Fellebbezést nyújtott az ellenzéki Jabloko párt az orosz legfelsőbb bíróság azon döntése ellen, amely kizárta a szeptemberben esedékes parlamenti választásról a párt országos listáját - közölte Nyikolaj Ribakov, a párt elnöke a sajtóval pénteken Moszkvában.

Ribakov alaptalannak nevezte a legfelsőbb bíróság döntését, és hangsúlyozta: az által vezetett parlamenten kívüli párt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy szerepelhessen a szavazólapon. A Jabloko egyedüliként ellenzi nyíltan az ukrajnai háborút azon 11 párt közül, amely az orosz Központi Választási Bizottság (CIK) júliusi döntése értelmében megfelelt a követelményeknek, hogy országos listát állíthasson a szövetségi törvényhozás mandátumaiért folytatott küzdelemben.

A tárgyalást jövő hétfőn tartják. A legfelsőbb bíróság múlt hétfőn helyt adott a Rogyina párt keresetének, amely a Jabloko parlamenti képviselőjelölt-listájának nyilvántartásból való törlését kérte.

A bíróság sajtószolgálata szerint a testület megállapította, hogy az alperes a választási kampány során agitációs anyagiban megsértette a szerzői jogokokat, továbbá olyan személyektől kapott pénzösszegekben, akik maguk külföldről részesülnek finanszírozásban. Emellett a párt rovására írták, hogy Oroszországban betiltott közösségimédia-csatornákon kampányolt, és túllépte a kampányfinanszírozási limitet.

Ribakov azt is elmondta, hogy a Jabloko üzleti hírnevének védelmében pert indít a Rogyina és minden más olyan párt ellen, amely megrágalmazta.

Az alsóházi választást szeptember 18-20. közötti tartják Oroszországban, több helyen a helyhatósági és regionális önkormányzati testületek és vezetők megválasztása mellett.

(MTI)