Az agrártárca kiemelten segíti az erdőtüzek utáni helyreállítást; 10 milliárd forint keretösszegű helyreállítási pályázat segíti azokat a gazdálkodókat, akiknek erdőtűz, aszály vagy valamilyen biológiai károsító pusztította el az erdőállományát - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnap a Vas vármegyei Csöngén, ahol negyedik napja több százan dolgoznak az idei év legnagyobb szabadtéri tűzesetének eloltásán.
"Minden támogatást megadunk a gazdálkodóknak az erdőtüzek elleni védekezéshez és a tűz utáni helyreállításhoz" - idézték Zambó Pétert, aki a helyszínen tájékozódott a negyedik napja folyó oltási munkálatokról.
Az államtitkár szerint a mostani eset arra világít rá, hogy minden tekintetben komolyan kell venni az erdőtüzek kialakulásának lehetőségét.
A legfontosabbnak most a Vas vármegyében már közel ezer hektárt érintő tűz felszámolását nevezte, amelyben az önkéntesek és a Magyar Honvédség mellett a helyi állami erdészeti társaság, valamint a Szombathelyi Erdészeti Zrt. szakemberei is mindenben segítik a katasztrófavédelem munkáját.
Az erdők Magyarország zöldvagyonának legfontosabb elemét jelentik, pozitív szolgáltatásaik az egész társadalom számára elérhetők, ezért megőrzésüket és helyreállításukat a Közös Agrárpolitika keretein belül a kormányzat kiemelten támogatja - fogalmazott az államtitkár a közlemény szerint.
Mint mondta, a klímaváltozás környezeti hatásai negatívan érintik a hazai erdőállományokat, jelentős kárt okoz az aszály, és az azzal összefüggésben egyre nagyobb esetszámban és intenzívebben előforduló erdőtüzek.
A tárca az agrártámogatások között a korábbi költségvetési ciklushoz képest háromszor akkora összegre, mintegy 310 milliárd forintra emelte az erdőkre jutó támogatásokat, amelyek jelentős része a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segíti. Az erdőkárok, mint például az erdőtüzek utáni helyreállításra 10 milliárd forintos keretösszeget különítettek el - ismertette.
Közölte, a jövőre vonatkozóan fel kell hívni a figyelmet az erdőtűz megelőzését szolgáló pályázati lehetőségekre is. Ezek keretében tűzpászták és tűzivíz tározók létesítésére, valamint az éghető biomassza mennyiségének csökkentésére nyerhetnek el összesen csaknem 4 milliárd forintnyi támogatást a gazdák.
A lakosságtól és a gazdálkodóktól pedig egyaránt a tűzgyújtási tilalom betartását és komolyan vételét kérte, hogy megelőzhetőek legyenek a Vas vármegyeihez hasonló katasztrófák.
Zambó Péter elmondta, a katasztrófavédelem és az erdészeti szakemberek között kialakított együttműködésnek köszönhetően az elmúlt tíz évben jelentősen megnőtt az ország védekezőképessége az erdőtüzekkel szemben. Miközben az elhúzódó hőhullámok és a nagymértékű aszály miatt világszerte egyre nő az erdőtüzek kialakulásának veszélye, az erdészeti és katasztrófavédelmi rendszerek összekapcsolásával, a katasztrófavédelem speciális erdőtűzoltó eszközparkjának folyamatos bővítésével és közös képzésekkel az ország sokat tett a károk mérséklése érdekében.
A következő időszakban újabb erdőtűz-megelőzési pályázati lehetőségeket nyitnak meg, amelyek során mintegy 1000 hektáron erdőtűz-megelőzési mintaprojektek indulását segítik - jelezte.
A közleményben felidézték, hogy a Vas vármegyei Csönge és Kenyeri térségében csütörtökön csaptak fel a lángok a mezőgazdasági területen, ahonnan az erdőterületre is átterjedtek. Az érintett terület nagysága a jelenlegi adatok szerint eléri az ezer hektárt, amelyen belül mintegy 400 hektárnyi, döntő többségében magántulajdonú erdő károsodott eddig.
Az oltásban vasárnap is csaknem 300-an vettek részt, köztük a helyi állami erdőket kezelő Szombathelyi Erdészeti Zrt. 30 munkatársa, akik helyismeretükkel, terepjárókkal és kézi munkával, valamint vízszállító tartályok felajánlásával egyaránt segítették az oltási munkákat.
A tűz eloltását követően az erdész szakemberek szintén jelentős részt vállalnak a még akár több hétig tartó tűzőrségben, melynek során a tűz újragyulladását kell megakadályozni.
Az anyagi kár felmérését a tűz teljes eloltása után tudják megkezdeni, de az erdők esetében akár egy évtizedig tartó helyreállítási munkákra kell számítani - olvasható az agrártárca közleményében.
(MTI)