Több politikai jellegű elemzés után ismét a hadtörténeté a főszerep, ezúttal a keleti frontra látogatunk vitéz Zách Emil tolmácsolásával. Ezen sorok olvasása talán mindegyikünk számára fájóbb, mint a távol-keleti, hiszen személyes érintettségünk mellett a győzelem ténylegesen kézzel tapintható volt, ahogy ebből az írásból is kiderül. Sztálingrádból ténylegesen pár utca volt hátra, mint azt Zách Emil is alátámasztja, a szovjetek pedig a nyugati kapitalista segítség nélkül szinte egészen bizonyosan elbuktak volna. Persze a sztálingrádi csata már a múlté, a "majdnem" győzelem pedig még mindig vereségnek számít, de a nyugati kapitalista és a keleti bolsevista politika együttműködése, valamint a zsidóság glóbuszon átívelő összetartása itt is remekül megmutatkozik, amely természetesen ma sincsen másképp.
Vitéz Zách Emil 1883. december 28-án született a Torontál vármegyei Nagykikindán, Nack Emil néven. Apja német származású volt, de beszélt magyarul (és szerbül) is. Édesanyja pedig német nyelvű horvát volt, így a családban a német nyelv volt használatos, noha Zách Emil mindig magyarnak vallotta magát. Szegeden kiváló eredménnyel érettségizett, majd felvételt nyert a Ludovika Akadémiára. Itt az osztályelső Zách Emil hadnagyként diplomázott le 1904-ben. Bécsben folytatta tanulmányait, 1910-ben a vezérkarhoz került. Az első világháború alatt az orosz fronton szolgált, a Horthy-korszakban tovább ívelt felfelé katonai karrierje, 1934-ben a Vitézi Rend tagja lett, 1936-ban altábornaggyá nevezték ki. Ugyanebben az évben a Katonai Törvényszék elnöklő bírójává is megválasztották, ahol két év alatt egyetlen halálos ítéletet sem hagyott jóvá. 1940-ben vonult nyugállományba vezérezredesként, eztán vált szabadúszó íróvá. Noha egyáltalán nem azonosult a nemzetiszocialista ideológiával és nem tartozott a német katonai vezetéssel szimpatizálók közé sem, a bolsevistákat ez sem akadályozta meg a "felelősségre vonásban". 1945 októberében megfosztották katonai rangjától, 1946 októberében tíz évnyi börtönbüntetést kapott teljes vagyonelkobzás terhe mellett. Szabadulását már nem élhette meg, börtönben hunyt el 1949. október 29-én. 1995-ben rehabilitálták, 2010 óta emléktábla őrzi nevét a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán. A márványtábla leleplezésén részt vett Zách Emil leánya, dr. Sztopa Gyuláné Zách Magdolna is.
Vitéz Zách Emil emléktáblájának avatása (honvedelem.hu)
Vitéz Zách Emil: Tizenkét hónap világháború
1941 december 7-ig földünk két egymástól sokezer km. tá volságra fekvő terében egyide jűleg két külön háború folyt. Európa otthonában, azután Afrikában és az Atlanti-óceá non harcolt Anglia és a Szov jetunió ellen, Japán pedig Kelet-Ázsiában az angolszászok támogatta Kínával szemben. A két különálló háború között ugyan már akkor is fennálltak szoros, belső összefüggések, de külsőleg és sok vonatkozásban lényegében is, a két háború csak december 8-án olvadt egy be, most már az egész földkerekséget átfogó egységes há borúvá.
Az a tizenkét hónap háború tehát, amelyről itt rövid áttekintést nyújtunk, ha részletei ben gyakran csak folytatása volt is a multnak, — átfogóan tekintve az egészet, — gyökeresen új hadá szati helyzettel indult meg. Nemcsak a szembenálló felek száma szaporodott majdnem egész Amerika hadbalépésével, nemcsak a hadszínterek sokasodtak és szétterültek, vagy egybe is olvadtak, mintpl. a tengereken, hanem egyéb is történt. A hadiesemények kölcsönhatásai érezhetőbbekké lettek. Újabb, világrészeket átfogó összefüggések keletkeztek. A világgazdasági erők működésében forradalmi átalakulások történtek. Ebben az utolsó tizenkét hónap ban mi is megtanultuk, hogy messzebbre kell tekintenünk. Meg tanultuk meglátni, felismerni és megérteni a második világháború egészen nagyraméretezett szellemi, politikai, katonai és gazdasági összefüggéseit.
