Ismét bebizonyosodott, hogy propagandával terjed a homoszexualitás

A Washington Post nemrég drámai hangvételű cikkben közölte, hogy szabadesésben van a homoszexuális és biszexuális fiatalok száma Amerikában. Az írás a CDC, az USA népegészségügyi ügynökségének felmérésére hivatkozik, amely szerint 2023-ban még a 18–24 éves amerikaiak 23%-a, a 25–34 éveseknek pedig a 14%-a mondta magát "LMBTQ-embernek", 2025-ben viszont már csak 18% és 10%. A csökkenés tehát két év alatt több mint 21% volt. Ezeket a fejleményeket elemezte Edward Dutton evolúciós pszichológus, a nacionalista Counter Currents platform vendégszerzője nemrég egy írásban.

A homoszexuális propaganda kérdése ma nálunk is aktuális, miután a Tisza Párt az LMBTQ-lobbi minden kérését azonnal szolgalelkűen teljesíti. Ezért mielőtt Dutton cikkének megállapításait áttekintenénk, szeretném felhívni a figyelmet a homoszexuálisok három gyakori hazugságára.

Ebből az első, hogy szerintük a homoszexualitás nem természetellenes, mert előfordul a természetben. Csakhogy a természetellenes nem azt jelenti, hogy valami nincs a természetben (az természetfeletti lenne), hanem, hogy a dolgok természetes rendje ellen való, mint például egy rákos daganat vagy valami egyéb betegség. Az azonos neműekhez vonzódás ezért természetellenes.

Egy másik, hogy ők csak azért tüntetnek, mert egyenlő jogokat akarnak. Csakhogy pont a nyugati példákból látjuk, hogy ott a legkövetelőzőbbek és a legagresszívabbak, ahol mindent megkapnak. Az LMBTQ-vonatra nincs fék szerelve, és soha nem is állnak le.

A harmadik pedig, hogy nem tudom, feltűnt-e az olvasónak, de a homoszexuális férfiak nagyon gyakran viselkednek nőként, a leszbikus nők pedig férfiként. Ez pont az ellenkezője a normálisnak: a heteroszexuálisoknál minél nőiesebb egy nő, és minél férfiasabb egy férfi, annál vonzóbb. Ha a homoszexuálisok tényleg az azonos nemhez vonzódnak, akkor miért öltözködik és viselkedik az ilyen férfiak jelentős része nőként, ami elvileg taszítja őket? Ha viszont a nőies jelleget keresik (a leszbikus nők pedig a férfiasat), akkor miért nem az ellentétes nemmel vannak? Ha valaki utánanéz, ennek nincs semmilyen jól ismert, racionális magyarázata, és éppen ez a lényeg. A homoszexuálisok viselkedése ugyanolyan irracionális, mint mondjuk egy arachnofóbiásé (pókiszony), aki Budapest közepén egy hetedik emeleti lakásban attól retteg, hogy mi van, ha megcsípi egy pók. Mindkettő mentális betegség, és pont ezért nem lehet racionális.

Ha a képen pózoló homoszexuális a férfiakhoz vonzódik, akkor miért ábrázolja Orbánt nőként?

Visszatérve a Counter Currents írására, a szerző, Edward Dutton azzal kezdi, hogy rámutat két dologra. Az egyik, hogy a woke forradalom előtt a férfiaknak és nőknek csak elenyésző százaléka volt nem heteroszexuális, transznemű személy pedig alig volt. A másik, hogy a hullámzás a statisztikában különösen a fiatal nőknél volt jelentős: 2015-ben a 18–24 év közötti nőknek még csak a 8%-a mondta magát biszexuálisnak, ez emelkedett 2023-ra 23%-ra (ami 300%-os növekedés mindössze 8 év alatt), majd visszacsökkent 18%-ra.

Itt egyébként rámutathatunk a homoszexuálisok egy negyedik hazugságára: a korábbi brutális növekedést ugyanis azzal magyarázták, hogy Amerikában annyira el voltak nyomva, és annyira üldözték őket, hogy sokan nem merték felvállalni a valódi szexuális identitásukat. De akkor mi okozta a mostani hirtelen esést?

Dutton rámutat, hogy ennek a hullámzásnak, az LMBTQ-hisztériának elsősorban nem más, mint a női természet volt az oka (gyakorlatilag a hisztéria, ahogyan görögül a női méhet hívják), az érzelmek szélsőséges kitörése egy társadalmi csoport szintjén, amelyet mesterségesen idéztek elő. A jelenség tehát egyszerűen pszichológiai okokkal magyarázható.

