Ami a valóságot illeti, a fesztivál (ami nem egyszerű „zenei fesztivál” volt, mellesleg, hanem egy ún. rave, melynek lényege a monoton elektronikus zenére [house, goa trance] a kemény drogok használata jellemzően kb. a résztvevők 90 százaléka által, lásd: Lenton és Norcross, 1997; Biolcati és Mancini, 2018) valóban meg lett támadva, de amint az Associated Press által is közölt videóból egyértelmű, itt túszejtés, és nem mészárlás volt a cél, ugyanakkor a Washington Post videójában látható, amint biztonságiak a civilek közül lőnek a hamászosokra, így nyilván a kereszttűzben többen meghalhattak. Sőt, az egyik szemtanú izraeli nő szerint „kétségtelen”, hogy az izraeli biztonságiak maguk is öltek meg zsidó civileket ebben a párharcban: a Hamászra lőve „kiiktattak mindenkit, beleértve az izraeli foglyokat is, mert nagyon, nagyon súlyos kereszttűz volt” – mondta egy izraeli tévének Jázmin Porat. A rendezvényről elvitt egyik lány látható is volt egy elterjedt videóban, önkívületlenül egy kisteherautó platóján, melyről az terjedt el, hogy a meggyalázott holttestét vitték körbe örömtelien („meztelenül”, hallhattuk, de valójában kétrészes bikiniben volt), később viszont kiderült a lány anyja által, hogy lánya, Shani Louk, egy gázai kórházban volt, kapott ellátást, izraeli bombák hullása közben is.

Számtalanszor hallhattuk a „lefejezett csecsemők” és „legyilkolt kisbabák” történetét, mely jó eséllyel évek múlva majd történelemkönyvekben fog csúfoskodni a „gázkamrák” és egyéb rémtörténetek mellett. Természetesen az amerikai elnök Joe Biden is felsorolta ezeket az azonnal klasszikussá váló elemeket: „gyomorforgató jelentések [léteznek] csecsemők megöléséről, egész családok meggyilkolásáról, fiatalok lemészárlásáról – akik egy zenei fesztiválon vettek részt, hogy a békét ünnepeljék –, nők megerőszakolásáról és bántalmazásáról, akiket trófeaként mutogattak körbe”...

Ben Shapiro itt is kivette a részét a propagandából: miután irritálta, hogy egyesek nem hisznek maradéktalanul Izrael állításaiban, dühösen közölte újra a Netanjáhú által a Twitter/X-en bemutatott képeket, melyeken láthatunk egy halott csecsemőt és két szenessé égettet (ha valóban azok). Egy mesterségesen generált képeket felismerő honlap analízise szerint az egyik kép nem igazi, de mások szerint ezt nem lehet pontosan megállapítani. Tulajdonképpen mellékes is, hogy valódi képről van-e szó, vagy sem, mert nem derül ki belőlük, hogy mikor és hol készültek, nincs hozzájuk dokumentáció, boncolási jegyzőkönyv, semmi, így bizonyíték gyanánt ez elégtelen.



Az Izrael miniszterelnöke által megosztott képek mint „bizonyíték”




A Shapiro által újraközölt egyik állítólag nem valódi kép és az analízise


A mitikus lefejezett csecsemők híre villámgyorsan járta be a világot, de az azt elterjesztők azóta már korrigálták magukat: „Tegnap az izraeli miniszterelnök hivatala azt mondta, hogy megerősítette, hogy a Hamász csecsemőket és gyerekeket fejezett le, miközben élő adásban voltunk. Az izraeli kormány ma azt mondja, hogy nem tudja megerősíteni, hogy csecsemőket fejeztek le. Óvatosabban kellett volna bánnom a szavaimmal, és sajnálom” – írta Sara Sidner a CNN-től. A The Independenttől Bel Trew így fogalmazott: „Csak tisztázni akartam, hogy nem tweeteltem 40 csecsemő lefejezéséről. Azt tweeteltem, hogy a külföldi médiának azt mondták, hogy nőket és gyerekeket fejeztek le, de nekünk nem mutattak holttesteket – ez volt a válaszom a 40 csecsemőről szóló hírekre, amelyek vírusként terjedtek el. Rájöttem, hogy a tweetem túl rövid volt ahhoz, hogy a teljes kontextust megmagyarázza, ezért töröltem. A történetem címe arra utal, hogy kisgyermekeket öltek meg.” Az Anadolu Agency azt írja közben, hogy „Az izraeli hadsereg azt mondja az Anadolunak, hogy nincs információjuk, amely megerősítené azokat az állításokat, miszerint a »Hamász csecsemőket fejezett le«”. A Business Insider is beszámolt  erről: „Az IDF közölte, hogy nem vizsgálja ki azt az állítását, miszerint a Hamász csecsemőket ölt és fejezett le egy kibucban. Egy szóvivő azt mondta, hogy a katonák által adott tanúvallomások elegendő bizonyítékot szolgáltatnak. Azt mondta, hogy »tiszteletlenség lenne a halottakkal szemben« a holttestek állapotáról nyilatkozni.”



