A cigányság számarányának és lobbierejének folyamatos növekedésével, valamint a Tisza támogatásával új szintre emelték a magyarságban való bűntudatkeltést, a cigány „szenvedéstörténet” univerzumának bővítését, az egyre agresszívabb narratíva konszenzussá emelését, melynek az Országgyűlésben való hajbókolás is része (volt). A 21. századi cigány öntudat kiépítése – melynek tehát része az ún. „romaholokauszt” is a 20. századból – folyamatosan, az orrunk előtt zajlik, mely a legrosszabb forgatókönyv esetén megágyazhat egy cigány többségű Magyarországnak akár már a 22. század első felében.
Vajon a mohácsi vész magyar hősei előtt is így tisztelegnének ezek a mamelukok? (fotó: Cabrera Martin / HVG)
Számos példát láthattunk már a történelem során, hogy a népszaporulaton keresztül hogyan cseréltek gazdát területek, és arra is, hogy a propaganda különböző fonákságaival, a politikai lobbi kiaknázásával, a kultúra és oktatás kisajátításával hogyan készültek erre tudatosan az új jövevények akár évszázadokon átívelően.
A kérdéssel – hazánk és fajtánk érdekében – aktívan és rendszeresen foglalkozni kell(ene) a nagypolitikában is, erre sajnálatos módon nagyon kevés aktív példát látunk, de egyébként ezen túl is vannak olyan témák, melyeket az „egy perc néma csend” helyett, de a cigányholokauszt témájával valamelyest összefüggésben fel lehetne (fel lehetett volna) vetni.
Ezekből hoztam ma négyet.
1. Az elsőt, vagyis a Kárpát-medence népesedési problémáit javarészt a felvezetőben (és az eggyel ezelőtti cikkemben) már kilőttem.
Nem elég, hogy a cigány népszaporulat jóval a magyar felett áll, cserébe utóbbi bődületesen kevés is, az amúgy lesújtó hivatalos adatokba pedig beletartoznak a cigányok is, a helyzet tehát több mint borzasztó.
2. Közeleg a mohácsi vész 500. évfordulója, amely remek alkalmat nyithat a csata magyar hősei előtt való tisztelgésre. 1526 pedig még a népesedési problémáinkkal is összefügg, hiszen a mongol invázióhoz hasonlóan ez volt a másik olyan magyar történelmi esemény, amely – pontosabban annak következményei – alapvetően befolyásolták a magyarság sorsát népesedési szempontból is – természetesen negatív irányba.
Költői kérdés, de a Tisza nyilvánvalóan nem fog akkora hangsúlyt helyezni erre az évfordulóra (ahogy nem is voltak nyitottak a mi hazánkos javaslatra – a szerk.), mint a cigányholokausztra, és a cigány képviselők sem fognak sajnálkozni Mohács tragédiáján.
Amúgy fun fact, de a cigányság számaránya pont a török hódoltság után (illetve az alatt) ugrott meg, mert az uralkodók cigányokkal akartak feltölteni elnéptelenedett területeket. Nyilván akkor még nem tudhatták, hogy a liberalizmus mételye miatt egyszer majd kezelhetetlenek lesznek, ettől függetlenül rossz döntés volt ez a részükről.
3. Lehetne megemlékezés az Országgyűlésben, vagy akár hivatalos emléknapja is lehetne a cigányok által meggyilkolt magyaroknak.
Ismét csak költői kérdés, támogatná-e a kétharmad?
4. Végül pedig napirendre kellene már venni végre a holokausztra is vonatkozó szájzártörvény létjogosultságát.
Szerintem sem a nemzetiszocializmus, sem a kommunizmus esetében nem szerencsés egy ilyen törvény alkalmazása, tehát nem beszélek kettős mércéről. Példátlan, hogy történelmi eseményt ilyen módon, törvénnyel is védenek, azonban maga a törvény már kettős mérce szerint szokott érvényesülni, szinte csak a holokauszt kérdéskörén belül kerül alkalmazásra.
Miért nem lehet szabad diskurzust folytatni arról, mi zajlott a táborokban?
Nos igen, ezek a témák kerülhetnének előtérbe a totális társadalmi-kulturális elnyomás helyett, amelybe a magyarságot egyre inkább belekényszerítik.
A pozitív változás ígérete pedig nemhogy közelebb, egyre távolabb kerül.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
