Amerika úgynevezett „terrorellenes háborújának” kritikusai körében két egymással szögesen szemben álló vélemény alakult ki az al-Kaidával kapcsolatban.

Az egyik álláspont szerint ugyanis az al-Kaidát valójában az izraeli és amerikai titkosszolgálatok hozták létre és működtetik abból a célból, hogy ürügyet teremtsenek a zsidó állam hegemóniájával szemben fellépő erők megsemmisítésére, a Közel-Kelet energiaforrásainak megszerzésére, valamint az emberi jogok korlátozására szerte a nyugati világban. A másik vélemény viszont az, hogy az al-Kaidát a muzulmán hitnek és az arab nemzet ügyének elkötelezett, eszméikért meghalni is kész bátor, sőt fanatikus muszlimok hozták létre, akik megelégelték Izrael, Amerika és általában a Nyugat immár több mint egy évszázadra visszatekintő brutális uralmát a Közel-Kelet népei felett.

Vajon mi lehet az igazság? Nos, úgy vélem, a kétféle álláspont összeegyeztethető. Az al-Kaida ugyanis valóban létezik, harcosai és vezetőinek többsége semmi esetre sem a nyugati titkosszolgálatok ügynökei. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy elsősorban a Moszad és a CIA emberei beépültek a szervezet soraiba, és igyekeznek az izraeli-amerikai érdekeknek megfelelően befolyásolni az al-Kaida tevékenységét. Ehhez járul még hozzá, hogy a nyugati politikusok, valamint az úgynevezett „fősodratú” médiumok – az uralkodó pénzoligarchia, az USA és Izrael érdekeinek megfelelően – égbekiáltó hazugságokkal traktálják a közvéleményt az al-Kaidával, és egyáltalán a világban zajló eseményekkel kapcsolatban.

A fentebb megfogalmazott kérdés a következőképpen is feltehető: vajon Amerika és Izrael tényleg az al-Kaidát és a terroristákat üldözi-e, vagy pedig a világbirodalom urai már régóta elhatározták, hogy kiterjesztik befolyásukat az egész közel-keleti térségre, és megteremtik az erőszakos terjeszkedéshez szükséges ürügyet, vagyis az al-Kaidát és általában a terrorfenyegetést? Kétségtelen tény: a vietnami háború egyik legfőbb tanulsága az volt Amerika számára, hogy a közvélemény támogatása nélkül nem lehet eredményes háborút folytatni. Az emberek pedig akkor fogják támogatni – akár pénzzel, sőt életük feláldozása árán is – a távoli országokban folytatott terjeszkedő, gyarmatosító háborúkat, ha sikerül meggyőzni őket arról, hogy a harcok egy nagyon „gonosz”, nagyon „kegyetlen” ellenséggel szemben zajlanak, amely súlyosan „fenyegeti Amerika, sőt az egész világ biztonságát”. Márpedig nem létezhet kegyetlenebb ellenség, mint az ártatlan civileket, nőket és gyermekeket is gyilkoló, „fanatikus”, „elvakult”, „őrült terrorista”. Az ellenség démonizálása kiválóan működött a második világháború idején, sőt mint látjuk, hatvanöt esztendővel a harcok befejezése után is hatékony a „gyerekgyilkos”, „fanatikus”, „őrült”, áldozataikat „gázkamrákban leöldöső”, a „halottak zsírjából szappant”, „bőrükből lámpaernyőt készítő” nácikról szóló propaganda. Holott a valóságban a német katona a második világháború idején egyáltalán nem követett el több bűnt, és nem volt kegyetlenebb, mint ellenfelei.