„A Hamász olyan borzalmakat követ el, melyek túl szörnyűek ahhoz, hogy megmutassam neked!” – halljuk azoktól, akik gyerekek agyát is a holokausztlegendárium rémségeivel tömik világszerte...


A holokauszttal kapcsolatos párhuzam nem kerülte el egyesek figyelmét, amint egy Justin Hart nevű kommentátor megjegyezte: „A »mutasd meg a lefejezett csecsemőket« tömeg veszélyesen közel áll a Venn-diagram átfedéséhez a »6 millió zsidó semmiképpen sem fér be azokba a kemencékbe« tömeggel.” Valóban. Ellenkező irányból is megfigyelhető mindez: a revizionista kutatók megcáfolásának szándékával könyvet is írt Michael Shermer (szánalmas kísérletének kritikai elemzéséért lásd: Grubach, 2002) holokausztpropagandista már az új nótát fújja: „miért elfogadható a Hamasztól [a „woke” réteg számára], hogy megerőszakolja a nőket, levágja a csecsemők fejét és emberek tömegeit gyilkolja meg? Azért, mert... zsidók?” – kérdi álnaivan. A másik holokausztpropagandista, Deborah Lipstadt is természetesen a várható lózungokat ismételgeti az események kapcsán, de őt már idézni sem érdemes, olyan szinten unalmas és robotias egy karakter. A revizionista kémikus Germar Rudolf (2017) ízekre szedte évekkel ezelőtt a manipulációkkal, arcpirító hibákkal és valótlanságokkal teli könyvét – hogy ez után még mindig a színtéren van, sokat elárul szégyentelenségéről. Felfelé bukik ő is: ma az antiszemitizmus megfigyeléséért felelős különmegbízottja az amerikai kormánynak…

Shapiro közben más mitikus elemeket is terjesztett, mint azt a történetet, miszerint egy állapotos nőnek felvágták a hamászosok a hasát, kivágták a babát, akit otthagytak lógni a köldökzsinóron... Ne lepődjünk meg, ha majd ezzel az elemmel is találkozunk visszaemlékezésekben évek múlva – bizonyíték természetesen nincs erre sem.

A „lefejezett csecsemők” történetének eredete mindenesetre azóta kiderült: egy David Ben Zion nevű izraeli tartalékos katona, aki korábban már szított zavargásokat egy palesztin település „eltörlése” érdekében – mutatott rá a The Greyzone. A megcáfolt hazugságok miatti frusztráltságában később Izrael bemutatott egy 45 perces összeállítást, melyben állítólag látható pár civil megölése, de mivel csak válogatott nemzetközi riporterek nézhették azt meg, és ezek nem is rögzíthettek semmit abból, nehéz ezt komolyan venni egy olyan rezsimtől, melynek bevett szokása a máshol és máskor készült videókkal való manipuláció (lásd a hivatalos propagandista Hananja Naftáli esetét, aki terelés gyanánt osztott meg 2022-es izraeli bombázásról videót a gázai kórház napján). Egyrészt egy komoly ember sem kétli, hogy voltak civil áldozatok is, így ez nem cáfol meg semmilyen „tagadó” állítást, másrészt mivel nem nyilvános, nem is igazolható (feltehetően pont ez volt a cél napokkal a kórházas manipulációjukkal való felsülés után). Ahogy zsidó halottak vagy tífuszos csontsovány rabok képei nem bizonyítékok „gázkamrákban” ipari szinten leölt, „teljesen kiirtani szánt” holokausztra, egy ilyen felvételválogatás se bizonyíték a kérdéses és cáfolt cionista propagandafogások valóságtartalmát illetően. Mindössze egy egyperces részletet közölt le Izrael, melyben csupán annyi látható, hogy egy autóra lőnek hamászosnak tűnő fegyveresek, mert az autó nem állt meg, hiába mondták nekik hallhatóan, hogy „stop!”...

Szemtanúk és túszok

Egy izraeli televíziós csatorna által leközölt interjúban az egyik illegális telepes asszony beszél tapasztalatairól, miután behatoltak házukba a Hamász harcosai:


Majd két óra múlva egyszerűen elsétáltak – teszi hozzá. Egyéb felvételek is léteznek, melyekben nőket és gyerekeket engednek el a Hamász harcosai, vagy gyermekekkel bánnak emberi módon például. Mindez persze nem zárja ki, hogy kegyetlenség is előfordult, de a felfestett habzó szájú tömeggyilkos terroristák képét erősen árnyalja.