Mint a tizenkét hónap hadieseményeinek krónikásai azonban nem időzhetünk ezeknél a gondolatoknál. A harcterek felé fordu lunk. Amit ott láttunk, az egészen tárgyilagosan összefoglalva a következő:
Az egyesült angolszász-szovjet-kínai katonai erők a legkülön bözőbb szárazföldi és tengeri harctereken csak három esetben har coltak ki komolyabb eredményt. A téli háborúban a Szovjetunió ért el jelentősebb kezdeti sikereket. Afrikában Auchinlecknek ta valy télen volt sikere, most pedig Alexander tábornok diadalmas kodott El Alameinnél. — A Szovjetunió kezdeti sikere és Auchinlecknek győzelme nem bizonyultak időtállóknak. Ezzel szemben az év minden többi hatalmas katonai sikerét Európa és Japán vívták ki és az elért eredményeket ma is szilárdan tartják és hasznosítják. A legnagyobb vereségeket az angolszász hatalmak ott szenvedték, ahol legerősebbnek látszottak — a tengeren. Tizenkét hónap alatt hajóhadaik eredeti erejének felét, másfélmillió tonnát vesztettek. Mindez csak az utolsó tizenkét hónap sürített mérlege.
Az íráshoz mellékelt részletes térképvázlat
Háború a Szovjetunió ellen
A szövetséges európai hadseregek 1941. évi támadó hadjárata a bolsevizmus ellen, november végén tetőzött. Délen a kievi meg semmisítő csata erélyes kihasználása Krim-félsziget legnagyobb részét, a donmenti Rosztovot és a Donecen innen fekvő iparvidé ket juttatta az európai seregek birtokába. Az arcvonal középen, a brianszk-vjazmai kettős diadal Moszkva kapui elé vitte a német seregeket. Északon Leningrád és Kronstadt körülzárása befejező dött és a finnek visszafoglalták Hangköt.
1941 december elején azonban az orosz harctéren váratlanul Olyan körülmények adódtak és nyomukban olyan események fej lődtek, hogy ezek majdnem döntő fordulatot okoztak. A szinte átmenet nélkül, őszi havasesők után, beköszöntött sarkvidéki hideg a szó szoros értelmében a mocsarakba fagyasztotta a Moszkva felé előretörő német páncélosokat és nehéz tüzérséget. A dermesztő hó viharok ellen még felnemszerelt katonák tagjai meggémberedtek. Minden mozdulatlanul megállt. A támadást a döntő pillanatban be kellett szüntetni. Ugyanakkor azonban megmozdult és előre lendült az eddig mindig hátráló orosz hadsereg. A szovjet hadvezetőség az időközben Európába áthozott, a téli háborúra felszerelt és ed zett szibériai seregtesteket és más, még megvolt tartalékait az egész arcvonalon ellentámadásra rendelte. — Megkezdődött a Szovjetunió elleni háború új fejezete: a hatalmas téli hadjárat. Az orosz ellentámadásnak jelentős kezdeti sikerei voltak. Krimben partaszálltak Feodoriánál és visszafoglalták a keskeny kercsi félszigetet. Rosztov újra kezükbe került. Több helyen átjutottak a Donec innenső partjára. Moszkvától északra és délre helyenként messzire elő tudtak nyomulni nyugati irányban, újra megszállhatták Tulát, Kalinint és Valdai magaslatokat. Kezükbe került sok olyan hadanyag is, amelyet a németek sárbafagyva kénytelenek voltak hátrahagyni.
