INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE
iht.com
A globális amerikai lap arról a „demokráciadeficitről” ír, amely egyre inkább elválasztja a vezetőket és vezetetteket a nyugati világban, mint azt Izrael gázai inváziója mutatja. Egymást követően látnak napvilágot a közvéleménykutatások, amelyek azt mutatják, hogy a megkérdezettek óriási többsége Izraelt ítéli el és az áldozatok oldalán áll. Sőt, ami eddig nem fordult elő, noha még mindig az amerikai többsége támogatja Izrael gázai akcióját, ez az arány már csak 44 százalék 41 százalékkal szemben. „Amikor Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy Gázában a legutóbbi erőszakért a felelősség egyértelműen és kizárólag a Hamaszé, a felmérések azt mutatták, hogy teljes mértékben más álláspontot képvisel, mint a német nyilvánosság”. A cikk szerzője, Geoffrey Wheatcroft így folytatja: míg Gordon Brown brit miniszterelnök lagymatagon szólított fel az izraeli erőszak befejezésére, kormánya nem követelt jogilag kötelező tűzszünetet és nem is mondta azt, amitől választói hátán égnek mered a szőr, „pontosan ez a téma volt az, ami véget vetett Tony Blair miniszterelnökségének”.
***
Kilenc izraeli emberjogi csoport követel vizsgálatot, hogy vajon izraeli tisztségviselők elkövettek-e háborús bűncselekményeket a Gázai övezetben, mert ott több tízezer civil nem tudott hová menekülni; az egészségügyi rendszer összeomlott; sokaknak nincs villany és folyó víz a lakásában és sokakat mentőautók nem tudnak elérni.
FINANCIAL TIMES
ft.com
A globális londoni lap címoldalán számol be arról, hogy miután a kínai statisztikai hivatal revízió alá vette adatait, kiderült, Kína megelőzte Németországot, és immár az Egyesült Államok és Japán után a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma.
ANTIWAR
antiwar.com
A népszerű, háborúellenes amerikai honlap vezércikke Gáza a jövő címet kapott cikkében arról ír, hogy Izrael olyan veszélyes útra lépett, amelynek a vége általános, de akár világháború is lehet, amelynek eredményeként az Egyesült Államok és Izrael szembefordul a térség gyakorlatilag valamennyi államával. Megtörténhet, hogy egy új százéves háború indul meg, „egy vallásos konfliktus lávaszerű kitörése, amely minden kontinenst elér, és a zsarátnokok nemzedékeken át parázslani fognak.” A cikk így fejeződik be: „Nézzetek Gázára, és lássátok a jövőt. Azután menjetek ki otthonaitokból, és tegyetek valamit ellene.”
INFORMATION CLEARING HOUSE
informationcelaringhouse.info
Egy palesztin egyetemista írása olvasható a népszerű amerikai portálon: „A házunkban semmi nincs. Nincs ennivaló. Nincs kenyér. Nincs áram. Nincs jövő. Apám tegnap öt órát állt sorba kenyérért... Nem kapott. Ma én mentem el az összes pékségbe. Zárva voltak.”
(Lovas - MN)