Október 23-án két túszt engedett el a Hamász. A Sky News televízió közvetítésében azt hallhatjuk az egyik szabadon engedett túsztól, a 79 éves Yocheved Lifschitztől – miután megkérdezték, miért fogott kezet fogvatartójával, amikor elengedték –, hogy a Hamász harcosai „nagyon jól bántak velünk”, azok „finomak és gyengédek” voltak, és „gondoskodtak minden szükségletről, amire a nőknek szükségük van: sampon, balzsam…”, a túsz szerint „nagyon barátságosak voltak”. Hozzátette: orvosok is megvizsgálták őket közben, akinél kellett, az ellátást kapott. Lifshitz asszony nyilatkozatai miatt aztán dühös lett a cionista gépezet: „néhány izraeli PR szakember és kommentátor gyorsan kritizálta [megjegyzéseit], mint egy nagy izraeli ballépést és a Hamász-propaganda győzelmét” – mert az igazság ezek szerint jó reklám a Hamásznak...

A hazai kóserkonzervatív hasbara-iskolapéldája

A magyar színtérről talán a „konzervatív-liberális” Jeszenszky Zsolt kaphatná meg a legszégyentelenebb lakájnak járó kitüntetést (ha lenne ilyen) A magyarországi zsidóság vagy a jobbszél ébred föl előbb? című írásáért, melyben a szerző gátlástalanul manipulál, és még az edzettebb szemeket is megviselő módon hódol be a cionista-filoszemita áramlat előtt. Megfontolja az ember, hogy az efféle bohócokra egyáltalán időt pazaroljon-e, de sajnos az effélék a politikai fősodrat nagyszínpadán sokakhoz eljutnak, így talán ez indokolt.

 

Jeszenszky nyilvánvalóan rendkívüli módon lenézi saját közönségét, azokat teljesen hülyének nézve, s így nem is veszi a fáradságot saját álláspontjainak megindokolására, esetleg bizonyítékok felhozatalára: legyint és húzza a száját, biztonságosan muszlim szélsőségesekről és dzsihádról beszél, összemosva a palesztin–zsidó konfliktust a magyarokat is irritáló muszlim bevándorlással, ahogy azt egy közepes intellektusú, de manipulatív karaktertől az ember várná. Szerinte „London, Párizs, Berlin, de Bécs utcáin is muszlim bevándorlók tízezrei vonulnak, randalíroznak, és éltetik a terrorizmust, kívánják a hitetlenek elpusztítását. (Hitetlen ugyebár mindenki, aki nem muszlim.)” Egy mondatot nem pazarol a palesztinok zsidók általi helyzetének említésére, hátmég elemzésére, mert a nyerő kombináció a merő vallási fanatizmusból gyilkoló terroristákkal való összevonása az ottani ellentéteknek – ironikus ez, mert a konfliktus egyik kulcsa pont a vallási konfliktus, de a másik oldalról: a cionisták szerint nekik „joguk van” ahhoz a földhöz mint kiválasztott nép. A cionizmus nem feltétlenül vallásos, de vallási mítoszokból merít (és merített mindig, lásd: Breakstone, 2010, 1. o.; Garaudy, 1977, 42. o.), emellett inkább etnikai konfliktus – amit Jeszenszky ismét elutasít mint rasszizmust, de a zsidók kapcsán természetesen ezt nem akarja látni.

Az izraeli Háárec által leközölt adatok elemzése szerint nem beszélhetünk „válogatás nélküli” mészárlásról: az ismert áldozatok szinte mind 18–65 év közöttiek, akik fele katona vagy rendőr volt, a többi között pedig fegyveres telepesek is akadtak stb.