Az oroszoknak ez a térnyerése azonban csak helyenként volt határozott harcászati sikerek következménye. A hideg okozta helyzetváltozásnak és a szovjet hadvezetőség szándékainak felismerése után u.i. Hitler, aki maga vette át a hadsereg főparancsnoki tisztet, az előnyomulás közben túlmesszire előrejutott és ennélfogva elvágással fenyegetett ékeket sok helyt maga rendelte vissza hátrábbfekvő, rövidebb arcvonalra. Természetesen ez sem történt minden, főként anyagveszteség nélkül. — Helyileg válságok is támadtak, amelyek továbbharapózását Hitler csak személyének erélyes latba vetésével hiúsíthatta meg. Megszervezte a keleti arcvonalon az új, az első világháború összefüggő állásrendszerétől eltérő védelmi rendszert. Ennek lényege abban állott, hogy hadászatilag fontos földrajzi szakaszokon, illetőleg ezeken belül harcászatilag jelentős pontokon a védelem tömörült, míg közben csak megfigyelt, vagy teljesen elhanyagolt sávok maradtak. Az így megszervezett első védelmi vonal mögött mélyen tagozott tartalékok hasonló elvek szerint rendezkedtek be, s így egy sakktáblaszerüen megerődített és megszállt mély védelmi öv keletkezett, sok nem fontosnak tartott réssel. A védelemnek ez az újszerü csoportosítása természetesen kihatott magára a védelmi harceljárásra is.
December végére az európai hadseregek arcvonala az új helyzetben megszilárdult. — Az orosz hadvezetőség azonban, bár a németek nem is titkolóztak, túlbecsülve a kezdet sikereit, januártól kezdve a hóolvadásig a végső sikert erőszakolta. Négy hónapon át az egész arcvonal mentén szinte naponta támadt. Itt-ott a résekben előre is jutott. Sikerült néhány helyen a legelső vonal egyes erőcsoportjait körülzárni, de hősies ellenállásukat megtörni nem tudta.
A mi honvédeink ezekben az élháritó harcokban nem vettek részt. Ellenben két megszálló csoportunk egész télen át, a gyakran 40-50 fokos hidegben nemcsak mintaszeren végezte a biztosító szolgálat nehéz munkáját, de állandó, eredményes, bár veszteségekkel is járó harcokat vívott a gyakran jobban felfegyverzett és helyenként számbeli fölényben levő orosz szabadcsapatokkal,az ú.n. partizánokkal.
Így telt el a tél.
1942. tavaszára az európai hadseregek a támadás újrafelvételét szándékozták. Ezt sem titkolták, csak az időpontot és a helyet. Sztalin ezt a szándékot meg akarta előzni. Abban a tévhitben, hogy a tél folyamán sikerült a küzdő európai seregek ellenálló erejét megőrölni, és azon elgondolás alapján, hogy erőközpontjaik tarta lékai pedig még nem érkezhettek a túlkemény és túlhosszú tél fo lyamán a harctérre, Sztalin maga készült döntő csapásra. Timosenkó tábornagy fővezérlete alatt erre a célra két hatalmas orosz erőcsoport gyülekezett. Az egyik a keskeny kercsi félszigeten azzal a feladattal, hogy a Krim félszigetet foglalja vissza, majd onnan a Dniepr felé törjön előre, a másik Charkovval szemben és attól délre, egy a téli hadjárat folyamán elért mély beöblöződésben, az zal a feladattal, hogy áttörve a szövetségesek arcvonalát, a kercsi csoporttal együtt harapófogóba vegye a déli arcvonalat és annak megsemmisítése után foglalja vissza Ukrajnát, és Besszarábiát.
A nagy terv azokban hajótörést szenvedett.
Német és szövetséges csapatok május 8-án Manstein tábor nok vezetése alatt Kercsnél megelőzik az orosz támadást és tizennégynapos csatában teljesen megsemmisítik az itt készenlétbe he lyezett három orosz hadsereget. 170.000 orosz fogoly és nagymenynyiségü zsákmány jut kezükre.
