felfüggesztését kérte19:24 Ausztria független ügyészi hivatal létrehozását tervezi19:11 Forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóúton Nagytétény és Diósd térségében csütörtöktől19:05 A húszik jelentkeztek az Eternity C teherhajó elsüllyesztőiként18:47 Gyanúsítottként hallgattak ki egy korábbi járási vezető ügyészt18:20 "Bűnre nem lehet pártot építeni" - mondja ezt pont a Fidesz elnöke17:55 A saját határidejét sem bírta kivárni a Wizz Air, hogy újra zsidókat röptethessen Tel-Avivból Judapestre17:03 Görögország: mostantól menedékkérelem-befogadás helyett őrizetbe vétel várja a migránsokat16:47 Trump azzal hencegett, hogy Putyint és a kínai elnököt is fővárosuk szarrá bombázásával fenyegette meg 16:26 Ránctalanító krémet, láncfűrészt és Xbox-játékokat is vett a céges bankkártyával a volt hegyvidéki vezető15:58 Megint remekelt a Grok: szerinte Adolf Hitler lenne a legalkalmasabb a fehérellenes zsidó gyűlölet felszámolására15:40 NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség és gyümölcs árusítása15:12 Ukrajna bejelentette két kémkedéssel gyanúsított kínai letartóztatását14:31 Sorra rúgják ki a magyarokat, miközben özönlenek hozzánk a külföldiek14:22 Demokratikus politizálást és mihamarabbi lefegyverzést sürgetett videóüzenetében a PKK bebörtönzött vezetője 13:54 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a Hableány balesete ügyében13:37 A francia rendőrség házkutatást tartott Le Pen pártjának párizsi irodáiban13:02 Gyermekek kérdeztek Győrből Kapu Tibor kutatóűrhajóstól12:55 MÁV: a Dunántúlon helyreáll a forgalom, északkeleten újabb nehézségeket okozott a csapadék12:38 Vádat emeltek az angyalföldi emberölés ügyében12:12 Törökországban blokkolták a Grok egyes válaszait, mert a chatbot "megsértette" Erdogant12:00 Megszületett a döntés a Rubik-kockáról11:51 Olvasó: a mindennapi lehetőségeinkről röviden11:22 Városi strandot támadtak Kurszkban az ukránok 10:41 Ráhelék megint lelépnek az országból a választás előtt10:20 Túl szélesek az új CAF villamosok, több tervezett vonalon nem férnek el10:07 Ukrán légierő: több mint 700 drónnal és tucatnyi rakétával támadott az orosz hadsereg09:43 Államtitkár: folyamatosan javul az áramellátási helyzet09:27 Tajvan tíznapos hadgyakorlatot kezdett08:48 OKF: szerda reggelig 9752 káresetről érkezett bejelentés08:35 Az orosz költségvetés féléves hiánya elérte az éves tervezettet07:58 Kína korlátozza az Európai Unióból származó orvostechnikai eszközök behozatalát07:08 16 éves lányt erőszakolhatott meg a CATL gyár egyik kínai középvezetője Debrecenben 06:55 Trump 50 százalékos importvámot vet ki a rézre