A hosszas konfliktus gyökerei kapcsán már eleve félrebeszélő szerző itt viszont még csak belelendül: szerinte a Hamász „1200 zsidót (döntő többségben civileket) mészároltak le, százakat raboltak el” – erre bizonyítékot nem mutat be ismét: az elérhető felvételek és adatok alapján az valószínű, hogy többségében fegyveresek haltak meg a támadásban (ahogy az is, hogy a palesztin oldal nagyságrendekkel több civilt vesztett írásának idején is – bár szerzőnket ez nem érdekli humanista pózolása ellenére). Jeszenszky aztán a cionisták legalantasabb, intelligens embert leginkább felháborítóan ócska hasbaraelemei kapcsán csak legyint: „»Álhírek!«, »kamu-fotók!« – kiabálják ilyenkor a palesztin-rajongók és apologéták. Csak épp azt az apróságot felejtik el, hogy a gyilkosságokról, túszejtésekről készült képeket és videókat maguk a Hamász-harcosok töltötték büszkén fel az internetre. Hiszen ők Allahnak tetsző cselekedetet hajtottak végre.” Természetesen a Hamász által a támadásról közzétett képek nem a megcáfolt álhírek (mint a lefejezett 40 csecsemő stb.) képei, a szerző itt szándékosan beszél félre. Minden önbecsüléssel rendelkező ember ki kéne hogy kérje magának, amikor hülyére veszik, és saját céljaik miatt hazudnak neki, de nem Jeszenszky: ő nem bánja a zsidó hazugságokat, inkább az azokat megcáfolókat hívja gúnyneveken, és bizarr módon ismét allahozik egyet. Megtehetné, hogy rácáfol az ostoba „apologéták” véleményére, bemutatva azon álhírek és félrevezető képek valódiságát, de természetesen ő nem az igazság kutatásában érdekelt: a legalpáribb érzelmi manipuláció van itt terítéken. Iróniából nem szenvedünk hiányt ezen mondata kapcsán sem, hiszen az „apologista” itt éppen az, aki a megcáfolt hazugságok kapcsán is a cáfolókra köpköd (mely viselkedésben az önbecsülés hiánya szintén tetten érhető).

 

Az egyik propagandisztikus, félrevezető kép a sok közül, ami elterjedt: a hasbara szerint zsidó gyerekeket vitte el ketrecekben a Hamász, de kiderült, hogy a zsidók tették ezt korábban palesztin gyerekekkel

Jeszenszky szerint a megtámadott al-Ahli Arab baptista kórház kapcsán „hiteles cáfolat, képekkel, drónfelvétellekkel” az, hogy csak a „parkolóban robbant fel egy autó, ahonnan aztán a lángok tovább terjedtek” – sőt, „Vélhetően egy Gázából indított rakéta meghibásodott, a levegőben felrobbant, és a darabjai hullottak a kórház környékére. (Ezt a vélelmet azóta szintén képek és videófelvételek erősítették meg.)” Most félretéve, hogy a parkoló is a kórház része (és azt, hogy „a robbanás valójában a kórház udvarát találta el, ahol az emberek összegyűltek, hogy biztonságba helyezzék magukat” – amint még a New York Times is rámutat), Jeszenszky közönségét továbbra is hülyének nézi: egy „felrobbant autó” miatti „átterjedt tűz” nem okoz olyan jellegű pusztítást, mint amit az ott készült felvételeken láthatunk, és nem hal meg emiatt több száz ember: egy ilyen szintű detonáció az épületen belül is sokak halálát okozza – ez történt most is. Nem a tűzben haltak meg az áldozatok: a kórház nem égett le, a robbanás ölte meg őket. Mind az al-Dzsazíra és a Channel 4 kutatása is videókkal bizonyítja, hogy nem a hivatkozott (még az égben felrobbant) palesztin rakéta okozta a pusztítást. (Eredetileg Netanjáhú korábbi, de ismét aktivizált tanácsadója, Hananja Naftáli is elismerte, hogy az „izraeli légierő csapást mért a Hamász-terrorbázisra egy gázai kórházban”, amit aztán törölt, azért később a Hamászt vádolva, mint Jeszenszky is – a biztonság kedvéért egy videót is megosztva, melyben szerinte az „iszlamista dzsihád” bombázza saját kórházát, de az egy 2022-es videó volt, melyen egy izraeli bombázás látható.) A New York Times is beismeri kutatásai alapján, hogy az Izrael által bemutatott „bizonyíték” a hibás palesztin rakéta történetről nem korrekt, az nem csapódott be oda: „a Times arra a következtetésre jutott, hogy a videón látható rakéta soha nem volt a kórház közelében. Izraelből indították, nem Gázából, és úgy tűnik, hogy az izraeli-gázai határ felett robbant fel, legalább két mérföldre a kórháztól”. Szintén megjegyzik, hogy ezt „az al-Ahli Arab kórházat egy világító tüzérségi lövedékkel találta el [Izrael] három nappal korábban, videofelvételek és a kórház hivatalos Facebook-oldala szerint”. Azzal zárják a riportot, hogy „A Times megállapította, hogy a lövedéket röviddel a halálos kórházi robbanás előtt az izraeli Nahal Oz város közelében lőtték ki Gáza felé. A megállapítások megegyeznek néhány online kutató által levont következtetéssel”. A biztonság kedvéért leszögezik, hogy nem zárható ki egy palesztin rakéta felelőssége, de az eddig bemutatott felvételek és adatok nem bizonyítják ezt. (Érdekesség, hogy közben Canterbury érseke szerint Izraelt kórházi robbantással vádolni „vérvád” – az érsek, Justin Welby, zsidó származású.)

