Letöltendő börtönbüntetést indítványozott a Debreceni Járási Ügyészség a korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Tasó László unokaöccsére, Tasó Jánosra és volt feleségére, Czifra Erzsébetre. A vádirat alapján a volt házaspár a nyíradonyi önkormányzati vagyonkezelő pénzéből csaknem ötven utalással összesen több mint 168 millió forintot juttatott jogtalanul Tasó János cégeinek és egy strómannak. Tasó Jánosra 2 év 8 hónapot, Czifra Erzsébetre 2 évet kértek.

A Debreceni Járási Ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért egy volt nyíradonyi házaspárra, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt. Az ügy középpontjában a Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft. áll, ahol Czifra Erzsébet a számviteli osztályt vezette. A 444 cikke szerint 2017-ben őt bízták meg egy 774 millió forintos, uniós forrásból támogatott tudományos és technológiai park pénzügyi felügyeletével. A beruházás közbeszerzését a Tasó János és Czifra Erzsébet által alapított T+C Company Kft. nyerte meg, 2020 januárjában 585 millió forintos szerződést kötöttek vele. Czifra ekkor már kiszállt a cégből, és el is váltak, de a vagyonkezelőnél továbbra is ő felelt a projekt kifizetéseiért és elszámolásáért.

A 444 felidézi, hogy a Tasó család évtizedek óta meghatározó szereplője a városnak. Tasó László 1994-től húsz évig volt Nyíradony polgármestere, 2004-től egészen idén májusig pedig a térség országgyűlési képviselője. Unokaöccse cégei a képviselő választókerületének közbeszerzésein a semmiből építettek fel milliárdos bevételű vállalkozást.

A vádirat szerint a módszer a következő volt: a cégek számlát állítottak ki, a vagyonkezelő kifizette, majd a számlát sztornózták, a pénzt azonban nem utalták vissza, és Czifra sem kérte vissza. Egy idő után a pénz egy része már közvetlenül Tasó János magánszámlájára érkezett. A lap szerint ennek oka az lehetett, hogy a T+C ellen sorra indultak a végrehajtások.

A 444 cikke szerint a jogtalan kifizetésekből 53,6 millió forint a T+C-hez, 101 millió a Truck-Food Kft.-hez, csaknem 8 millió pedig a Joy Seclean Kft.-hez (Tasó János volt cégéhez) került. További 5,5 millió forintot Bodnár Fanni számlájára utaltak, akinek készpénzben kellett felvennie és átadnia az összeget Tasó Jánosnak. Bodnár, aki korábban a polgármesteri hivatalban dolgozott, a Truck-Food Kft.-nek papíron tulajdonos-ügyvezetője volt. A 444-nek 2024-ben elmondta, hogy csak az adónyomozóktól tudta meg: strómanként használták. Szerinte Tasó János „Nagy Sasként” emlegette nagybátyját, Tasó Lászlót, akinek a kérésére a cégnek egy gyümölcsfeldolgozó építését is el kellett vállalnia.

A pénzhiány 2023 januárjában derült ki, amikor egy kivitelezés kifizetésénél kiderült, hogy nincs elég pénz a vagyonkezelő számláján. A fegyelmi vizsgálat feltárta a túlfizetéseket, Czifra Erzsébetet pedig azonnali hatállyal elbocsátották. Tasó János a jogtalanul kapott összeg nagy részét 2022 és 2023 között visszafizette.

Az ügyészség különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt Tasó Jánosra 2 év 8 hónap letöltendő börtönt, 4 év közügyektől való eltiltást, 508 ezer forint vagyonelkobzást és négy évre a cégvezetéstől való eltiltást kért. Czifra Erzsébetre 2 év letöltendő börtönt, 3 év közügyektől való eltiltást és három évre a könyvviteltől való eltiltást indítványozott. Ezeket a büntetéseket akkor kaphatják, ha az előkészítő ülésen beismerik a bűncselekményt, és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról.

Ezzel nem zárul le az ügy: a T+C és a Truck-Food miatt csődbűntett gyanújával is folyik büntetőeljárás. A T+C-t 2026 júniusában törölték a cégjegyzékből, a másik két cég felszámolás alatt áll.

(Index)