Timosenko charkovi csoportja május 12-én rohamra indul. Tömegtámadásai elől a szövetséges csapatok a középen tervszerüen hátrálnak, a két szárnyon azonban nem tágítanak. Az északi szár nyon a magyar megszálló csapatok egyik csoportja Abt vezérőr nagy parancsnoksága alatt hősies kitartással állja útját az orosz nak. Tizenegynapi sikeres elhárító harc után Bock vezértábornagy elérkezettnek látja az időt, hogy a középen mélyen beengedett orosz támadó zöm ellen északról és délről támadva, azt bekerítse és el vágja. — Május 24-én indul meg ez az ellentámadás, a legnagyobb ilyen müvelet, amelyet a hadtörténelem eddig megörökített. Négy nappal később le is zárul. Timosenko egész támadó hadserege megsemmisül. 240.000 fogoly az eredmény nagyságának csak egyik fokmérője.
Az európai seregek közben lázasan készülődnek a nyári tá madásra. A kemény tél és a késői tavaszodás némi késedelmet okoz. A várakozás ideje azonban nem mulik el tétlenül. Nagyszabású tisztogató munka folyik az arcvonal mögötti területen az orvlövészcsoportok ellen, amelyből a magyar csapatok újfent kiveszik részüket. Az arcvonalon magán kiigazítási harcok kezdődnek. Egy másután semmisülnek meg a tél folyamán a réseken át előreszivárgott bolsevista erők és szabadulnak fel körülzárt európai csopor tok. Csak jellemzésül említem, hogy pl. a volchovi szakaszon (Ladoga totól délre) 32.000 orosz, Charkovtól keletre 24.000 fogoly ke rül kezünkre.
Július 4-én Manstein tábornagy csapatai elfoglalják a fekete tengeri nagy orosz hadikikötőt, Szebasztopolt. A győzelem nagy ságát 97.000 fogoly jellemzi. Az orosz hajóhad elvesztette legfon tosabb támaszpontját. A munka befejeződött.
Közben teljesen befejeződtek a nyári támadásunkra vonatkozó előkészületek. Hitler vezér, az európai haderők legfőbb parancsnoka az 1942-es nyári támadó hadjárat céljául az orosz mezőgazdasági termelés legdúsabb területének, a legfontosabb ipari nyersanyag- és nyersolaj-lelő helyeknek és a legteljesítőképesebb orosz iparvidéknek elfoglalását és a Szovjetunió dél felé, a Perzsa öbölhöz, szövetségeseihez vezető összeköttetéseinek elvágását tüzte ki célul. E célnak megfelelően a nagy nyári támadást a Szovjetunió elleni arcvonal déli szakaszán kellett végrehajtani. A támadó európai seregek von Bock vezértábornagy parancsnoksága alatt több seregcsoportba tagozva vonultak fel. A vitéz Jány ezredes parancsnoksága alatt álló 2. magyar hadsereg Weichs német vezérezredes seregcsoportjában Kurszk vidékén csoportosult.
A támadás június 28-án Kurszkról és Charkovból indult meg keleti irányban. Mindkét helyen teljes sikerrel. Kurszknál a 2. magyar hadsereg rövid 2 órás harc árán áttörte a bolsevisták egész télen át kiépített igen erős állásait és a tőle északra előnyomuló német csapatokkal párhuzamosan, hatalmas iramban, óriási lendülettel haladt előre. Július 5-én a magyar csapatok páratlan menet- és harcteljesítmények árán már elérték a Dont, ahol parancsra megálltak. Tőlük északra Weichs német csapatai még átkeltek a Donon és Voronyezsnél hídfőt alkottak. A Don mentén felállított német-magyar védőfalak mögött német páncélos hadseregek az eddigi keleti irányból délkelet felé fordultak és nagyjában a Don innenső partja mentén haladtak Don kanyarulat felé.
Közben charkovi áttörés is mindjobban kiszélesedett és mélyült. Vorosilovgrádot elfoglalják. A támadás eléri a Don alsó folyását. Július 24-én német és szövetséges csapatok visszafoglalják Rosztovot, ezt a fontos kikötővárost. Július 31-én a szövetséges csapatok 250 km széles arcvonalon átkelnek a Don alsó folyásán.