Az al-Dzsazíra videója:

Az állítólag a becsapódásról készült videót is érdemes megtekinteni, majd összevetni a Hamász rakétájának az Izrael által is használt JDAM hangjával:

Jeszenszky nem elégedett ennyi félrebeszéléssel: a palesztinpárti tüntetések kapcsán úgy véli „Európában óriás tömegek éltetik a háborút, a pusztítást, a halált. És kívánják még több ember halálát”, de állítását igazoló bizonyítékra itt is hiába számítunk. Természetesen – bár egyéni kivétel akadhat itt-ott – a tüntető tömegek nem „a pusztítást, a halált” éltetik (képzavarral), hanem a palesztinok szabadságát szeretnék, és elítélik az őket célzó elképesztő tömegmészárlást – így tehát ismét az irónia térfelére sodródtunk, hiszen Jeszenszky maga az, aki az efféle aljas propagandával a palesztinok elleni mészárlást magyarázza meg, még őket magukat is vádolva saját több száz civilük lebombázásával. Lásd még a cionista tüntetéseken nyíltan népirtást követelő zsidók példáját... Ki áll ki a „halál” mellett itt, az ezt elítélők, vagy az ezt kimagyarázók? A szerző aztán rázendít az ismert nótára: „Ne legyenek illúzióink: az iszlám radikálisok nem csak a zsidóságot akarják kiirtani, nem csak Izraelt akarják elpusztítani. Nekik mindenki halálos ellenség, akik nem ők.” Az iszlamista radikalizmus és bevándorlóterrorizmus olyan témák, melyeket én – statisztikákkal, adatokkal stb. – többször elemeztem az évek során, de itt Jeszenszky a jogos ellenérzést manipulálja cionista mederbe terelés céljával. Természetesen a palesztin–zsidó ellentét nem a „dzsihád” miatt van, és Izrael támadásának oka annak szélsőséges, etnikai tisztogatást végző, megszálló viselkedése, mely borzalmas nyomorúságot okozott ezen palesztinoknak már generációkon át. Hovatovább: ha Izrael elpusztításának esetlegessége egy rémség Jeszenszy számára, talán megérti, hogy a palesztinok számára saját életterük eltűnése – ami ráadásul valóság – szintén az.

 

Az „Izrael letörlése a térképről” miatt aggódók figyelmébe: a palesztin élettér alakulása az évtizedek alatt (legalista csűrés-csavarással ezt is kimagyarázzák a Jeszenszky-félék, de a valóság világos)

 

A zsidó szélsőségesség, nem a „dzsihadizmus” a gyökere a harcoknak: ezen zsidók számára „mindenki halálos ellenség, akik nem ők” (lásd később). Jeszenszky szerint „a fesztiválon bulizó fiatalok megtámadására, idős emberek elrablására, családok teljes kivégzésére semmiféle indoklás, magyarázat nem elfogadható, és ha esetleg lett is volna valamiféle legitimációja a palesztin követeléseknek (a történelmet és a közelmúltat valóban ismerők számára világos, hogy nem sok), ezeket most akkor is eljátszották”. Nem derül ki, hogy a nagyságrendekkel kiemelkedőbb zsidó terrorizmus (történelmi vagy jelenlegi szempontból) családok, öregek, „bulizók” lemészárlásának szemszögéből Izrael legitimációját eljátssza-e, vagy rájuk más szabály vonatkozik valami olyan okból kifolyólag, amelynek elmagyarázásával a politikai prostituált szerző adós marad...

