A tegnapi nap folyamán döntött az Országgyűlés saját önfeloszlatásáról, s amint az előre sejthető volt, a társadalomtól, annak ezernyi súlyos gondjától hermetikus elzártságban létező képviselők, körömszakadtig ragaszkodván parlamenti székeikhez, elutasították a javaslatot. Így nagy többségüknek még egy esztendei haladék adatott, hogy kiemelt, de meg nem szolgált javadalmazásaikat, és összeköttetéseiket megtartva semmittevésükkel vagy éppen kártevésükkel asszisztáljanak hazánk totális tönkretételéhez.
A parlamenti vita és a szavazás ideje alatt a Kossuth téren spontán módon szerveződött civil séta zajlott, a demonstráció résztvevői ily módon kívántak nyomást gyakorolni a képviselők lelkiismeretére, ami nincs. Így, előre sejthetően, eredménytelenül. A tüntetés a már évek óta jól megismert forgatókönyv szerint zajlott. Derék rohamrendőreink ezúttal is felépítették elmaradhatatlan kordonjaikat, farkasszemet néztek a mintegy ezerfőnyi tömeggel, néhányan hógolyóval célba vették a karhatalmistákat, majd a parlamenti szavazás ismeretében az emberek szépen hazamentek.
Hát, igen, ez a bizonyos hógolyózás, mindannyiunk gyermekkori kedves játéka foglalkoztat engem tegnap óta egyfolytában. Ez az esemény volt a tegnapi nap jogi szempontból kétségkívül legérdekesebb fejleménye. Normális országban bizony ez nem így volna, de mi már régóta egy abnormális, groteszk ország vagyunk, a közélet dolgai iránt érdeklődő ember egyszerre röhög és sír kínjában mindattól, amit maga körül lát, tapasztal. Van nekünk ugyanis egy február elseje óta hatályos „tojástörvényünk”, amely szerint mindazok az elvetemült gonosztevők, akik súlyos testi sértés előidézésére kiválóan alkalmas tojást, netán papírgalacsint a rend derék őreihez mernének vágni, rögvest valamely büntetésvégrehajtási intézmény hűs falai között találhatják magukat kettőtől öt évig terjedő időtartamra. Közben bűnözői hordák grasszálnak nyíltan, fényes nappal városközpontokban, összekötve mindezt egy kellemes kis gyilkolászással, késeléssel, lövöldözéssel, viperázással, nemi erőszak elkövetésével, de ezt most ne is firtassuk… E jogkövető magatartásformák közismerten a törvénytisztelet ősi formáit jelenítik meg hazánkban, s amennyiben valamilyen fatális véletlen folytán a szereplőik közül egyik-másik izomagyú díszpéldány börtönrács mögé is kerül átmenetileg, öt esztendő múltán már garantáltan Isten szabad egében gyönyörködhet újra.
Ám a potenciális hógolyócsata vélhetőleg elkerülte éber törvényhozóink lankadatlan figyelmét. Engem ugyanis módfelett nyugtalanít, hogy most akkor a hógolyózás bűncselekményi tényállásnak minősülhet-e, avagy nem kies e haza határai között. Mert ugyebár, amennyiben – a törvényalkotó logikája szerint – papírgalacsinban, tojásban (!) elhelyezhető valamilyen kemény tárgy, akkor egy hólabda közepén a gaz, feldühödött tüntető követ, ólomgolyót és - még belegondolni is iszonyat - akár valamiféle kisebb petárdát, sőt robbanószerkezetet is elhelyezhet alattomban. S ez utóbbi cselekedet megvalósulása komoly jogfilozófiai kérdést is felvet. Minősülhet-e ez az állampolgári tiltakozási forma terrorcselekmény előkészítésének? De egyáltalán bűncselekménynek minősül-e az, ha egy állampolgár hógolyót hajít egy sisakba, védőruhába bújtatott droidhoz? S amennyiben igen, vajon miért nem került bele a törvény szövegébe ezen bűnelkövetési forma a tojás- és papírgalacsin-hajigálás súlyos vétke mellé? Vélhetően azért, mert télen Magyarországon nem lévén semmiféle nemzeti vagy állami ünnep, kampányidőszak még kevésbé, ezt a bölcs törvényalkotó gyülekezet kiérdemesült tagjai abszolút feleslegesnek tartották, minthogy eme szörnyűség megvalósításának lehetősége gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Tegnapig, 2009. február 23-áig…
Nosza, képviselő urak - legalábbis azok, akik a tojástörvény tető alá hozásában szerepet játszottatok-, haladéktalanul tessenek a szóban forgó törvény hiányosságát utólag pótolni, s törvénybe iktatni, hogy Magyarországon immár a hógolyózás is a BTK-ba ütköző cselekedetnek számíthat, tehát jól gondolja meg ezentúl minden hazánkfia, merészel-e ezen könnyed téli társasjáték örömeinek áldozni.
(U.I.: Egyébként valóban el tetszenek várni, hogy még mindig komolyan vegyük, és normálisnak tartsuk önöket??)
Lipusz Zsolt