Így hát semmi kétség: Izrael és Amerika, a nyugati világot irányító cionista oligarchia mértéktelenül felnagyítja az al-Kaida „veszélyességét”, általában félremagyarázza az „iszlám fundamentalisták” szándékait és céljait, és ördögi színekben festi le nem csupán Oszama bin Laden szervezetét (ami még csak hagyján lenne, tekintve kétségtelen fanatizmusukat), de az amerikai-izraeli gyarmatosítás ellen küzdő iszlamista hazafias erők (mint például a tálibok, a Hamász vagy a Hezbollah) tevékenységét is. Ugyanakkor viszont egyáltalán nem értek egyet azokkal, akik szerint az al-Kaida semmi más, mint a CIA és a Moszad egyik „leányvállalata”. Ilyen alapon ugyanis mindenféle radikális ellenállás megkérdőjelezhető lenne. Vannak, akik szerint például Adolf Hitler és az egész náci mozgalom mögött a cionista zsidók álltak, de olyanok is akadnak, akik azt állítják, a Hamászt is az izraeli titkosszolgálat hozta létre azért, hogy megteremtsék az uralmuk ellen fanatikusan harcoló szervezetet, amelyre aztán le lehet csapni, sőt rájuk hivatkozva a „mérsékelt” ellenállást is föl lehet számolni, mi több, az elnyomásuk alatt sínylődő népet is lehet még brutálisabban terrorizálni. Annak idején egyébként Petőfit és Kossuthot is vádolták azzal, hogy az osztrák titkosszolgálatnak dolgoznak (amiből annyi volt az igazság, hogy az osztrák titkosszolgálat helyezte Kossuthot – természetesen tudta nélkül – 1840-ben a Pesti Hírlap élére, vagyis igyekeztek „felhasználni”, manipulálni őt), és jól látjuk, hogy manapság is a magukat „mérsékeltnek” nevező fideszesek a radikális hazafiakról állítják: a „baloldal” (vagyis az idegen gyarmatosítók hazai csatlósainak) az ügynökei, vagy legalábbis a „baloldal” érdekeit szolgálja a létezésük. Ostoba gondolkodás ez, hiszen ilyen alapon mindenféle erőszakos, fölöttünk uralmat gyakorló hatalommal szembeni ellenállásról ki lehetne mondani, hogy az elnyomók teremtették meg. Vajon például a törökök örültek az egri várvédők hősies ellenállásának? Hiszen Dobó Istvánék bátor küzdelmére hivatkozva újabb és újabb hadjáratokat indíthattak hazánk ellen, és rájuk hivatkozva el is foglalhatták az egész országot. A valóságban persze annak örültek volna, ha az egriek „mérsékeltek”, és tárgyalásokba bocsátkoznak velük.

Ugyanígy korántsem biztos, hogy Amerika örül például az al-Kaida jemeni és szomáliai jelenlétének. Hiszen Washington Irakban és Afganisztánban sem képes rendet teremteni, az amerikai katonai erőfeszítések már most is irdatlan összegeket emésztenek fel, így más sem hiányzik tehát a cionisták uralma alatt álló USA számára, mint hogy Jemenbe és Szomáliába is katonákat kelljen küldenie. Valószínűbb tehát, hogy tényleg az al-Kaida lépett először, és küldte harcosainak egy részét Jemenbe és Szomáliába. (Persze néhány száz főnél több „harcosról”, vagy bocsánat, „terroristáról” aligha lehet szó.) Teljesen logikus lépés egyébként, ha az al-Kaida a Közel-Kelet egyre több és több pontján kíván jelen lenni: Oszama bin Laden emberei ugyanis szeretnék Amerikát „magukra húzni”, szeretnék, ha az amerikai katonák minél több országot szállnának meg, és bonyolódnának bele a megnyerhetetlen háborúkba. Mindezzel ugyanis az al-Kaida két legyet is üthetne egy csapásra. Egyrészt az állandó háborúskodások nyomán kimerülnének Amerika erőforrásai, megroppanna az amerikai gazdaság, amely esetleg politikai feszültségekhez, esetleg zavargásokhoz vezetne magában az Egyesült Államokban. Egy belső káoszba fulladó Amerika pedig képtelen lenne fenntartani uralmát a Közel-Kelet népei fölött. (Miképp a belsőleg összeroppant Szovjetunió sem tudta tovább befolyása alatt tartani Kelet-Európát, és főképpen nem Afganisztánt, ahol a hazafiak lankadatlanul küzdöttek az orosz megszállók ellen.) Másrészt az al-Kaida abban is bízik, hogy minél több helyen jelennek meg az amerikai katonák az arab-muszlim világban, annál inkább fokozódik ellenük a gyűlölet, és végül sikerül sok-sok millió – esetleg több száz millió – muzulmánt az utcára szólítani. A dühös és elkeseredett tömegek pedig megdöntenék az Amerika és Izrael közvetlen felügyelete alatt álló arab csatlós államokat. Egy túlterjeszkedő, a háborúskodás költségeit tovább viselni képtelen, belső káoszba süllyedő, gyengülő Amerika pedig képtelen lenne tovább finanszírozni és támogatni a jelenlegi korrupt, népszerűtlen rezsimeket, amelyeket elsöpörne az arab népek „iszlám forradalma”.

