Idén 35 éves a Terminátor-filmek második felvonása, vagyis Az ítélet napja. Talán sokan egyetértenek velem abban, hogy a James Cameron által jegyzett második rész a legjobban sikerült rész a franchise életében, az évforduló alkalmából pedig ismét moziba küldték Az ítélet napját.

Kép forrása: port.hu

Biztosan a kedves olvasó is volt olyan helyzetben, hogy egy-egy alkotás – amely mélyebb nyomot hagyott benne, vagy szimplán csak megragadta valamivel – megtekintése, noha minden időpontban tetszett, mégis mást jelentett kamaszkorban, huszonévesen, majd még később. Valahogy én is így vagyok a Terminátor második részével, hiszen egyszerre vannak emlékezetes jelenetei gyerekkorom emlékei között (főleg az első feléből, paráztam az üldözéseken), máshogy viszonyultam hozzá a húszas éveimben (kiváló akciójelenetek), és mást jelentett most hétfőn, amikor beültem a moziba.

Jópofa, hogy konkrétan egyidősek vagyunk a filmmel, ez a új nézőpont pedig – talán sejthető volt – nem más, mint a mesterséges intelligencia térnyerése, a kérdésben való elmélyülés.

Cameronék 2029-ből küldik vissza a két robotot a múltba, akárhogy is nézzük, ettől csupán három évre vagyunk. Nem sokáig, de egy nyitójelenet erejéig el is látogatunk a közeljövőbe, a gépek által uralt világba, ahol az emberiség a létharcát vívja az öntudatára ébredt MI ellen. Sokkal érzékletesebben, sötétebben festik le ezt a disztópikus jövőt, telitalálat, pedig messze nem álltak rendelkezésre azok a technikai eszközök, mint manapság – talán épp ez volt a jó.

Az alábbi írás nem filmelemzés, így nem megyünk végig James Cameron klasszikusán, inkább most arra helyezném a hangsúlyt, hogy 1991 távlatából hogyan vált e disztópikus, távoli módon lehetetlennek tűnő alternatíva sokkal kézzelfogatóbb, már-már fenyegető jövőképpé.

Nem ez az első eset, hogy Hollywood gyanús módon „eltalál” valamit a jövőnkről (persze, ez nyilván csak „konteó”), az MI is ilyen. Nem arról van szó, hogy pontosan úgy fog történni minden, ahogy a Terminátorban megálmodták, de a rohamos fejlődés mellett bizony állandó téma, hogy mi van, ha a mesterséges intelligencia... hogy úgy mondjam, kicsúszik a kezeink közül.

Érdekes az is, hogy a legtöbb MI-disztópiával foglalkozó film, játék vagy éppen könyv a hadiiparhoz köti a katasztrófa kirobbanását (itt szerintem az eddig két részt megélt Horizon-játékok mutatják be mindezt a legjobban, liberális elhajlásai ellenére is ajánlom mindenkinek), és láss csodát, az MI a való világban is ebben az ágazatban fejlődik a legnagyobb ütemben. 1991-ben még szó sem volt repülő drónokról, ma mégis a mindennapi diskurzus részét képezik.

A recept is mindig ugyanaz: az MI „öntudatára ébred”, innentől kezdve pedig fölényes háborút kezd vívni egykori alkotói ellen. Különösen pikáns, hogy a Terminátor-franchise világában az Ítéletnap, amit meg akarnak akadályozni, a Skynet ébredésének pillanata, és, hogy, hogy nem, Amerika és Oroszország között szít mesterséges feszültséget, amibe végül beleroppan a világ.

Szóval igen... 35 évesen ültem be egy 35 éves filmre, és egészen más muníciót kaptam tőle, mint korábban, főleg akkor, ha portálunkat olvasgatva olyan cikkek jönnek szembe pont most, minthogy az MI záros határidőn belül akár ki is irthatja az emberiséget.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdések pedig – ezt is beleértve – az emberiséget foglalkoztató témák közül az egyik legnépszerűbbek manapság.

Éppen ezért – ezen felbuzdulva, ha már filmekről beszélünk – 20 általam választott filmen keresztül nézegetjük meg, mi a helyzet az MI-vel, értelemszerűen ezek mind olyan filmek lesznek, ahol a mesterséges intelligencia valamilyen szerephez jut. Terveim szerint a húszrészesre tervezett sorozat még ebben a hónapban elindul.

Addig is, mindenkinek ajánlom újbóli megtekintésre a Terminátor második részét, már csak azért is, mert érdekes belegondolni, mennyire mást jelentett ez a film a 90-es évek hajnalán, illetve jelent ma.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info