A kezdetben egységes hadjárat ekkor kétfelé válik. Az európai hadseregek egyik része délfelé fordul, kezdetét veszi a Kaukázusi hadjárat, másik része keletnek vesz irányt, s megindul a harc Sztalingrád birtokáért. E két irány között a Kalmük-földön Asztrachán irányában meginduló müveletek csak összekötő és biztosító jellegüek.
A kaukázusi hadjárat, melynek egyik célja a még szovjetkézen maradt feketetengeri kikötők birtokbavétele, másik pedig a gazdag kaukázusi olajvidék elfoglalása vagy elpusztítása volt, —kezdetben hatalmas lendülettel haladt. Már augusztus 1-én Krasznodar, 4-én Vorosilovszk kerül a német páncélosok birtokába, augusztus 8-án pedig az európai seregek 400 km szélességben elérik a Kaukázus lábait. Augusztus közepén a Kalmük-földön Elisztába vonulnak be, Maikop olajvidéke esik német kézbe és német hegyi vadászok augusztus 21-én kitüzik a horogkeresztes zászlót a hegység legmagasabb csúcsára az Elbruszra. — Az időközben Iránból megerősített orosz védelem ettől az időtől kezdve azonban makacsabb ellenállást tanúsít, a terepnehézségek is egyre szaporodnak, úgyhogy a német előnyomulás meglassul. Igy is el éri azonban a Terek folyót, kierőszakolja az átkelést, elfoglalja az osszeti hadiutat és Alagir környékét és megsemmisítő légi csapá sokat mérhet a Grosznij körüli olajvidékre. November végére a rossz időjárás legalább egyelőre, a nagyobb müveleteknek végetvetett.
A feketetengeri orosz kikötők ellen előnyomuló európai had seregek kezdettől fogva erősebb ellenállásba ütköztek és így csak szeptember 5-én foglalták el Novoroszijszkot, ezt a legnagyobb és legfontosabb kikötővárost Odessza és Szebasztopol után. Ugyan akkor már csapatok felküzdötték magukat Nyugat-Kaukázus há góira, s megindult a tenger melletti és a hegységen át vezető uta kon az előnyomulás Tuapsze felé hihetetlenül nehéz szakadékos, sziklás terepen. November végén Tuapszet kb. 20 km-ré közelítették meg.
A Sztalingrád felé való előretörésnek fő célja nem maga a város, hanem a Volga elérése volt, hogy Oroszországnak ez a fon tos közlekedési vonala ne lehessen többé a Kaukázusból, illetőleg a Kaukázuson át Iránból jövő olaj- és angolszász hadianyagpótlá sok utánszállító vonala. Az előnyomulás Sztálingrád, illetőleg az ottani Volgakönyök tere ellen a nagy Don kanyaron át egyenesen keleti irányban, valamint az Alsódonon átkelt egyik hadsereg ré széről délfelől kezdődött meg. Az orosz hadvezetőség Sztalingrád döntő fontosságát korán felismerte. Ezért eddigi visszavonulásá ból megfordulva rögtönzött ellentámadásokkal vetette magát az európai seregek éleire. Elhárításuk után a német és szövetséges hadak a nagy Don kanyarban Kalacsnál egy egész szovjethadsere get kerítettek be és semmisítettek meg: A foglyok száma csak itt 57.000 főt tett ki, s ezzel együtt a szovjetveszteség augusztus 13-ig több mint egymillió fogolyra, 6000 páncélosra, 10.000 lövegre és közel 6000 repülőgépre emelkedett tavasz óta.
A kalacsi eredmény kihasználásával hamarosan megtisztult a Don innenső partja, majd augusztus 24-én német páncélosok át kelve a Donon, Sztalingrádtól északra elérték a Volgát. A nagy hadászati célt evvel el is érték. A sztalingrádi csata azonban evvel nem ért véget. Augusztus 24-e óta tart a harc a sztalingrádi meg erődített tér birtokáért. Ez a tér kezdetben vármegye nagyságú volt. Máig két városrész kivételével nemcsak az egész megerődített tér, hanem városi magja is német kézbe került. A harc hosszú időtartama a szívós védekezés mellett főként abban találja magyará zatát, hogy az oroszok az idők folyamán egész hadseregeket vetet tek be úgy a város közvetlen védelmére, mint az északról és dél ről makacsul folytatott, de teljesen eredménytelen felmentő táma dásokba.