Ha pedig a gyengülő, összeomló Amerika immár nem tudná befolyása alatt tartani a Közel-Keletet, az arab tömegek megvalósíthatnák végre az al-Kaida végső célját (ami egyébként sok-sok muzulmán titkos álma is): a hatalmas, egységes muszlim birodalom létrehozását. Radikális iszlamista politikai gondolkodók már régóta hangoztatják: az arabok, illetve a muszlimok általában csakis akkor találhatják meg a helyüket a nap alatt, ha létrehozzák egységes államukat. Elvégre amikor az arab illetve a muzulmán világ egységes irányítás alatt állt -  a középkori arab birodalom korában, majd később az oszmán törökök uralma idején – nem csupán az idegen hódítók ismételt támadásait tudták visszaverni (lásd keresztes háborúk), de a muzulmán arabok gazdasági, kulturális, tudományos téren is messze maguk mögött hagyták Európát, és nagyszerű vívmányokkal gazdagították az emberiséget. De a mai világban is azt látjuk – hangoztatják iszlamista politikai gondolkodók –, hogy csakis a nagy birodalmak játszanak komoly szerepet a világban: a gyengülő USA mellett egyre inkább erősödik Kína és India, de kapaszkodik fölfelé a 90-es évek (szándékosan előidézett) káoszából kikecmergő Oroszország, valamint Európa népei sem véletlenül léptek az egységesülés útjára. (Habár a jelek szerint az Európai Unió nem lesz képes önálló nagyhatalmi szerepet játszani, hanem betagozódik az Izraeli-Amerikai Világbirodalomba.)

Apropó, ha Európa népeinek „szabad”, sőt szinte már „kötelező” egyesülni, akkor az arab-muzulmán világ népeinek miért tiltják meg ugyanezt? Mit szólna Európa, ha egy idegen hatalom katonái tartanák megszállás alatt bizonyos államait, időnként rakétacsapásokat mérnének bizonyos városokra és falvakra, és ugyanez az idegen hatalom az európai népek, sőt vallásfelekezetek egymásnak ugrasztásán munkálkodna? (Ugyanez a kérdés persze Amerika vonatkozásában is felvethető: mit tennének az amerikaiak azzal az ellenséggel, amely támadná, bombázná, megszállná a területét, és igyekezne ellenségeskedést szítani az egyes államok között, az Unióból történő kiválásra buzdítva őket?) Ha Európa egységéért kiállni valami egészen „humanista”, „demokratikus” „civilizált”, már-már „fennkölt” cselekedetnek látszik, miért „radikális”, „fundamentalista”, „szélsőséges”, sőt „terrorista” az, aki az egységes arab-muzulmán állam kialakítását tekinti céljának? Nos, nem nehéz megadni a választ erre a kérdésre. Az amerikai-izraeli vezetés alatt álló Nyugat számára létkérdés az egységes arab-muzulmán birodalom létrehozásának – az al-Kaida fő céljának – megakadályozása. Két okból is. Az egyik az, hogy az arab világban hatalmas olaj- és földgázkészletek rejtőznek, márpedig egy erős, nagyhatalmi szerepet játszó, hatalmas muzulmán állam aligha engedné meg, hogy az energiakincseiből mások gazdagodjanak meg. Egy nagy iszlám-arab birodalom vezetői egyenrangú felekként kötnének üzleteket a nyugati nagy cégekkel, saját nemzeti és vallási érdekeik szem előtt tartásával. De van egy másik ok is, ami miatt minden, de tényleg minden eszközt be lehet vetni az arab-muszlim világ kétségbeejtő megosztottságának további elmélyítése céljából: Izrael létének, sőt térségbeli hegemóniájának biztosítása. A nyugati világ fölött uralkodó zsidóság a szállásterületének tekintett földet minden áron meg akarja védeni, márpedig az egységes, erős muzulmán állam aligha tűrné tovább a palesztinok elnyomását, és üldözését saját hazájukban. A kulcsszó az, hogy „minden áron”. A cionisták minden áron fenn akarják tartani uralmukat, amelynek egyik legfontosabb feltétele az arab-muzulmán népek megosztottságának fenntartása; a radikális iszlamisták (élen az al-Kaidával) pedig ugyanúgy „minden áron” meg akarják teremteni az arab-muzulmán népek egységes államát, amely nélkül csak rabszolgaság, szegénység és elnyomás vár rájuk. Tegye szívére a kezét az olvasó, és válaszolja meg a kérdést: melyik törekvés igazságosabb?
 
Perge Ottó - Kuruc.info