A szerző szerint a nők eredetileg egy olyan közösségi rendhez alkalmazkodva fejlődtek, amelyre a poligámia volt jellemző, és a nők egymással szoros kapcsolatot kialakítva közösen gondoskodtak a csoport összes gyermekéről. Ehhez teljes egyenlőségre és bizalomra volt szükség, ami azt jelenti, hogy be kellett illeszkedni, nem volt szabad kilógni a csoportból. A gyermekeket fenyegető veszélyek iránti éberség és a közösség fenntartásának szükségessége miatt azonban a nőknél jelentősen megnövekedett a társadalmi szorongás. Ezért szükségük volt/van arra, hogy más nők észrevegyék és megerősítsék, hogy mennyire együttműködőek és konformisták, hogy enyhítsék a kirekesztéstől való félelmüket. Ugyanakkor bizonyos mértékig magasabb státuszra és elismerésre is törekszenek az egyenlőségelvű közösségükön belül, de ezt csak rendkívül finoman teszik, erényeskedéssel mutatva a fennálló társadalmi rendhez való igazodást. A csoporton belüli kiemelkedés egy másik útja pedig az áldozati szerep, amely lehetővé teszi, hogy előnyös vagy különleges státuszba kerüljenek.

Egy olyan társadalomban, ahol az uralkodó erkölcsi norma az erőteljes homoszexuálispártiság, általánosságban véve pedig az „egyenlőség” elve melletti kiállás, valakinek a társadalmi státusza legalább részben az áldozati hierarchiában elfoglalt helyétől is függ. Egy ilyen státusz elfoglalásához tökéletes, ha valaki „biszexuálisnak”, vagy éppen „nem binárisnak” vallja magát. Ez egyszerre teszi lehetővé, hogy az illető mutassa az új társadalmi normákhoz való igazodását, és egyúttal áldozati szerepet is felvehessen, anélkül, hogy ténylegesen bármit is tennie kellene. Nem szükséges homoszexuális kapcsolatba lépni, sem a külső megjelenésen változtatni. Csak mondd azt, hogy biszexuális vagy, és ezáltal erényes, különleges és elfogadott leszel.

Dutton szerint amikor egy nő biszexuálisnak mondja magát, az csak olyan, mintha kedvesnek vagy empatikusnak mondaná magát. Potenciálisan nem rekeszti ki a többi nőt a lehetséges partnerek köréből, akkor sem, ha egyébként nem akar ilyen kapcsolatot. A fiatalabb nők körében ez még erősebben jelentkezik, mivel a neuroticizmus (a negatív érzelmek erős átélése) náluk a legmagasabb, ezért erős társas szorongás és bizonytalanság jellemzik őket.

A nők viszont a férfiakhoz képest rendkívül érzékenyek a társadalmi változásokra, valamint jóval empatikusabbak. Ennek megfelelően, ha a közhangulat a woke mozgalom ellen fordulna, akkor valószínűleg ők vennék észre elsőként, és fokozatosan (még ha nem is nyíltan) változni kezdenének. Ha egy ilyen változás lendületet nyerne, akkor éppen ők állnának át a leghamarabb a másik oldalra, mert, legyünk őszinték, ezeknek a „biszexuális” nyugati nőknek a többsége valójában soha nem volt az. A féktelen szexuális szabadsággal és individualizmussal pedig a csoportérdek sérül, ami káoszhoz vezet, így egyre több ember számára kezd rossznak tűnni a korábbi homoszexuális trend.

Dutton szerint ez köszön vissza a statisztika hullámzásból. Az egész homoszexuális őrület az elmúlt években csak egyfajta hisztéria volt, amelyet valószínűleg a Covid-járvány által kiváltott általános szorongás is tovább súlyosbított. A második világháború után, amikor az emberek széles körében tudatosult a saját halandóságuk, megfigyelhető volt a vallásosság erősödése, a vallásos megújulási trendet pedig főként fiatal nők vezették. A fiatal nők voltak azok, akik a neoprotestáns hitszónok, Billy Graham nagygyűlésein a Szentlélek (vagy inkább az extázis) hatására összeestek az oltárnál. Tíz évvel később pontosan ugyanilyen korú nők ájultak el a Beatles-koncerteken, míg majdnem hatvan évvel később ők borultak arccal a földre George Floyd miatt.

Ők voltak azok is, akik a társadalom átalakulását célzó homoszexuális propagandára a leginkább reagáltak.

Bármiről is szóljon az aktuális erkölcsi pánik, bármilyen divat is uralkodjon, mindig a nők alkalmazkodnak hozzá a leggyorsabban. Barométerként mutatják, hogy mi a dolgok jelenlegi állása, és hogy a társadalom éppen merre halad.

Doktor Faust

(A szerző olvasónk, írása a Substacken is megtalálható.)