Amikor „a magyar radikális jobboldal zsidózik, meg éljenpalesztinázik” valamiért a dzsihadista élhetetlen világot támogatja, Jeszenszky szerint, de ennek bizarr logikáját nem fejti ki. A szerző megfejti a rejtélyt: a cionista rezsim elítélése egyszerűen „zsigeri” zsidóellenesség, ami a kommunizmus ellenzéséből fakad, melyben sok volt a zsidó – mi más is lehetne az ok? (Tekintsünk most el annak részletezésétől, hogy természetesen a zsidósággal számos más – és napjainkban is aktuális – baj miatt létezik ellenérzés kommunizmus nélkül is.) Természetesen itt sem mulasztja el a cikkíró, hogy ne beszéljen félre: „szó nincs róla, hogy a magyar zsidók kollektíven a rendszer kiszolgálói vagy haszonélvezői lettek volna” – írja, mintha minden zsidónak annak kéne lennie a bolsevik-kommunista rezsimek (és doktrína) zsidó jellegének egyértelmű valóságához, de a „kollektív” jelző használata ismét rendkívül ironikus egy olyan cikkben, ami tendenciózusan összemossa a palesztinok szabadságharcát az iszlamista terrorizmussal (holott a palesztinok mögötti Hezbollah–Irán pont az Európában terrorizáló Iszlám Állam főbb ellenségei voltak). Jeszenszky végül úgy dönt, hogy ha már prostituálja magát, a legmélyebb szintekre süllyed, és az amerikai cionista manipulátor Dennis Pragerre hivatkozik, aki szerint ezek a kommunista zsidók nem is voltak vallásosak: tehát a legócskább trükkhöz folyamodik, mintha a zsidóság csupán egy vallás lenne, nem etnikum – mindez már 100 éve, Tormay Cécile és társainak korában lerágott csont volt, de Jeszenszky, mint megállapíthatjuk, nem rendelkezik gerinccel, és lenézve közönségét, nem hiszi, hogy az efféle félrebeszélések kínosak lennének. Ráteszi végül az i-re a pontot azzal az egyszerűen megcáfolható badarsággal, miszerint „Egy hithű zsidó viszont sohasem áll ordas eszmék, család- vagy nemzetellenes ideológiák mellé” (a kollektivizálás tehát még sincs ellenére, ha jó fényt vet a zsidókra). Hogy az etnikai tisztogatás, tömegmészárlás, vagy a más (nem zsidó) csoportok megvetése, azokat szolgákként kezelése eléri-e az „ordas eszme” mércéjét Jeszenszkynél, nem derül ki, de az általa magasztalt „hithű zsidó” közösségnek szerves része volt az ilyesmi mindig is (lásd itt vagy itt), ahogy a szekuláris zsidókkal karöltve a vallásosak is élen járnak a fehér nemzeteinkbe történő nem fehér tömeges migráció segítése terén – beleértve a muszlimot is, amitől a szerző éppen hüledezik.

Jeszenszky esete, úgy vélem, nem csupán a megvetendő, szolgalelkű, főállású hazudozó karakterét, de a zsidók által előszeretettel alkalmazott érzelmi manipulációt is kiválóan illusztrálta számunkra – ahogy azt is, hogy a konzervativizmus ebbe a keretbe súrlódásmentesen beleillik.

Előzmények és párhuzamok

Bár a cionista média és filoszemita csatlósaik igyekeznek a történteket esztelen vérengzésként beállítani, mindennek a feltehetően több hónapon át tervezett, és már nagyon régen nem látott összehangoltságú, kivitelezésű támadásnak konkrét kiváltó okai voltak. A Templom-hegyen található, muszlimoknak nagyon fontos al-Aksza-mecset ismételt meggyalázása volt például az egyik ilyen kiváltó ok (a hadművelet elnevezése is „al-Aksza Vízözön” volt) – ezekről időről időre olvashattunk, például pár nappal az október 7-i támadás előtt is „Az izraeli telepesek csoportosan megrohamozták a komplexumot, és megpróbáltak »talmudi szertartásokat« végrehajtani” – számolt be róla az al-Dzsazíra. A támadásnak stratégiai célja is lehetett: a kerítéseken áttörve (vagy afelett motoros ejtőernyőkkel átrepülve) a megszálló cionista rezsim katonáinak kiiktatása, egyes telepesek megölése vagy elzavarása, települések visszavétele, illetve túszok gyűjtése ilyen megfigyelhető cél volt. A New York Times is a gázai határ közelében lévő „kibucok, városok és [illegális] települések [settlements]”-ről ír, míg a washingtoni Arab Center portál szerint „több tucat katonai és polgári helyszínre, köztük 22 városba és [illegális] településre tudtak beszivárogni. Képesek voltak katonai célpontokat és felszereléseket megsemmisíteni, és foglyul ejtettek 150 izraeli katonát és civilt”. Valójában, saját közleményeik szerint a túszok száma több mint 200 volt – akik közül már kb. ötvenen a zsidó szőnyegbombázások következtében meghaltak.

