Nemrég adtunk arról hírt, hogy a borsi Rákóczi-zászlónak nyoma veszett, és valahogy senki nem akarja tudni, hogy mi történt vele. Falath Zsuzsanna muzeológus Facebook-oldalán közölte a lobogót adományozó László Ferenc írását, amelyből újabb elkeserítő fejlemények derülnek ki. Már az árulkodó, hogy erre azért volt szükség, hogy egyáltalán valami előrelépés történhessen...
Alább közöljük a bejegyzésből a legérdekesebb új információkat tartalmazó részeket.
Bölcső, szék és címer is a veszteséglistán
De nem csak erről az egy zászlóról van szó. Mezősi László kuruc hagyományőrző saját kezűleg készített és adott a várkastélynak több, Rákóczi emlékét őrző alkotást is: Rákóczi-bölcsőt, Rákóczi-széket és Rákóczi-címert. A nagyméretű címer a kastély bejárata fölött volt látható.
Ezeket sem szóbeszédből ismerjük. Fényképek vannak róluk. A felújítás előtti borsi megemlékezéseken készült felvételeken ott van a zászló, ott van a bölcső, a szék és a címer. A kastélyba látogató emberek hosszú éveken keresztül saját szemükkel láthatták ezeket.
A várkastély felújítása után azonban ezek a tárgyak már nem voltak ott. És itt kezdődik az a történet, amelyre mindmáig nem kaptam elfogadható választ.
Az igazgató válaszra sem méltatja
A várkastély vezetését többször megkerestem. Dr. Diószegi László igazgatótól nem kaptam választ. Zuzana Veszprémi, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke pedig írásban arról tájékoztatott, hogy az általam átadott zászló a társulás leltárában nem szerepel, hollétéről és jelenlegi állapotáról nincs információjuk. De akkor hová lett??? Hogyan lehetséges, hogy egy dokumentáltan átadott, éveken keresztül kiállított és nyilvános megemlékezéseken rendszeresen bemutatott történelmi zászló sorsáról ma senki nem tud számot adni?
Feljelentésre volt végül szükség
Az ügyben ezért feljelentést tettem a szlovák rendőrségen, és a szlovák rendőrség megkezdte az ügy kivizsgálását. Azóta újabb és újabb korabeli fényképek kerülnek elő. Ezek nem vélemények és nem emlékfoszlányok: dokumentálják, hogy ezek a tárgyak a felújítás előtt ott voltak.
A portálunkon kívül nem érdekli a sajtót
És van ennek a történetnek még egy számomra nagyon keserű része. Számos magyarországi és felvidéki sajtóorgánumhoz eljuttattam az ügy dokumentumait. Eddig egyedül a Kuruc.info vállalta, hogy cikkben foglalkozik a történettel.
Különösen nehezen értem a felvidéki magyar sajtó érdektelenségét egy olyan ügy iránt, amely éppen Felvidéken, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén történik. Érthetetlen.
Frissítés: A zászló nyolc év után előkerült
László Ferenc írja:
Tisztelt Kuruc.info Szerkesztősége!
Szeretném tájékoztatni önöket a korábban már jelzett, borsi II. Rákóczi Ferenc lovassági zászló ügyének legfontosabb új fejleményéről.
A zászló nyolc év után előkerült.
Az ügy különösen azért vet fel kérdéseket, mert a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás vezetője 2026. július 22-én még írásban arról tájékoztatott, hogy a zászló pontos sorsa és fizikai állapota nem ismert, a tárgy nem képezi a társulás jelenlegi leltári készletének részét, és annak hollétéről sem tudnak információval szolgálni.
Miután az ügyet nyilvánosságra hoztam, több intézményt és sajtóorgánumot megkerestem, valamint Szlovákiában rendőrségi bejelentést tettem, újabb fordulat következett.
2026. augusztus 13-án ugyanez a Polgári Társulás már arról tájékoztatott írásban, hogy a zászló időközben előkerült, megvan, biztonságban van és jelenleg a társulás rendelkezésére áll.
Ezt követően fényképet is küldtek róla.
Örülök annak, hogy a zászló megvan.
Ugyanakkor továbbra is választ szeretnék kapni arra, hogy hol volt 2018 és 2026 között, ki őrizte, milyen körülmények között tárolták, és hogyan lehetséges, hogy korábban még a hollétéről sem tudtak tájékoztatást adni.
A legfontosabb azonban számomra a zászló jövője.
Nem szeretném, hogy ismét évekre elzárják a nyilvánosság elől.
Ezért nyílt levélben fordultam dr. Diószegi Lászlóhoz, a borsi Rákóczi-várkastély igazgatójához.
A kérésem világos: ha a zászló visszakerülhet a Rákóczi-várkastély kiállításába, maradjon Borsiban.
Ha viszont ott nem kívánják bemutatni, szeretném visszakapni, hogy az általam Magyarországon szervezett Rákóczi-megemlékezéseken ismét a nyilvánosság előtt lehessen.
Az alábbi nyílt levelet ezért szeretném a Kuruc.info szerkesztőségének is megküldeni, és amennyiben az ügyet közérdekűnek tartják, kérem annak nyilvánosságra hozatalát.
Alább olvasható a nyílt levél:
Korábban írtuk: Hová lett a lovassági Rákóczi-zászló Borsiból?
