Elismerte bűnösségét Luigi Mangione a UnitedHealthcare nemzetközi egészségbiztosító vállalat vezérigazgatójának meggyilkolásában a bíróságon pénteken.
A 28 éves férfi a manhattani bíróságon tartott meghallgatáson korábbi vallomását megváltoztatva elismerte, hogy ő lőtte le Brian Thompsont 2024. december 4-én reggel New York belvárosában egy szálloda előtt.
A bíró kérdésére, miszerint megértette-e, hogy a bűncselekményért akár életfogytig tartó börtön is lehet az ítélet, Mangione igennel felelt, és jól hallhatóan kijelentette, hogy tisztában volt azzal, mit cselekedett.
Feltárta, azzal a céllal utazott New Yorkba, hogy megölje a UnitedHealthcare vezérigazgatóját, mert tudomást szerzett arról, hogy a nemzetközi nagyvállalat befektetők számára szervez konferenciát. Elmondta, hogy saját magát az esemény iránt érdeklődő befektetőnek kiadva előzetesen megkereste a vállalatot, hogy részleteket tudjon meg. Beszámolt arról is, hogy a gyilkossághoz használt fegyverhez 3D-s nyomtatás segítségével jutott hozzá.
Vallomásában a tettét az egészségügyi rendszer működését érintő elégedetlenségével magyarázta, mint egy páciens, aki éveken át szenvedett krónikus derékfájdalomtól.
A bírósági meghallgatáson az ügyészség összefoglalta a bizonyítékokat, amelyeket felhasznált volna a vád alátámasztására, többi között bemutattak több videófelvételt, így azt is, amelyen az látszik, hogy a kapucnit viselő Mangione megközelíti a szállodából kilépő áldozatát, akit hátba lőtt.
Az ügyészek előzetesen hangsúlyozták, hogy nem vádalkuról van szó, így az ítélet súlyosságát nem befolyásolja az, hogy a vádlott beismerte tettét, ugyanakkor később jelezték, hogy 24-től 30 évig terjedő börtönbüntetést látnak indokoltnak.
A tárgyalóteremben jelen volt a meggyilkolt Brian Thompson több hozzátartozója. A család később közleményt adott ki, amelyben a vallomást fontos lépésnek nevezték az igazságszolgáltatás felé az áldozat és a család részére.
Az esküdtszéki büntetőtárgyalás az eredeti tervek szerint szeptember 8-án kezdődött volna, ami okafogyottá vált a bűnösség elismerése miatt.
Margaret Garnett bíró az ítélethirdetésről szóló meghallgatást december 18-ra tűzte ki.
Karen Friedman Agnifilo ügyvéd, Luigi Mangione védője a bíróság épülete előtt tartott tájékoztatón később bejelentette, hogy kezdeményezik a New York állam törvénye alapján felhozott gyilkossági vád elejtését, amire érvelése szerint a bűncselekmény beismerése teremtett lehetőséget.
Rámutatott: New York törvénye kizárja, hogy valakit ugyanazon bűncselekményért kétszer ítéljenek el, azaz állami és szövetségi törvény alapján egyaránt.
Az ügyvédi manőver Luigi Mangione végső ítéletét befolyásolhatja, vagyis azt, hogy milyen hosszú időt kell börtönben töltenie. Mangione a szövetségi törvények alapján felhozott vádpontba ismerte el bűnösségét.
(MTI)