 

Ellenállást termel ki a zsidó terror: az al-Kasszám pár harcosa 2022. július 27-én, egyikükön feltehetően megölt szerettének képe (forrás: euractiv.com)

Az Iszlám Ellenállási Mozgalom (röviden: Hamász) felszabadítási küzdelme nem „iszlamista terrorizmus” és nem is „dzsihád” (szent háború) annak hittérítő, hódító értelmében (csak mint szentnek tartott háború), bár harcaik és akcióik során kétségtelenül követnek el az értelmező szótár szerinti terrorcselekményeket. (Árnyalja mindezt, hogy a saját földünkön minket megszállók elleni véres felkelések és támadások, melyekben civilek is meghalnak, mennyire tekinthetők annak.) Az erőszak körforgásának fodrait visszafejtve azt látjuk annak kezdetén, hogy nem a palesztinok mentek fegyverrel a zsidókhoz, hanem fordítva (1882-ben még csak 5% volt zsidó Palesztinában: Garaudy, 1977, 44. o.). Elfogadva, hogy a Hamász követ el terrorcselekményeket, Izrael kapcsán alapvető fontosságú megjegyezni, hogy annak egész léte azon alapszik, hiszen a szétszabdalt Palesztinában lett létrehozva konkrétan brit (mint a King David hotel esetében) és palesztin célpontok elleni mészárlások, robbantások segítségével, olyan terrorcsoportok által, mint az Irgun, Hagana, a Lehi/Stern, vagy akár a mai Izraeli Védelmi Erőkhöz akkor tartozó Alexandroni brigád. (Még az Egyesült Államok haditengerészetének műszaki kutatóhajója, a USS Liberty ellen is követtek el terrortámadást 1967-ben.)

 

A Hamász és a palesztin ügy összemosása – jellemzően cionista konzervatívok által – az európában ismert iszlamista terrorizmussal azért is téves, mert a palesztinok szunnita muszlimok, míg az európai terrorizmus a szalafista (Iszlám Állam; IÁ) vonal számlájára írandó. A közelmúltban például egy belgiumi támadásban két svédet ölt meg egy „iszlamista” és „muszlim terrorista”, melyet egyesek igyekeztek hallgatólagosan összemosni a palesztin–zsidó konfliktussal, de az elkövető, Abdessalem Lassoued, nem palesztin, hanem tunéziai, és nem a Hamász, hanem az IÁ támogatójaként határozta meg magát. Ez azért is jelentős, mert a Hamász és az IÁ tulajdonképpen ellenségek. Az akadémikus és politikai filozófiára szakosodott kutató Ali Mamouri a témát boncolgató cikkében rákérdez: „Miután [az IÁ] elfoglal egy területet, nem mozgósítja az ellenőrzése alatt álló lakosságot a gázai izraeli katonai műveletekkel szembeni ellenállás érdekében. Miért van ez így?” Választ is ad kérdésére:


Amint azt a The Cradle által meginterjúvolt Hezbollah-parancsnok Irakban kifejtette, „A[z amerikai] koalíciós osztagok nem vettek részt az IÁ elleni hadműveletekben”, mert „az amerikaiak számára az ellenállás legitim, ha mondjuk Bassár el-Aszad elnök ellen irányul, és »terrorizmussá« válik, ha Izrael ellen irányul”. Izrael például a Golán-fennsíkon is asszisztált az IÁ-hoz korábban, de lásd még a Times of Israel-ben: „Az IDF főnöke végre elismerte, hogy Izrael fegyvereket szállított a szíriai lázadóknak”.

 

 

Egyes szakértők szerint Gázában a szalafisták száma csupán pár tucatnyira tehető, és azok „gyakran kerülnek konfliktusba a Hamász-kormánnyal” – mutat rá a BBC. Sőt, a cikkben említésre kerül, hogy a szalafisták a szunnita gázaiak ellen is követnek el terrorcselekményeket, követelve bebörtönzött tagjaik szabadon engedését… (Nem jártak sikerrel: kettőt közülük megölt, többet letartóztatott a Hamász.) Még olyan ironikus dolgot is megtudunk, hogy „a Hamász azt tanácsolta egy Gázában élő amerikai állampolgárnak, hogy hagyja el az övezetet a szalafista csoportok fenyegetései és egy lehetséges emberrablási terv miatt, amelynek célja Oszáma Bin Láden halálának megbosszulása volt.”

A palesztinok küzdelmének összemosása a nyugati muszlim migránsokkal már csak azért is álságos, mert ezek pont azok az arabok, akik nem akarnak idejönni – inkább maradnának. Van valami mélyen tisztelendő abban, hogy minden nyomorúságuk ellenére ragaszkodnak a földjükhöz. Miközben sajnos sok honfitársunk a magasabb fizetés miatt külföldre költözik (hogy sok esetben leszármazottaik már anyanyelvüket se beszéljék), addig ezek a palesztinok inkább szenvednek vagy meghalnak, de nem mennek el. Vágyhatnának ők is svédországi jólétre, szép, fehér lányokra, mint oly’ sok közel-keleti társuk, Izrael a legnagyobb örömmel küldené is őket az IsraAID segítségével Európa felé – de ők már otthon vannak, így inkább harcolnak. Sokan a mostani terrorbombázások közepette is vonakodnak a meneküléstől, hogy ne ismételjék meg a nakbát, tudván, hogy ha elmennek, jó eséllyel már nem tudnak visszatérni. Talán egy nap pont ezen kitartás és önfeláldozás miatt lesz egy szabad Palesztina majd leszármazottaik jussa – míg mi, magyarok elfogyunk, ha így megy minden tovább...