Miközben az európai seregek délorosz és kaukázusi hadmüveletei folytak, az orosz hadvezetőség az arcvonal középső és északi szakaszán, helyenként milliót is meghaladó tömegekkel támadta állásainkat. Nincs helyem ezeknek a makacsul, a legnagyobb anyag- és véráldozatok dacára is megismételt, teljesen eredménytelen tömegtámadásoknak részletes leírására, csak a gyúpontokat említem: Voronyezs, Orel, Kaluga, Medin, Rzsev, Ilmen-tó, Voilchov mente, Ladoga-tó, Leningrád. Mindezekben a harcokban a szovjet rengeteget áldozott hiába. Ott pedig, ahol átmenetileg helyileg előrejutott, mint pl. a Ladoga tónál, kelepcébe került és hét hadosztálya teljes megsemmisülésével fizetett.
Valamennyi támadó és védő harcicselekménynél a német és a szövetséges légierők hatalmas fölénye domborodott ki. A kis magyar légierő is jelentős sikerekre tekinthet vissza, igaz, hogy néhány fájdalmas veszteségre is. Hősi halott repülőink élén ott áll példaképpen Kormányzóhelyettes Urunk.
A Don elérése után a 2. magyar hadseregre a Don védelme hárult. Augusztus és szeptember havaiban néhány igen kemény támadást kellett hős honvédeinknek kivédeni. Azóta aránylagos nyugalom uralkodott a mi szakaszunkon. Aránylagos nyugalom, naponta megismétlődő egyéni kiváló teljesítményekkel.
A harctér legészakibb részén finn testvéreink eredményes elhárító harcokban álltak egész évén át.
Az orosz hajózás és hajóhad úgy a Finn öbölben, mint a Ladoga tavon, a Fekete-tengeren, a Kaspi tavon és a Volgán súlyos veszteségeket szenvedett.
Az ősszel beállott esős időjárás egy időre a keleti hadszintéren megállította a nagyobb hadmüveleteket. November közepe óta azonban az oroszok kezdtek támadni. Megindult a második téli hadjárat. Az eddig kifejlődött harcoknak két súlyterülete van. Az egyik Sztalingrád és a nagy Don-kanyar, a másik a Kalinin, Rzsev, Toropec-Ilmen tó területe. A sztalingrádi második csatában az északról és délről egyidejüleg támadó oroszok csak helyenként értek el eddig óriási áldozatok árán, korlátozott sikereket, ezeket is nagyrészt már ismét elragadta tőlük a német ellentámadás. A középső szakaszon pedig a többszáz km szélességben megindított orosz tömegtámadas véresen összeomlott, s Toropecnél hatalmas német ellentámadás bontakozott ki.
Ha röviden összefoglaljuk az események eredményeit, talán avval zárhatjuk ezt az összefoglalót, hogy az európai seregek Dél-oroszországban teljesen elérték a kitüzött célokat a kaukázusi hadjáratban pedig részben elérték, részben erősen megközelítették azokat. Viszont a szovjethadvezétőség óriási áldozatok árán egyetlen célját sem tudta elérni, de még meg sem közelíteni. Egyetlen vigasza marad, hogy Baku olajvidéke még nincs az európai csapatok kezén.
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info
Vitéz Zách Emil életrajzának legfőbb forrása: honvedelem.hu
A Magyarság Évkönyv eddig megjelent publikációi:
- Tanulmányok az 1943-as Magyarság Évkönyvből (II. rész) - vitéz Barabás Emil: A háború Távol-Keleten
- Vitéz Imrédy Béla: A harcot a maga egészében diadalmasan végig kell küzdenünk...