Mindettől függetlenül természetesen nacionalista, fajvédő szempontból egy esetleges palesztin bevándorlást is el kell utasítanunk (jellemzően alacsony intelligenciájú, közel-keleti, nem fehér nép lévén), ahogy az iszlám fehér nemzeteinkben történő térnyerése is ellenezendő (legyen az bármilyen irányzat), de a zsidókritikus szunnita vonalat képviselő palesztin önfelszabadító törekvéseket összemosni a viszonylag kevésbé zsidóellenes fundamentalizmus terrorizmusával nem csak félrevezető, hanem egyben azon eredményhez is vezet, hogy a zsidók főbb muszlim ellenségei kerülnek demonizálásra a kevésbé zsidóellenes irányzat rémségei miatt. Ez a jogos európai ellenérzésekre hatni kívánó manipulatív összemosás egy a zsidóknak így pont megfelelő narratívát eredményez – és ha tényleg deportálva lesznek az „antiszemita” migránsok (feltehetően nem lesznek), az is nekik lenne jó. A „deportálás” szó hallatán felcsillanhat a szemünk ugyan, de természetesen egy ilyen irányelv csak a zsidóellenes (vagy azzal gyanúsított) bevándorlókat szűrné ki, ezzel is konszolidálva a zsidó hatalmat, miközben a demográfiai helyzet nem változna fehér faji érdekek szempontjából, hiszen végeláthatatlanul özönlenek országainkba ezek a tömegek – ugyanazon berendezkedés támogatásával, amely egy csettintésre pótolja az így kieső számokat. Ez nem tolná a mi irányunkba az Overton-ablakot, mert az alaptétel nem a deportálás, hanem az antiszemitizmus kiiktatása.

 

Jó példával szolgáltat erre a holland Geert Wilders-féle mozgalom, akik a szekuláris, neoliberális államkép védelme miatt léptek fel a muszlim bevándorlás ellen, nyíltan kijelentve, hogy az veszélyt jelent a homoszexuálisokra és a posztfeminista „egyenlőségre” (lásd: De Hoog, 2019), ahogy a brit Tommy Robinson-féle „ellendzsihád” mozgalom is hasonló: ők még a nacionalistákat akár fizikailag is megtámadják, ha azok felbukkannak tüntetéseiken, mert ellenzik a „rasszizmust” – és természetesen megrögzött cionisták. Mindez csak a degenerált, fehéreket felbomlasztó keretet szilárdítja meg, kiszűrvén a tradicionalistább és antiszemitább muszlimokat, de semmivel sem csökkentve a demográfiai és civilizációs hanyatlásunkat – mert az nem is célja ennek (mindkét ország fehér demográfiáját tekintve rohamosan hanyatlik is). A fehér fajvédelem így nem kerül előrébb, de a zsidók helyzete kedvezőbb lesz.

 

(A folytatásban megismerjük azt a zsidó fanatizmust, ami a jelenlegi helyzethez vezetett, és napjainkban is fellelhető a legfelsőbb szinteken, majd megkerülhetetlenül a nacionalista állásfoglalás – vagy annak hiánya – is érintve lesz.)

 

Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info

 

Hivatkozott irodalom:

• Biolcati R, Mancini G. Club drugs and rave parties: A pilot study on synthetic drug consumption styles in a sample of young Italian ravers. The Open Public Health Journal, 2018; 11: 474-484.
• Breakstone, David. Herzl’s Jewish Journey. Die Welt. Sonderausgabe 2010.
• De Hoog, Akke (2019). Pro-Gay Anti-Immigrant Rhetoric into the Mainstream: A critical analysis of the application of populist rhetoric in mainstream Dutch politics. Leiden University.
• Garaudy, Roger. "Religious and historical pretexts of Zionism." Journal of Palestine Studies 6.2 (1977): 41-52.
• Grubach, Paul. In Defense of Holocaust Revisionism. A Response to Shermer and Grobman's "Denying History". A Review. The Revisionist, 2002. No. 9.
• Lenton S, Boys A, Norcross K. Raves, drugs and experience: drug use by a sample of people who attend raves in Western Australia. Addiction. 1997 Oct;92(10):1327-37. PMID: 9489049.
• Rudolf, Germar. Bungled: “Denying the Holocaust” – How Deborah Lipstadt Botched Her Attempt to Demonstrate the Growing Assault on Truth and Memory. Castle Hill Publishers, 2017.